Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)
2009-06-29 / 11. szám
KTATAS 14 OKO-játszóház Ráhoshegyen Az Erdős Renée Ház teret ad a környezetvédelmi programoknak is ■Js. Km Tamás A gyerekeket hét állomás várta a hatalmas park árnyas fái alatt, ahol hét próbát kellett teljesíteni, pont annyit, mint a mesebeli szegény ember fiának. A családi program minden korosztályt lefedett, a gyerekeket tematikus, illetve ügyességi játékokkal várták, a felnőttek pedig kipróbálhatták jártasságukat a környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási kérdéseket tartalmazó totóban. A bejárattal szemben, stílszerűen újrahasznosított papírból készült recepciós asztal fogadta a látogatót. Itt lehetett kitölteni az ÖKO-Totót, a legsikeresebbek apró ajándékot kaptak a támogató cégek jóvoltából. A Tapossa laposra állomáson PÉT palackokat kellett tizednyi térfogatúvá változtatni, ami egy kisgyerek számára nem is olyan könnyű. Mégsem ez volt a legnagyobb baj, hanem az, hogy a gyerekek nagy részének fogalma sem volt arról, mi értelme van a palackok laposra taposásának. A Tudatos Vásárlók Egyesülete által megfogalmazott 12 ponttal, amely sok hasznos instrukcióval szolgál például arról, hogy mire figyeljünk vásárláskor, a Kukadiéta állomáson ismerkedhettek. Máshol madaraink védelmében madárházakat készítettek szorgos kis kezek, és a házi komposztálás rejtelmeibe is beavatták a gyerekeket. Szabad foglalkozásként családi társasjáték, ládamászás, kugli, horgászat várta a látogatókat, az újrahasznosított anyagokból készült kis alkotások, játékok közül pedig kétségtelenül a gólyaláb vitte el a pálmát. Eredményt hirdettek az ÖKO-Kaland Nyári tábor rajzversenyén is, amelyet alsó tagozatos tanulók számára írtak ki a tavasz folyamán. Az Egy kirándulás élményei témát rengetegen feldolgozták, az első díjat Kozma Barbara, a Czimra Gyula Általános Iskola l.b osztályos tanulója nyerte, aki 50 százalékos engedménnyel nyaralhat az ÖKO-Kaland Nyári táborban Isaszegen. Hódos Mária a Hírhozónak elmondta, hogy kettős célt tűztek maguk elé, amikor első alkalommal vállalkoztak az ÖKO-játszóház megrendezésére. Mivel lassan már az egész világot elborítja a szemét, rá sem hederítünk a klímaváltozás várható következményeire, szükség van az ilyen programokra, amelyeknek szívesen ad otthont az Erdős Renée Ház. Bármilyen változást elérni szokásainkban, váltani jól berögződött szemléletünkön csak a környezethez való megváltozott hozzáállásunkkal lehet. Legnagyobb esélye erre a most felnövekedő generációnak lehet, a gyermekek nagyon fogékonyak, nyitottak és formálhatóak. Mivel a válságot a múzeumok is megérzik, az volt a nem titkolt másodlagos céljuk, hogy a gyerekeket és a velük együtt érkező szülőket idecsábítsák, akik majd talán egyszer más kulturális eseményre is eljönnek. A látogatottságot tekintve sikeres rendezvényről számolhatnak be, ami új fejezetet jelenthet a ház életében, és bizonyossá vált az is, hogy a múzeumok számára nem idegen teret adni például a környezetvédelemmel kapcsolatos programoknak. ŰKO-program a napköziben "S. Munkatársunktól A Jókai Mór Általános Iskola élete a 2008/2009-es tanévben az ÖKO-program körül zajlott. Az itt dolgozó pedagógusok mindegyike környezettudatos magatartásra neveli kicsi korától a gyermekeket. Nagyon sokat dolgoznak azon, hogy az iskola, lehetőségeihez mérten élhessen azzal, hogy a környezetet ne szennyezze, hanem a jövő felé fordulva védje azt és megmutassa a lehetőségeket. Sok éves megelőző munkájuk következtében így az iskola elnyerte a 2008/2009-es tanévben az ÖKO iskola címet. Ebben a tanévben a délutáni napközis programba is beépítették az ÖKO-projektet. A gyerekekkel a tanárok délutánonként szemetet szedtek a saját termünkben, az iskola környezetében, beszélgettek a hulladék újrahasznosításáról, növényeket ültettek, tanulmányi sétákon, kiránmunkaközösség vezetői is az ÖKO-program megvalósítását tűzték ki idén feladatuknak. Napközis továbbképzés céljából egy ÖKÖ- napot rendeztek a kerület iskolái május utolsó hetében a La- borcz Ferenc Általános Iskolában. Ennek célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az egyre inkább veszélyben lévő Földünkre és hasznos tanácsokkal, ötletekkel segítsék a további munkát. dulásokon vehettek részt a felsősök is. A kerületi napközis