Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)
2009-06-29 / 11. szám
Közrend - Közbiztonság 28 dfävAoxd Fontos a csapatmuoka Interjú Tiletzky András nyomozóval Június 6-án Rákosmente Közbiztonságáért emlékérmet kapott Tiletzky András rendőrnyomozó a szakterületén nyújtott kiemelkedő tevékenységéért. A frissen kitüntetett nyomozó lapunknak nyilatkozott elsőként. 'S. Horváth Tibor H ogyan indult a rendőri pályafutása?- A rendőri szakközépiskolát 1996-ben kezdtem el, és másodéves hallgatóként már a küldő szervhez, az itteni kapitánysághoz kerültem, mert akkoriban igencsak megszaporodtak a robbantásos merényletek.- Mozgóőrként kezdett. Hogyan folytatta? Járőrvezetőként, majd körzeti megbízottként teljesítettem szolgálatot. 2000-ben aztán a bűnügyi terület vizsgálati alosztályára kerültem. 2005 óta vagyok nyomozó.- Mi a konkrét feladata egy nyomozónak?- A bűncselekményeket alapvetően két részre oszthatjuk. Azon bűnügyek, amelyekben ismert az elkövető, a vizsgálati osztályra kerülnek. Ismeretlen elkövető esetében a bűnüldözési osztály foglalkozik az üggyel mindaddig, amíg ki nem derül az elkövető személye. A felderítést követő bizonyítás a vizsgáló kollégák feladata.-Melyik nyomozását érzi a legsikeresebbnek?- A nyomozás során a csapatmunka számít, nem pedig az egyéni bravúrok. A legnagyobb ügyünk egy sorozatcsalás felgöngyölítése volt 2005 és 2007 között, amelynek során rengeteg sértettet károsítottak meg a csalók, akik elhitették a kiszemelt nyugdíjasokkal, hogy hamis bankjegyben kapták meg a járandóságukat. Az ügy bonyolultságát fokozta a több ezer sértett és az elkövetői csoport gyakori cserélődése.- Milyen a helyzete egy mai magyar nyomozónak?- Nem könnyű, mert okosodnak a bűnelkövetők is. Tíz évvel ezelőtt még nem volt annyira jellemző az utazó bűnözés, mint manapság. A közlekedésben nagy segítség az MO-s megépülése, de sajnos a bűnözőknek is hasznukra válik. Volt már rá példa, hogy Miskolcról érkeztek hozzánk bűnözők. A másik nagy gondja a rendőrségnek a létszámhiány, de a mi kapitányságunk ezen a téren igen jól áll.- Mennyiben tudja segíteni a kerületi média a rendőrség munkáját?- Sokszor nagy segítséget jelent, ha egy felhívásunk megjelenik a Hírhozóban. A lakossági telefonok jó pár esetben adnak érdemi segítséget a munkánkhoz.- Tizenkét éve dolgozik a XVII. kerületi Rendőrkapitányságon. Mi tartja itt?- Kaptam más helyekről is ajánlatot, de tősgyökeres kerületi vagyok, itt nőttem fel, a kerületi elkövetők zömét jól ismerem. Jó kapcsolatban vagyok a kollégáimmal és a parancsnokaimmal, családias légkörben dolgozhatok. A kapitányság vezetőinek fiatal életkora semmilyen hátrányt nem okoz az irányításban, én inkább csak az előnyeit látom. Kezdő rendőrként még alig volt kapcsolatom a vezetőkkel. Merev, katonai szemlélet jellemezte az akkori kapitányságot. Mai vezetőinket viszont már nem lengi körül az érinthetetlenség és a megközelíthetetlenség.- Hogyan érte a kitüntetés?- Nagyon jólesett, egyáltalán nem számítottam rá. Felemelő érzés volt a Vigyázó Sándor Művelődési Ház emelvényén átvenni az elismerést. Reményeim szerint még ennél is jobban tudok majd teljesíteni a jövőben. Kerületi rosszfiúk/lányok top 10-es listája Pajor Éva Ochirbat Khongor Lengyel János Sebők László Brünner János Bartal Ferenc Barta Krisztián Odor István Tamás Gábor Ottó Juhász József A XVII. kerületi rendőrkapitányság rendszeresen közreadja a kerületünkben bejelentett lakcímmel rendelkező, vagy egyéb okból valószínűleg itt tartózkodó leginkább keresett 10 körözött személy nevét és fényképét. A rendőrség kéri, ha valaki felismer közülük valakit, tegyen bejelentést a 253-24- 40-es telefonszámon vagy hívja a 112-es központi segélyhívót. A körözött személyek közül néhány veszélyes bűnöző lehet, ezért semmiképp ne lépjenek velük kapcsolatba, ne próbálják meg feltartóztatni őket, várják meg a járőr kiérkezését! A bejelentő adatait a rendőrség titkosan kezeli.