Hírhozó, 2008 (18. évfolyam, 1-21. szám)

2008-12-22 / 21. szám

NKORMÁNYZAT 12 Ülésezett a Fővárosi Közgyűlés Több kerületi ügyben is döntöttek 'S. Horváth Tibor Teherforgalmi stratégia A Fővárosi Közgyűlés december 18-án elfo­gadta Budapest teher­forgalmi stratégiáját, mely szerint Budapest egész területén 12 ton­nás súlykorlátozás lép érvénybe 2009. január 1-jétől. A rendelet egyúttal keretbe fogta a ma is létező súlykorlá- tozásos övezeteket me­lyek elsősorban Buda, Kispest, Pestszentlő- rinc és Pesterzsébet egyes területein jelen­tenek szigorúbb, azaz 3,5 illetve 7,5 tonnás súlyhatárt. Riz Levente polgármester, fővárosi képviselő módosító ha­tározati javaslatokat nyújtott be a közgyűlés elé, mely szerint Rákosmente szinte tel­jes területét 3,5 tonnás súlykorlátozás alá java­solja vonni. Ennek oka, hogy Rákosmentén egyetlen, jól körülhatá­rolható részen, neveze­tesen a kerület észak- nyugati sarka és a Pesti út - Cinkotai út által határolt területen talál­ható ipari övezet, melyre nem vonatkoz­na ez a korlátozás. Az összes többi városrész­re viszont teljes mér­tékben, hiszen Rákos­mente területének dön­tő része családi házas illetve lakótelepi jelle­gű. Az indítvány sze­rint minden mellékut­cában és egyes/ ma fő­útnak számító utcák­ban is érvénybe lépne a 3,5 tonnás korlátozás, míg a jelentősebb fő­utakon (Pesti út, Csa­bai út, Péceli út, Ferihe­gyi út, Zrínyi utca, He­likopter út, Bélatelepi út, Lőrinci út, Táncsics Mihály, Bakancsos ut­ca) a fővárosi rendelet­ben szereplő 12 tonna helyett 7,5 tonnás kor­látozás lépne érvénybe. A 3,5 tonnás övezet esetén naponta kétszer, 10 és 12 óra illetve 17 és 19 óra között külön en­gedély nélkül - pl. köl­tözés, árufeltöltés okán - behajthatnának a 3,5 tonnánál nagyobb tö­megű járművek, míg a főutak esetében a kor­látozás időtartama 0- tól 24 óráig lenne érvé­nyes, azaz az ennél ne­hezebb járművel csak külön engedéllyel le­hetne behajtani. A módosító indítvá­nyokat a közgyűlés baloldali többsége nem fogadta el - Devánszki- né dr. Molnár Katalin, kerületünk egykori or­szággyűlési képviselő­je, polgármestere sem támogatta. Hagyó Mik­lós főpolgármester-he­lyettes azonban Riz Le­ventének megígérte, hogy a kérdést a köz­gyűlés a jövő év elején újra napirendre fogja venni és a kerületi igé­nyeket megpróbálják beépíteni a rendeletbe. Kettes metró- HÉV összekötés A Fővárosi Közgyűlés ülésén további, más, a kerületünk számára fontos döntések is szü­lettek. Riz Levente mó­dosító indítványt nyúj­tott be Budapest Fővá­ros Integrált Városfej­lesztési Stratégiájához, hogy szerepeljen benne a kettes metró és a gö­döllői HÉV összeköté­se. Amint Rákosmente Közlekedésfejlesztési Akcióterve is tartal­mazza, a kerület ki­emelt célja a metró és a HÉV összekötését túl egy Rákosmentére le­ágazó szárnyvonal megépítése, mellyel Rá­koskeresztúrról a Deák Ferenc térre átszállás nélkül 25 perc alatt le­hetne bejutni. A polgár- mester javaslatát a Fő­városi Közgyűlés egy­hangúlag támogatta, így Budapest városfej­lesztési stratégiájának részévé vált mindez, amely kerületünk mel­lett a XVI. kerület és számos agglomerációs település számára fon­tos projekt. Ahogy Riz Levente megfogalmaz­ta, bízik benne, hogy a négyes metró minden más fejlesztést megfojtó hatása enyhül és né­hány éven belül végre a külső kerületek közle­kedésének érdemi fej­lesztése is elkövetkezik. Keresztúri városközpont Szintén döntött a Fővá­rosi Közgyűlés Rákos­mente városközpontjá­nak megújításához el­engedhetetlen fővárosi hozzájárulásról. Ennek lényege, hogy a Főváros a tulajdonában lévő te­rületen használati jogot alapít Rákosmente Ön­kormányzatának, lehe­tővé teszi, hogy a járat­összekötéseknek kö­szönhetően feleslegessé vált, lerobbant, oda nem illő buszvégállomás he­lyén az önkormányzat uniós forrásokból 2010- re gyalogosbarát, zöld, egyszersmind Rákos­mentéhez méltó főteret építhessen. Közös tiltakozás a vasúti menetrend ritkítása ellen A fejlesztések mellett a napi problémák is terítékre kerültek: Riz Levente azt javasolta a közgyűlésnek, hogy a fővárosi képviselők tiltakozzanak közösen a 2009-es vasúti me­netrend ellen, mely minden vonattal köz­lekedő budapestit érint, de a 30 percről 60 percre ritkuló vona­tok miatt Rákosmentét különösen. Az előter­jesztés felhívta a fi­gyelmet, hogy a vasúti járatritkítás éppen el­lentétes azzal a fővá­rosi szándékkal, me­lyet a 2009-től életbe lépő, egységes buda­pesti bérlet testesít meg, hiszen hiába a vonaton is használha­tó bérlet, ha egy órát kell várni a szerel­vényre. Riz Levente javaslatát a közgyűlés egyhangúlag fogadta el, így a vasúti közle­kedést ellehetetlenítő menetrend ellen már nem csak a szakmai ci­vil szervezetek, kerü­letek és vidéki telepü­lések, hanem a főváro­si önkormányzat is til­takozik. Utcatábla karácsonyra 's. Munkatársunktól _______ s E v ekkel ezelőtt je­lezték az András- hida és a Bodonyi utca környéken lakók ön- kormányzati képvise­lőjüknek, hogy a Bo­donyi utca 12. számú telek oldalsó kerítésé­re hibásan helyezték el az Andráshida utca­név táblát. Rengeteg telefonálás és mérgelődés után, az őszi útfelújítások után leszerelték a rossz helyre elhelyezett táb­lát, amit karácsony előtt végre egy oszlo­pon elhelyeztek a ke­reszteződés sarkán. A környéken élők de­cember 20-án a hely­színen kaptak tájékoz­tatás a városzrész kép­viselőjétől, Hatvani Zoltántól a saroktelek­re tervezett további fejlesztésekről. A he­tekkel ezelőtt elülte­tett tizenhárom fát, ta­vasszal virágpalántá­zás és pihenőpadok kih’elyezése követi, a tervek között szerepel a madarak itatójárói való gondoskodás is Rákoskerten .

Next

/
Oldalképek
Tartalom