Hírhozó, 2008 (18. évfolyam, 1-21. szám)

2008-08-28 / 13. szám

2008. AUGUSZTUS 28.- Közbiztonság Mobiltelefonokat raboltak Elfogták a három elkövetőt, akik több bűncselekményt is beismertek A kerületi rendőrkapitányság kilenc súlyos bűncselek­ménnyel kapcsolatban zárta le a nyomozását, a három el­követőt elfogta. "üSi Munkatársunktól A rendőrség feljelentés alapján indított eljárást ismeretlen tettesek ellen, akik ■ január 16-án délután a rákos-1 hegyi MÁV-állomás előtti; aluljáróban három kiskorút ; egy rugóskéssel mobiltelefon-5 jaik átadására kényszerítettek. Szintén ismeretlen tettesek el­len indult eljárás, akik január 21-én délután a Rákoskert felől a Keleti pályaudvarra közleke­dő vonaton egy utastól elvet­ték, valamint egy másiktól megpróbálták elvenni a mobil- telefonját, majd a rákoshegyi állomáson leugrottak a vonat­ról. Január 21-én ismeretlenek délután az Árpádfejedelem ut­cai buszmegállótól követtek egy gyereket, majd körbevet­ték és megfenyegették, hogy kés van náluk és mobiltelefon­ja átadására kényszerítették. A rendőrség eljárást indított K. Á. és társai ellen, akik janu­ár 23-án délután a Puszta- szentistvánról a Keletibe tartó vonaton egy kiskorútól elvet­ték telefonját, a SÍM kártyát visszaadták neki, majd a rákoshegyi állomásnál leug­rottak a vonatról. Ugyancsak január 23-án délután 3 sze­mély rablás kísérletét követte el a személyvonaton egy utas ellen, akit bántalmaztak és te­lefonját erőszakkal el akarták venni. A sértett ellenállt. K. Á.-t és Cs. S.-t január 23- án, G. E. R.-t pedig január 24- én fogták el a rendőrök. Őket egyebek mellett csoportosan elkövetett rablás bűntett elkö­vetésének megalapozott gya­núja miatt hallgatták ki. Ennek során több, a hatóság által nem ismert rablást is bevallottak. A házkutatások során G. E. R.-től lefoglaltak a rendőrök egy kö­rülbelül nyolc centiméteres pengehosszúságú kést. A gyanúsítottak ellen koráb­ban már több ügyben folyt el­járás. Megdöbbentő bűntett az Újlak utcában Amire mindig figyelnünk kell! A rendőrség kéri a lakosokat, hogy a kertvárosi részekben a kertkapukat, lakásajtókat ne hagyják nyitva, ha kerti munká­kat végeznek távol a háztól, ne könnyítsék meg a besurranó tolvajok dolgát. A házaló árusokat, egyéb köz- szolgáltató alkalmazottjának mondó embereket ne engedjék be lakásaikba és ne hagyják fel­ügyelet nélkül a lakásban, ne könnyítsék meg az alkalmi tol­vajok, csalók dolgát. Az autótulajdonosok ne hagy­ják értékeiket (mobiltelefon, GPS, laptop, pénztárca, stb.) látható helyen az autóban, ha leparkolnak. Megdöbbentő bűncselek­mény történt kerületünkben, a rendőrség gyors intézke­désének köszönhetően az el­követők előzetes letartózta­tásban vannak. Ts. Munkatársunktól Í úlius 31-én az Újlak utcai egyik ház lakásában B. T. al- ■rlőt K. M. R. és társai, N. J. és V. Zs. akarata ellenére fogva tartották, valamint megalázó dolgok megtételére kény­szerítették. A sértett férfit bán­talmazták, megalázták, késsel fajtalankodásra kényszerítet­ték, miközben megpróbáltatá­sairól mobiltelefonnal videofel­vételt készítettek, majd megfe­nyegették őt, hogy megölik, ha valakinek elmondja a történte­ket. A férfi másnap feljelentést tett a kerületi kapitányságon. A rendőrök gyors intézkedésé­nek köszönhetően az elköve­tők előzetes letartóztatásban vannak. Ellenük aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése és szemérem elleni erőszak bűntettének vétsége miatt folyik eljárás. Legyen ön is polgárőr! A XVII. kerületben a Delta Polgárőrség a közterü­letek, az ott lévő létesítmények, gépjárművek és a magánterületek védelme érdekében járőrszolgála­tokat tart. Szervezetünk bűnmegelőző munkája megvalósításához várja a segíteni kész kerületi la­kosok közreműködését. A Delta Polgárőrség elnö­ke: Marton Rudolf Szolgálati telefon: 06-20-991-1663, ww.delta17.hu * DELTA A kerületi rendőrkapitányság szeptemberben az alábbi hely­színeken fog sebességet mérni: Szeptember 2-án 10.00-12.00 a Pesti út Zsigmond utca és Fe­rihegyi út közötti szakaszán Szeptember 10-én 10.00-12.00 a Zrínyi út Péceli és Pesti út kö­zötti szakaszán. 29 Ittasan vezetett Augusztus 3-án délután egy Mazda a Császárfa utca keresz­teződéséhez érve balra kívánt bekanyarodni, amikor észlelte, hogy a vele azonos irányból köz­lekedő Lada meg akarja őt előz­ni, de nekiütközött a Mazda bal oldalának, illetve hátuljának. Az alkoholszondás ellenőrzés során kiderült, hogy Lada vezetője al­koholt fogyasztott. A baleset kö­vetkeztében a Mazda vezetője, és a Lada utasa 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek. Gyalngnst ütöttek el Augusztus 11-én reggel egy 82 éves hölgy gyalogosan közleke­dett a Péceli úti járdán, amikor egy ingatlanról hátramenetben közlekedő személygépkocsi el­ütötte. A balesetet követően a hölgy nem kért orvosi ellátást, de később fájdalmai miatt még­is orvoshoz ment, ahol kiderült, hogy súlyosan megsérült. Kerükpáros balesete Augusztus 12-én délután egy 17 éves férfi kerékpárral a Pesti úton akart átkelni, amikor a Feri­hegyi út felől érkező Opel Astra típusú személygépkocsi elütöt­te. A balesetben a kerékpáros könnyű sérüléseket szenvedett. Autó vs motor Augusztus 16-án délután egy Renault Megane a Zrínyi út ke­reszteződésénél egyenesen akart továbbhaladni, de nem ad­ta meg az elsőbbséget a szabá­lyosan közlekedő Yamaha mo­torkerékpárnak. Az ütközésben a motorkerékpár 30 éves férfi vezetője súlyosan megsérült. ÓVJA MEG OTTHONÁT A BETÖRŐKTŐL/ LAKÁSRIASZTÓK VIDEÓSRENDSZEREK BELÉPTETŐK TŰZJELZŐK KAPUTELEFONOK GARÁZSMOZGATÓK KAPUMOZGATÓK TERVEZÉS • SZERELÉS - JAVÍTÁS l ZSELÉS AKKUMULÁTOROK 1,900,-Ft-tól AUTÓRIASZTÓ 9.000,-Ft TÁVFELÜGYELET (XVH. kerületben) 2.400.-Ft/hó Arak az arat tartalmazzak VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET 1173 Bp. Pesti út 306/b. Tel/fax: 253-5634, 253-5635 20-313-2002 Nyitva: H-P: 7-17, Szó: 7-13 KÖZELBEN VAGYUNKI ÁLTALUNK TELEPÍTETT RIASZTÓRENDSZEREKRE 3 ÉV GARANCIA!

Next

/
Oldalképek
Tartalom