Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)

2009-10-22 / 17. szám

Közrend - Közbiztonság 2009. OKTÓBER 22. Halálos ütközés 29 Éjszakai járőrözés és razzia is. Munkatársunktól O któber 2-án reggel a Hatvanból a Ke­leti pályaudvar felé tar­tó vonat vezetője ész­lelte, hogy a Rákos- csaba-Ujtelep vasúti át­járó 168-as szelvényé­nél egy férfi a síneken keresztben hasalt. Azonnal vészfékezést alkalmazott, de az üt­közést elkerülni már nem tudta. A szerel­vény az ütközéstől 200 méterre állt meg. A férfi az ütközés előtt felemelte a fejét és a vonat felé nézett. A 73 éves férfi a helyszínen életét vesztette. is. Horváth Tibor S algó László rendőr százados kapitány utasítására háromna­pos fokpzott ellenőr­zést hajtott végre a XVII. kerületi rendőr- kapitányság. Ennek keretében razziaszol­gálatot hajtottak végre több szórakozóhe­lyen. A rákosmenti jármű- forgalmat álló ellenőr­zéssel szűrték, jó né­hány feljelentés és helyszíni bírság szüle­tett. A 72 órás fokozott ellenőrzésben össze­sen negyvenkét rend­őr vett részt. Az október 15-ei éj- polgármester, Salgó dós, közrendvédelmi szakai járőrözésben László kapitány, Patkó osztályvezető és a Hír­részt vett Riz Levente György rendőr száza- hozó munkatársa is. Nyugdíjas találkozó a kapitányságon is. Horváth Tibor H ét év szünet után rendeztek nyug­díjas találkozót a kerü­leti rendőrkapitánysá­gon. Salgó László kapi­tányságvezető rendőr százados köszöntőjé­ben kiemelte, hogy mennyire fontosnak tartják ennek a hagyo­mánynak az újjáélesz­tését, hiszen így tudják leginkább megköszön­ni a korábbi évtizedek áldozatos munkáját az egykori tagoknak, amelyet Rákosmente közbiztonsága érdeké­ben kifejtettek. A kapi­tány külön hangsú­lyozta az agilis hivatal- vezető, Szabó Tünde rendőr őrnagy fontos szerepét a rendezvény tető alá hozásában és megköszönte a kerületi cégek támogatását is (Tesco, EVM, Rauch, Rojik, OTP, Coca Cola, rendőr szakszerveze­tek és egy helyi vállal­kozó). A kora délutáni prog­ram egy digitális fotóal­bum-vetítéssel indult, amely az elmúlt negy­ven év pillanatait eleve­nítette fel. Ezt a fény­képalbumot minden részvevőnek kipostáz­ták az összejövetelt kö­vető héten egy CD-le- mezen. A találkozó re­mek hangulatát látva egyértelműen indokolt a jövő évi folytatás. Táblavadász akció A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya november 1-ig Táblavadász akciót hirdetett a Budapest területén található fővárosi és kerületi önkor­mányzatok kezelése alatt álló közutak területére. Az akció keretén belül az állampolgárok jelezhetik, ameny- nyiben indokolatlannak tűnő, megtévesztő, vagy esetlege­sen hiányzó KRESZ-táblát észlelnek a főváros útjain. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya a lakossági bejelentésekre figyelemmel, a közút kezelőit tájékoztatja a lakossági észrevételekről. A szakmai bizottság javaslatot tesz a területileg illetékes közút kezelője felé, hogy az adott közúton, a hiányzó közúti jelzőtáblákat pótolják, illetve az indokolatlan jelzőtáblákat távolítsák el. Kérjük, hogy a beazonosítás és a további eljárás megköny- nyítése érdekében a bejelentéseket fényképfelvétel mellé­kelésével, a helyszín pontos meghatározásával és a forga- lomtecnikai probléma leírásával tegyék meg. Csak gépelt vagy szövegszerkesztővel írt levelet szíveskedjenek bekül­deni. A program meghirdetése csak a közúti jelzőtáblákra vonatozó bejelentések megtételére ad lehetőséget. A bejelentéseket elküldése e-mailben: tablavadasz@budapest.police.hu, postai úton: a Budapesti Rendőr-főkapitányság Fővárosi Balesetmegelőzési Bizottsága címére: 1149 Budapest, XIV. kerület, Hungária krt. 149., 1581 Budapest Ff.: 27. Borítékra írják rá: „Táblavadászakció, Budapest". legyen in is polgárőr! A XVII. kerületben a Delta Polgárőrség a közterületek, az ott lévő létesítmények, gépjárművek és a magánterületek védelme érdeké­ben járőrszolgálatokat tart. Szervezetünk várja a segíteni kész ke­rületi lakosok közreműködését. Jelentkezés kizárólag hétköznap 9.00-18.00-ig. A Delta Polgárőrség elnöke: Marton Rudolf Szolgálati telefon: 06-20-991-1663, www.delta17.hu www.paxdoor.hu Beépített tolóajtós szekrények Asztalos szakmunkák A-Z-ig 06-20-405-1334 Kétajtós szekrények 3 polccal, króm ruhaakasztóval 92 000 Ft-tól beszereléssel együtt

Next

/
Oldalképek
Tartalom