Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)
2009-04-09 / 6. szám
Kultúra „Színház az egész világ...” Irodalmi összeállítás Rákoskerten Ts. Kiu Tamás A Színházi Világnap alkalmából Kus- soltat a sors - Latinovits Zoltán emlékezetére címmel Pálfy Margit színművésznő lebilincselő irodalmi összeállítással lepte meg a Rákoskerti Művelődési Ház nézőit március 29- én. Ünnepi köszöntőt mondott Dunai Mónika képviselő, majd Tímár Tibor, a házban működő Ascher Oszkár Színpad igazgatója köszöntötte a nézőket. A hiteles és a mesterkélt pózt messze elkerülő önálló műsorban többek között Ady Endre, Alföldy Jenő, Csoóri Sándor, Déry Tibor, József Attila, Nagy László és Zelk Zoltán verseit, prózáit hallhattuk remek közvetítéssel. Az est csúcspontján természetesen Latinovits Zoltán hangja is megszólalt magnófelvételről, majd Pálfy Margit szólt néhány szót arról, milyen körülmények között született meg az eredetileg többszereplős darab. A verses, prózai összeállítás Elbocsátott légió címmel indult 1976-ban Szokoly Tamás szerkesztésében és rendezésében, ám csak három előadást élt meg, mert betiltották. 2006-ig fiókban hevert, amikor Pálfy Margit engedélyt kért a darab szerkesztőjétől arra, hogy Latinovits 75. születésnapja tiszteletére egyedül állítsa színpadra a műsort Ady egyik költeményéből merítve Kussol- tat a sors címmel. Azt talán ki sem kell mondani, hogy mennyire aktuális ma is ez a har- mincegynéhány évvel ezelőtt összeállított műsor - tette hozzá Pálfy Margit, de erről tanúskodik Latinovits Zoltán Naplójának néhány soros gondolata is, melyet 1975-ben vetett papírra: „Lassan minden elkorhad, vagy inkább rothad, elmászik. Szétviszik a férgek az egészet, nem marad alattunk föld. Tízfelé húzzák, rágcsálják a gyökereinket. Nem látok előre semmit, valami nagy pusztulás előtt állunk." Előadás után meglepetések várták a nagyérdeműt és a nézőtéren helyet foglaló aschero- sokat. Lipcsei Ágnes, a ház igazgatója egy hatalmas, színpadot ábrázoló tortával várta a közönséget, az Ascher Oszkár Színpad társulatának tagjait pedig egy-egy szál fehér rózsával köszöntötte a Színházi Világnap alkalmából. Örömmel jelentette be, hogy négy önkormányzati képviselő - Dunai Mónika, Hatvani Zoltán, Horváth Tamás alpolgármester és Piláth Károly -, valamint Riz Levente polgármester összesen 700 ezer forinttal támogatja a színház éves működését. Jól jött ez a pénz - hangsúlyozta Lipcsei Ágnes, mert a válság okozta takarékossági intézkedések miatt veszélybe került a Rákoskerti Művelődési Házban otthonra talált Ascher Oszkár Színpad működése. PÉCEL CSENDES HELYÉN, az MO autóúthoz, BKV buszhoz,vasúthoz közel 500 nf-nyi irodaház részben vagy egészben bérbe adó! Sokféle kialakítási lehetőség! Nagy telek, parkoló, garázsok! Ár 1.800.-Ft/m2 ÉRDEKLŐDNI: 06-28-452-856 Madárdombi INGATLANIRODA Vadkacsa u. 89. 2,5% közvetítési díj, gyorsan elad, díjmentes értékbecsléssel házhoz megy. www. ingatlan. com/vadkacsa89 Ügyfélfogadás: H-P: 10-19, Szó: 10-16 Tel.: 06-30-641-66-25, 258-66-30 KONTÉNER INGYENES RAKODÁSSAL ÉPÜLETBONTÁS, FÖLDMUNKA GALLYAZÁS, FAKMÁGÁ^, 5ZIKLAKEPT-, PAÍ?KÉrfrÉS>, FÜZES>frÍE> a gondjc/r"?? Mi megoldjuk! Hívjon, jövünk! Tel./fax: (06-1)258-1973 Mobil: (06-20) 932-0606 Gerendő Géza kertésztechnikus 1171 Budapest, Rákoscsaba utca 20. epulet TERVEZÉS INGATLAN SZAKÉRTÉS HOME ( center ÉPÍTÉSI KÖZPONT Bp. XVII. Pesti út 237. sz. A/1. iroda (a földszinten) T/F.: 257-5042, ill. (06-30) 9428-394 Törtetik József építészmérnök, igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő www.tomesIk.hu TERVEZÉS ÓVJA MEG OTTHONÁT A BETÖRŐKTŐL ! LAK ÁSRI ASZTOK VIDEÓSREN DSZEREK BELÉPTETÖK TŰZJELZŐK KAPUTELEFONOK GARÁZSMOZGATÓK KAPUMOZGATÓK SZERELÉS • JAVÍTÁS TELEPÍTŐKNEK. VILLANYSZERELŐKNEK KEDVEZMÉNY COMMAX KAPUTELEFON 6.600.-Ft ZSELÉS AKKUMULÁTOROK 1.100.-Ft-tól TA VFELÜG YEL ET (XVH. kerület) 2.400.-Ft hó AUTÓRIASZTÓ 9.000.-Ft TÁVIRÁNYÍTÓS TELEFONOS SEGÉLYHÍVÓ> 12.000.-Ft VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET 1173 Bp. Pesti út 306/b. Tel/fax: 253-5634, 253-5635 20-313-2002 Nyitva: H-P: 7-17 Szó: 7-13 KÖZELBEN VAGYUNK! ÁLTALUNK TELEPÍTETT RIASZTÓRENDSZEREKRE ___________________3 ÉV GARANCIA! L IGET ÁLLATORVOSI RENDELŐ Rákosliget, Mátka u. 3. (Vegyiműveknél) Kutyák, cicák, haszonállatok teljes körű ellátása, ambuláns rendelés. Műtétek: cicák, kutyák speciális ivartalanítása, baleseti sebészet. Immunizálási programok, védőoltások veszettség ellen is. Új szolgáltatás: ultrahangos fogkő-eltávolítás. Rendelési idő: Hétfő-péntek 17-19-ig, szombat 8-10-ig Telefon: 258-0442 (üzenetrögzítő éjjel-nappal)