Hírhozó, 2008 (18. évfolyam, 1-21. szám)
2008-05-03 / 8. szám
Korunk istene a televízió Szakonyi Károly Adáshibája Rákoskerten ünnepi miisnr az idősek otthonában 15 A társulat Csetényi Anikó és Ferch Ottó emlékének ajánlotta az előadást, s virágot helyeztek el az emlékfalnál ■2s, Szakács Zsuzsa A Rákoskerti Művelődési Házban működő Ascher Oszkár Színház társulata április 19-én Szakonyi Károly Adáshiba című színművét mutatta be Hegyi Norbert rendezésében. A premieren a meghívott vendégek között ott volt Dombóvári Csaba alpolgármester, Dunai Mónika kulturális tanácsnok, valamint Szakonyi Károly testvére, Erzsébet, illetve az író leánya, Csilla. A színmű első bemutatójára még 1970-ben Várkonyi Zoltán rendezésében került sor Pá- ger Antallal és Bulla El- mával a főbb szerepekben. A darab hősei a hetvenes évek tipikus családját formázzák meg, de nem kell ahhoz nagy merészség, hogy kijelentsük, 2008-ban sem vesztett semmit aktualitásából Szakonyi több mint harminc éve megfogalmazódott, kínzó kérdéseket felvető mondanivalója. Bódogék, a kor istenének, a televíziónak bűvöletében élnek, körülülik, bámulják anélkül, hogy valójában látnák, értenék, éreznék mi is történik körülöttük a nagyvilágban. Azonban így nem értik egymást sem, mindegyikük elbeszél a másik mellett, hajtogatja a magáét, reménytelenül. Ezáltal képtelenek észrevenni a legfontosabbat, a családjukban élőket, azok problémáit, gondolatait. Egyedül a legkisebb gyerek, Imrus a kivétel, de hiába minden erőfeszítése, a megváltás nem lehetséges. Szakonyi Károly komédiájában ezen az estén is megszületett a csoda, hisz az Adáshiba nézése közben a nevetésen keresztül látni és élni tanított, amit a nézők vastapssal köszöntek meg a darab írójának, a színészeknek, valamint a rendezőnek. Az ünneplés után a vendégek és a társulat együtt ment ki az előtérbe, ahol Lipcseyné Horváth Ágnes, a művelődési ház igazgatója és Hegyi Norbert rendező virágot helyeztek el a színház emlékfalánál, és a megjelentek együttes akaratának eleget téve Csetényi Anikó és Frech Ottó emlékének ajánlották fel az előadást. A gyümölcsfák elballagnak "23, Szakács Zsuzsa R ákoshegyi lakosok, barátok, rokonok töltötték meg április 26-án délután a Babtista Imaházat, hogy részesei legyenek Ballonyi László és Ballo- nyi Pál Margit A gyümölcsfák elballagnak című könyvének bemutatójának, amelyet a Rákoshegyi Közösségi Ház és a Vigyázó Ferenc Művelődési Társaság rendezett meg. Rőthler István kiadószerkesztő, az est leve- zetőjeként köszöntötte a megjelenteket, Dombóvári Csaba alpolgármestert és Dunai MóniA Ballonyi házasp Ballonyi Pál Margit ka kulturális tanácsnokot, megemlítve, hogy a kötet megjelenését az önkormányzat is támogatta. A festőházaspár közösen írt könyve tulajdonképpen egy család- regény, de helytörténeár könyvpremierje ti krónika is, hisz teljesen valós, hiteles személyek és helyszínek szerepelnek benne. Ezért is ilyen nagy az érdeklődés, hiszen a szerzők róluk is írtak, rákoshegyiekről, az utcájukról, a forradalmukról, a vasútállomásukról. De az is benne van ebben az alkotásban, hogy ez a Rákoshegy, már nem az a Rákoshegy. Manyika őszintén beszélt a vendégeknek, akik részesei akartak lenni a művészházaspár könyvbemutatójának, hogy milyen nehéz volt férje halála után a félbemaradt regényt és a sok jegyzetet kerülgetni a lakásban, de nem tudott, nem mert vele mit kezdeni, végül arra az elhatározásra jutott, folytatnia kell, be kell fejeznie, amit László elkezdett. „A gyümölcsfák mi vagyunk, és azok a régi rákoshegyiek, akik már elmentek." A művésznő vallomása után szemelvényeket hallhattunk a könyvből, majd az unoka Dsida Jenő versét szavalta el. A bemutató után a Rákoshegyi Közösségi Házban a művészházaspár festményeit tekinthették meg az érdeklődők. "23k Kili Tamás A nyák napi kulturális' műsorral szórakoztatták a Pesti úti Idősek Otthon lakóit április 23-án. A zsúfolásig megtelt különteremben Fohsz Tivadar alpolgármester köszöntötte az édesanyákat, nagymamákat és az intézet dolgozóit, az eseményen megjelent Lukuczki Károly, a Társadalmi Egyesülések Szövetségének (TESZ) elnöke is. Bírtalan Csabáné, a TESZ és a Karitász aktvistája, a program szervezője a nyugdíjas Ki mit tud résztvevőit, kategória győzteseit hívta meg a műsorba, akik verssel, énekkel, tánccal szórakoztatták a lakókat. A fellépőket Csikja Gyula tangóhar- monika-művész kísérte. A műsor végén süteményekkel kínálták meg az ünnepeiteket, akik Csikja Gyula mu- , zsikájára emlé- W kezhettek a ré- J gi szép időkre. Műsor várta a lakókat