Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)
2009-06-11 / 10. szám
Sport 2009. JUNIUS 11. 27 A kihívás napja Rákosmentén Tájfutás, íjászat, kötélhúzás és falmászás is várta a gyerekeket A kihívás napja alkalmából a Mozgás, Öröm Sport Egyesület (MÖSE), a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség, a Gregor József Általános Iskola és Rákosmente Önkormányzatának Oktatási, Művelődési és Sport Irodája sportnapot rendezett a Népkertben május 27~én. 2s. Kiu Tamás Délelőtt a XVII. kerületi iskolák csapatai versengtek egymással, délután pedig bárki részt vehetett a sportrendezvényen, a szervezők még a kerekes székkel érkezőknek is tudtak sportolási lehetőséget biztosítani. A sportfesztivál fővédnöke Dunai Mónika oktatási, kulturális és civil kapcsolatok tanácsnoka volt. A Népkert öreg fái, bokrai ideális tájfutó pályát kínáltak, amelyet a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség útmutatásai alapján jelöltek ki. A 770 méter hosszú pályát minden résztvevő végigrohanta, kicsit lassabban ugyan, de a Pető Intézetből érkező mozgás- korlátozottak is teljesítették még az egészségeseknek sem könnyű feladatot. A csodálni- való akaraterővel megáldott és lelkes kis csapatot mindenki buzdította, közülük is leghangosabban kísérőik, Domokos Zsolt és Vadász Zsuzsanna konduktorok. A parktájfutás mellett más sportágak is bemutatkoztak az egész napos rendezvényen, minden sporteszközt ki lehetett próbálni és a gyerekek éltek is a lehetőséggel. Az íjászat tudományát az RTK íjász Szakosztálya próbálta átadni Takács László szakosztály vezető irányításával. A kezdőknek segédkezett Zsiga György, a kerületi íjászok reménysége is, aki a 2012-es nyári olimpiai játékokon, Londonban, egyedüli íjászként képviselheti majd Magyarországot. A tekepályát a Rákoskerti i'e- kézők Baráti Köre Egyesület építette, és újdonságként hatott a Speedminton elnevezésű játék, amely a tollas- labdázáshoz hasonlatos, ám a nehezebb labdák miatt annál sokkal gyorsabb. A játékhoz nincs szükség kiépített pályára, sőt hálóra sem, csak két játékmezőt kell kialakítani, és máris mehetnek a szédületesen gyors labdamenetek, akár 25 km/órás szélben, vagy világító labdával éjszaka is. A MÖSE mobil mászófalát szinte mindenki kipróbálta, aki pedig nehezen vette a hat méter magas függőleges akadályt, annak az egyesület elnöke, Újvári László segített oly módon, hogy maga is mászott, és tolta maga előtt a kezdő falmászókat. A gre- gorosok tornatanárának és segítőinek köszönhetően a jelentkezők többsége meg- mászta a csúcsot, sőt, a végtagjaik mozgását csak korlátozottan uraló sérültek sem mentek haza sikerélmény nélkül. Domokos Zsolt, a Pető Intézet konduktora a Hírhozónak elmondta, hogy nagy örömmel tettek eleget a szervezők meghívásának, hiszen a gyerekek fejlődésében óriási szerepet kap a sport, a mozgás és minden szabadidős tevékenység. A közös sport lehetőséget ad a személyiség minden oldalú kibontakoztatására, ugyanakkor lehetővé teszi a társakkal való együttműködést is, és előkészít a valódi integrációra. A mozgáskorlátozottak sportteljesítménye is igazolja, hogy a központi idegrendszer a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, amelyek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók. Jótékonysági focibajnokság zésre az iskola történetében első, nevezési díjas bajnokság. A felnőtt csapatok önfeledten rúgták a labdát egész délután, miközben nem is sejtették, hogy a mérkőzések alatt az iskola dolgozói milyen meglepetést főztek ki számukra. A díjak átvétele után, az iskola ebédlőjében, egy tál babgulyás mellett beszélték meg a meccseken történteket, és már a júniusi bajnokságon való indulást fontolgatták. Gratulálunk a győztes RTK Mesterek csapatának, de elmondhatjuk, mindenki nyert ezen a napon. A tavalyi siker után idén is a Micimackó óvodásai nyerték meg az ovi focikupát. Munkatársunktól Május 23-án kileni csapat részvéte lével került megrende