Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)
2009-05-07 / 8. szám
2009. MÁJUS 7. K TAT AS 11 „Bölcsöde-kóstolgató” a Vigyázóban Bemutatkozott Rákosmente négy bölcsődéje. Rákosmente Önkormányzatának bölcsődéi és munkatársai első alkalommal rendeztek bababörzét április 23-án a Vigyázó Sándor Művelődési Házban, ahol bemutatkoztak a leendő bölcsilakóknak, ezzel is segítve a közösségbe még nem járó gyermekek szüleinek a döntését. Az ismerkedés már a művelődési ház előterében megkezdődött, a négy bölcsőde és a speciális csoport óriási színes tablókkal, szórólapokkal várta a családokat, akiknél elérkezett az idő, hogy gyermekeikkel együtt megtegyék az első fontos lépést az elválás, önállósodás útján. ■Js. Szakács Zsuzsa A Bölcsőde-kóstol- gató címmel meghirdetett napot Tintámé Penczi Ildikó, az Egyesített Szolgáltató Központ vezetője nyitotta meg, majd az egészséges, harmonikus fejlődésre, a közösségi élet beilleszkedésének nehézségeinek leküzdésére adott tanácsokat Móra Imola gyermekorvos, Prém Jánosné pszichológus és Gulyásné Bálint Magdolna dietetikus. Minden a kisgyermekekről szólt, óriási volt a babaélet, a teremben lévő előadókat azonban láthatóan egy cseppet sem zavarta a szűnni nem akaró gyerekzsivaj. Működtek az ideiglenesen felállított pelen- kázók, a mászó, vagy még csak togyogó gyerekek pedig határtalan örömmel birtokolták a kedvükre, színes játékokból létrehozott játszósarkot, a bölcsis- nénik pedig gondoskodtak arról, hogy a finomságok a program egész időtartamáig kitartsanak. Újabb férőhelyek Timámé Penczi Ildikó beszámolt arról, hogy Rákosmentén a négy bölcsődében - a Csibében, a Gólyafészekben, a Napraforgóban és a Nefelejcsben - közel háromszáz kisgyereket fogadnak, húszhetestől hároméves korig. Ami még mindig nem elég, de szeptemberig átadják a Gyökér utcai bölcsődét, ahová ősztől újabb negyven gyermeknek tudnak helyet biztosítani, 2010-re pedig elkészül a szintén negyven fő befogadásra alkalmas Borsó utcai bölcsőde. A színvonalas alapellátás mellett a kerület bölcsődéi egyéni arculatuk kialakítására is törekszenek, mind a négy helyen saját konyha működik, ahol egészséges, életkornak megfelelő étrendet biztosítanak, de diétás étkeztetésre is van lehetőség. A gyermekek egészséges fejlődését segíti még a bölcsődéket rendszeresen látogató gyermekorvos és pszichológus is. Babaélet vidóra rögzítve Fazekas Lajosné Zsuzsa, a Kaszáló utcai lakótelepen lévő Gólyafészek bölcsőde vezetője videokamerával próbálta megörökíteni a délelőtt eseményeit, amikor megkértem, meséljen bölcsődéjükről. „A környéken lévő szülők szívesen hozzák el kisgyerekeiket, először csak megállnak a kerítésnél, ismerkednek, majd beljebb is merészkednek. A szomszédaink láthatják, nálunk a kisgyerekek kora tavasztól késő őszig kint játszanak az udvaron, amely elég távol esik ahhoz a Pesti úttól, hogy friss maradjon a levegő. Sok udvari játékkal rendelkezünk, ami szintén azt szolgálja, hogy a gyerekeink otthonosan, jól érezzék magukat. De várjuk a gyesen lévő anyukákat a bölcsődében működő Családi Klub foglalkozásaira is, ahol beszélgethetnek, kicserélhetik tapasztalataikat, de akár közös kézművesfoglalkozásokon is részt vehetnek a gyerekeikkel együtt" - mesélt a bölcsőde hétköznapjairól Fazekasné Zsuzsa. A Sági utcai Napraforgó bölcsőde családi házas környezetben működik, a kisgyerekek, ahogy az időjárás engedi, nem csak játszanak a jó levegőn, hanem kint is alszanak. A bölcsődében a szülők létrehoztak egy alapítványt, amelynek első sorban az a célja, hogy mindig legyen elég, jó minőségű játék. A Nefelejcs bölcsőde vezetője, Horváth Pálné egy újszerű kapcsolat- tartási formáról számolt be, miszerint a gyermekek napi bölcsődei életéről videofelvételt készítenek, majd átadva a szülőknek, ezzel is hangsúlyozzák, hogy mennyire fontos a nevelési ismeretek kölcsönös átadása. Az Újlak utcai Csibe bölcsődében jelenleg nyolcvan férőhely van, de 96 gyereket fogadnak. Nagy hangsúlyt fektetnek a gondozónők a környezet és a természet megismertetésére, megszerettetésére. Szombatonként játszóházba hozhatják a családok a gyerekeiket, ami ingyenes. Itt működik a kerületet ellátó Házi Gyermekfelügyeleti Szolgálat, amely a szülők távollétében, saját otthonukban szakszerű ellátást nyújt a gyermekeknek. Ez a szolgáltatás térítés ellenében vehető igénybe. Integrált formában Radóczyné Tóth Ágnest a Csibe bölcsődében működő speciális csoportról kérdeztük: „Tizenhárom éve fogadjuk a halmozottan és enyhén sérült gyermekeket hatéves korig, itt szakemberek irányításával speciálisan képzett gondozónők foglalkoznak velük egyéni és csoportos formában is. Szeptembertől a Csibéből átkerülünk a Gyökér utcai, újonnan létrehozott bölcsődébe, ahol a hat, halmozottan sérült kisgyerekkel külön szobában, a három enyhén sérülttel pedig integrált formában, három csoportba elhelyezve fogunk foglalkozni" - számolt be Radóczyné a speciális csoport életéről. A gyerekek birtokba vették a játszósarkot