Hírhozó, 2008 (18. évfolyam, 1-21. szám)

2008-10-22 / 17. szám

1956 2008. OKTOBER 22. „Fényévekre vagyunk 195B szellemétől és erkölcsiségétől” Interjú Pápay Antal nyugalmazott közlekedésmérnökkel 9 "is. Horváth Tibor P ápay Antalt sihe- derként érte el 1956 őszének vihara, keresztúri gimnazista­ként meglehetősen iz­galmasan teltek számá­ra a forradalom első napjai. Erről beszélget­tünk a ma már Rákos­ligeten élő nyugalma­zott közlekedés- és gazdaságmérnökkel.- Hogyan csöppent be­le az események sűrűjé­be?-1956 őszén kezdtem meg tanulmányaimat a Fürst Sándor Gimnázi­umban. Október 23-án este, kézilabdaedzés közben jutott a tudomá­somra a hír, hogy a bel­városban kitört a forra­dalom. Másnap közöl­ték velünk az iskolában, hogy elmarad a tanítás.- Mivel töltötte ki a nem várt szünidőt?- Az első dolgom az volt, hogy teherautóra pattanjak az Elágazá­son, hogy a városba jussak. Az Orczy térnél fegyvert kaptam és mellé a használati uta­sítást. Nem sokkal ez­után orosz tankokkal találkoztunk a mai Fiu­mei úton. Ellenük a- zonban csak a páncél­ököl volt javallott, ezért útba ejtettük a gödöllői fegyverraktárt. 1 - Feltételezem, hogy nem volt gazdátlan ez a létesítmény...- Civil ruhás embe­rek őrizték, akik nem sorkatonák voltak, ha­nem valamilyen „kőke­mény baloldali" csa­pat. Leszállítottak min­ket a teherkocsiról, és feltett kézzel átkísértek a rendőrkapitányságra.- Itt a szokásos proce­dúrában volt részük?- Igen. Orral, széttett lábbal és kézzel a fal­hoz állítottak minket. Az egyik társamba ak­korát rúgtak, hogy el­tört a bokája. Ezt köve­tően fogdába kerül­tünk, október 25-ét ott töltöttük, majd éjfél körül kiengedtek min­ket. Ez az időpont bi­zarr volt ahhoz, hogy a szabadulást jelentse, tartottunk a statárium­tól. Egy rabomobil el­vitt minket a szolnoki páncélos laktanya fog­dájába, még 26-án is itt voltunk. A fogdaőr kí­váncsian faggatott minket a pesti helyzet­ről, de mi sem tudtunk sokat. Másnap piros- fehér-zöld zászlóval ékesített teherautók vették körbe a lakta­nyát.- Ez jó jel volt.- Mindenképpen. Jó hatással voltak a lakta­nya parancsnokára is, aki korábban fasiszta hordaléknak nevezett minket, ugyanis leesett róla a vörös csillagos jelvény, a helyébe nem­zeti trikolór került.- A kommunisták sze­mélyiségfejlődése igen látványos, hiszen különös anyagból lettek gyúrva...- Ezt megtapasztal­tuk nála is, hiszen így szólt hozzánk: „Uraim, önöket a dolgozó nép kiszabadította!" Lát­tam benne lobogni a progresszió lángját.- Kik tartottak önnel a XVII. kerületből?- A Vince testvérek, Ferenc és József, Tövisi Béla, aki a hajdani Ma­ros-mozi főnökasszo­nyának volt a fia és Bartha Tibor, aki fölöt­tem járt néhány évvel a Fürstben.- Milyen volt a vissza­út?- A teherautó a kéré­sünkre megállt Gödöl­lőn, hiszen el kellett tün­tetnünk a nyomokat. Összegyűjtöttük az ösz- szes jegyzőkönyvet, s egy hatalmas „szalonna­sütést" rendeztünk. En­nek köszönhettük, hogy nem volt velünk szem­ben retorzió a szabad­ságharc leverése után.- Milyen látvány fo­gadta hazaérkezésekor?- A Csabai út és a Pesti út kereszteződé­sénél állt egy 75 mm-es ágyú, amely várta a szovjet tankokat. Pont ott borult föl a minket szállító teherautó, s az egyik srácnak megsé­rült a gerince. A helyi­ek majdnem hajba kap­tak azon, hogy ki gon­dozza. Ekkora volt a közösségi szellem és a szolidaritás '56-ban! Azóta sem tapasztal­tam ilyet. A Szabadság sugárúton a forradal­márok megtámadtak egy tankot, amely vá­laszként belelőtt a templom ajtajába. Ez­után felgyújtották a jár­művet. A városszéli te­lep fölött egy helikop­tert is sikerült leszedni.- November 4-én aztán eldőlt a harc kimenetele.- Sajnos igen. 1957 elején a magyartaná­runk, Mahács Lajos íra­tott velünk egy dolgo­zatot „Hogyan látom az októberi eseménye­ket?" címmel. Emiatt Kistarcsára vitték. Vég­telen szeretettel emlé­kezem rá! 1957. október 23-án a negyedikes gimnazisták kezdemé­nyezésére fekete nyak­kendőben jelent meg minden fiúdiák. Ebből hatalmas botrány lett volna, ha az igazgató- helyettes nem küld ha­za minket azonnal.- 1957-re rányomta szégyenbélyegét május 1- je megünneplése.- Az „ünnep" előtt egy nagy kalapból sor­solták ki a felvonuló­kat. Akkori osztálytárs- nőm, későbbi felesé­gem, nevét kihúzták, így kénytelen voltam vele tartani. Megdöb­bentő volt a megjelent tömeg éljenzése, és iszonyú kontrasztot je­lentett '56 emelkedett­ségéhez képest. Ma­gyarország kétarcúsá­gával itt szembesültem először. Jelenleg is fényévekre vagyunk a Forradalom szellemé­től és erkölcsiségétől.

Next

/
Oldalképek
Tartalom