Hírhozó, 2008 (18. évfolyam, 1-21. szám)

2008-12-22 / 21. szám

2008. DECEMBER 22. NKORMÁNYZAT 5 lényegesen javult az au­gusztus hónap előtti idő­szakhoz képest. A cég az év utolsó negyedében nyereséget fog produ­kálni. A javaslat szerint 60 millió forintra emel­nék a kft. törzstőkéjét, a tagi kölcsön visszafizeté­si határidejét pedig 2009. második félévére kíván­ják meghosszabbítani. A polgármester benyújtás előtt egyeztetett minden frakcióvezetővel. Mora- uszky András (MSZP) to­vábbra is veszteség ke­letkezését, a mérleghi­ány okait firtatta. Hrutka Zsolt (MSZP) megkér­dezte, hogy az iratokba való betekintés vissza­menőleg is érvényes-e. Riz Levente hangsúlyoz­ta, a nyilvánosságot visz- szamenőlegesen is bizto­sítják. Kiss Lajos szerint a hiány egyik oka lehet, hogy a béreket a Lakásl7 és az ÉP17 Kft.-nél alkal­mazott bérekhez képest jelentősen emelte a Rá­kosmente Kft. korábbi ügyvezető igazgatója. Míg a két cég egészen a megszűnésig nyereséges volt, a Rákosmente Kft. eddig csak hiányt ter­melt. Riz Levente arra kérte az MSZP frakció- vezetőjét, hogy amikor visszautal a két korábbi cég működésére, egy dolgot ne felejtsen el: a trehányul elkészített bi- tumenpermetes utak kapcsán, csupán egy munkával 200 millió fo­rintos kárt okoztak a ke­rületnek. Fachet Gergő (Itthon Rákosmentén Egyesü­let) azon a véleményen Barna Andor volt, hogy a probléma nem a két cég összevo­násából adódik, mert ők is úgy látják, hogy a Lakásl7 Kft. és az ÉP17 Kft. működése nem volt megfelelő, ugyanakkor az sem volt törvénysze­rű, hogy a jogutód gaz­dálkodása így alakuljon. Oláh László (SZDSZ) vi­szont abban látja az em­lített hiány okát, hogy a Rákosmente Kft. az első háromnegyed évben nem kapott annyi meg­rendelést, amennyi a nyereséges működéshez kell. Kleinheincz Gábor pénzügyi szakértő a törzstőkeemelés szüksé­gességét hangsúlyozta. A jelenlegi 17,5 millió fo­rintos tőke lényegesen kisebb, mint például a befektetett tőke értéke (eszközök, gépek), ez szeptember végén 37,5 millió forint volt, amiből következik, hogy ennek a finanszírozása is a mű­ködő tőkéből történt. A vita lezárásaként Oláh László módosító indít­ványt nyújtott be, mely­ben azt javasolta, hogy a törzstőkeemelést három Fachet Gergő egyenlő részletben fo­lyósítsák, az indítványt az előterjesztő befogad­ta. A képviselő-testület elfogadta mind a törzs­tőke 60 millió forintra történő megemelését, mind a Rákosmente Kft. részére nyújtott 80 millió forint tagi kölcsön lejára­ti idejének meghosz- szabbítását 2009. decem­ber 31-ig. Az önkormányzat 2009-2011 évekre vonat­kozó fejlesztési hitel igénybevételére irányu­ló előterjesztés megvita­tása során Riz Levente elmondta: a fejlesztési hitel elsősorban infrast­rukturális fejlesztésekre nyújthat fedezetet. Ilyen például a közoktatási in­tézmények felújítása; út­építés, vízelvezető rend­szerek, nem utolsó sor­ban az európai uniós pá­lyázatokhoz szükséges önrész biztosítása. Hoff­mann Attila (MSZP) jó­nak minősítette az elő­terjesztést, mert sok po­zitívumot tartalmaz, ugyanakkor aggályos kérdések is felmerülnek a hitellel kapcsolatban. Morauszky András Fennáll az a veszély, hogy négy-öt ciklusra a kerület összes fejlesztési lehetőségét fölhasznál­ják. Valóban fejleszteni kell, de valahol egyen­legbe kell hozni a pozití­vumokat és a kockázato­kat. Oláh László csatla­kozott az előtte szóló­hoz, hogy a fejlesztések­re szükség van, azonban a 4 milliárdos hitelt nem az előterjesztésben fog­lalt kondíciók szerint kellene felhasználni. Vé­leménye szerint jobb lenne a pályázati önré­szek biztosítására na­gyobb hangsúlyt fektet­ni. Papp Péter Pálné (MSZDP) hangsúlyozta, hogy ő alapjában véve fejlesztés párti, de ebben a gazdasági helyzetben ezt a hitelfelvételt nem szabadna meglépni. Ha­sonlóan vélekedett Bar­na Andor is, aki arra hívta fel a képviselők fi­gyelmét, hogy addig nyújtózkodjunk, amed­dig a takarónk ér. Riz Levente elmondta: fej­leszteni kell, ez az itt élők elvárása is, és a je­lenlegi gazdasági hely­zetben a kormányzati el­vonások miatt nincs más forrás fejlesztésre, mint a hitel. Csak annyit vesz fel az önkormányzat, hogy ne lépje át azt a ha­tárt, ami a működést ve­szélyezteti. Piláth Károly (Fidesz) hangsúlyozta, a józan ész azt diktálja, hogy éljünk a lehetőség­gel, mert legalább az esélyt megszerezzük ar­ra, hogy a fejlesztési ter­vek megvalósulhassa­nak. Bényi Zsolt (Fidesz) szerint a lehetőségek most adottak, nem pe­dig két-három év múlva. A testület elfogadta Morauszky András ko­rábbi, névszerinti szava­zásra benyújtott módo­sító indítványát, ezt kö­vetően a hitel felvételére irányuló előterjesztést is. A Rákoscsabai Közös­ségi Ház Alapító Okira­tának módosításáról szóló előterjesztés meg­vitatása után a testület elfogadta hogy a Rákos­csabái Közösségi Házat 2009. január 1-től a Csa­ba Ház nevet viselje. Az önkormányzat költségvetési koncepció­jának megtárgyalása előtt Riz Levente részle­tesen beszélt a koncepci­ót körülvevő gazdasági helyzetről. A jövő évi költségve­tési törvénytervezet az előző évekhez képest az önkormányzatoktól 150 milliárd forintot vesz el. A 2009-től várható nor­matívák a 2001-2002. évi szintet ütik meg, ami re­álértékben körülbelül a 2002-es évnek a fele. Ez­zel szemben a kötelező Dr. Morauszky András - MSZP, 2. evk. - a hónap első keddjén 17-18 óráig az MSZP-irodában, a Ka­száló u. 45. alatt. Nagy Anikó - Fidesz, 7. evk. - Minden hónap negye­dik hétfó'jén 17-18 óráig a Családi és Társadalmi Rendezvények Házában, Csabai út 20. Lehetséges más időpontokban is előzetes bejelentkezés alapján. Tel: 06- 20-225-5396. Oláh László - SZDSZ, - egyeztetés után, tel: 06- 20-392-2293, helyszín: Polgármesteri Hivatal. Papp Péter Pálné - MSZDP, EÜB-elnök - a hónap 3. szerdáján 18-19-ig a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Piláth Károly - Fidesz, 16. evk., OKB-elnök - a hónap első keddjén 18 órakor a Diadal úti Általános Iskolában. Rózsahegyi Péter - Fidesz, KVB-elnök - minden hónap 2. hétfőjén 17-18 óráig a Polgármesteri Hi­vatal 305-ös szobájában környezetvédelmi fogadó­órát tart. Ruthner György - MSZP, 4. evk., KVB-elnök - a hó­nap 1. hétfőjén 18-19-ig a Kaszáló u. 45-ben. Soltiné Kis Katalin - SZDSZ, 3. evk. - a hónap utolsó péntekjén 16-18 óráig az SZDSZ-irodában, Újlak u. 11 -15. Virág Mihály - Fidesz, 13. evk. - minden hónap 2. csütörtökén 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom