Hírhozó, 2008 (18. évfolyam, 1-21. szám)
2008-04-10 / 6. szám
NKORMANYZAT 2008. ÁPRILIS 10. Lázár Attila elmondta, a parlament előtti tüntetés, amelyen ő is részt vett, törvényesen zajlott le a testületi ülésre, etimológiai értekezést rögtönzött a vandalizmus szó jelentéséről. „Vad rombolás, céltalan pusztítás, amit a vandálok Róma városának műkincsei ellen elkövettek"- idézte a képviselő a Pallas nagy lexikonból. Majd megtudhattuk azt is, kik voltak a vandálok: „kíméletlenül, esztelenül, mindent elpusztító emberek". A képviselő ezután néhány példával ecsetelte, hogy szerinte mi a vandalizmus: „minősíthetetlen utakat építeni háromszoros pénzen, vagy százmilliós értékű világhírű ingatlant átjátszani a csó- kosoknak, dobozdíjat szedni a rákos betegektől, vagy vizitdíjat szedni a nincstelenektől, elvenni a pszichiátriai betegektől a kórházukat, vagy ellehetetleníteni az önkormányzatokat, vagy nyereségérdekeit magánbiztosítóknak átjátszani a tb-kasszát." Ezután Kovács István (IRE) kérdésére kiderült, hogy Lázár Attila ellen semmilyen eljárás nem folyik a tüntetésen való részvétele miatt. Fenke Ferenc Lázár Attila elmondta, hogy az eseményen semmilyen szabálysértés nem történt, még igazoltatásra sem került sor. Ezután Hrutka Zsolt ismét feltette a kérdést: rendben lévő-e hogy egy közbiztonsági tanácsnok időnként megjelenik olyan eseményen, ahol vandalizmus folyik és lehaza- árulózzák a képviselőket. Dunai Mónika (Fidesz) elmondta, hogy a miniszterelnök - saját bevallása szerint - évekig hazudozott az embereknek, és ennek semmilyen közjogi következménye nem lett mind a mai napig, az oktatási és az egészség- ügyi rendszer romokban hever, olyan országban élünk, ahol a rendőrök ártatlan embereket vernek meg az utcán. Nekünk azzal kellene foglalkoznunk - mondta a képviselő -, hogy itt a XVII. kerületben jobban éljenek az emberek, nem pedig ilyen alaptalan vádakkal illetni a képviselőket. Lázár Attila a vita végén elmondta: valóban ott volt egy előre bejelentett tüntetésen, ahol azt tapasztalta, hogy kordonnal vették körül a Parlament épületét. A kordon lebontásában nem vett részt, mert mire odaérkezett, az már le volt döntve. Azt, hogy egyik képen arca sállal van eltakarva, azzal indokolta, hogy nagyon erős könnygáz volt a levegőben. „Amikor a rendőrség feloszlatta a Hrutka Zsolt tüntetést, hazaindultunk. Ekkor vettük észre a Parlamentből kiérkező néhány képviselőt, akiket valóban hazaáruló jelzőkkel illettünk, illetve a »mondjon le« mondatokat is mondtuk nekik. (...) Harminc-harmincöt képviselő vette tudomásul - közülük né- hányan lehajtott fejjel - hangos véleményünket, volt, aki kiszólt, hogy «én nem úgy szavaztam». Egy képviselő volt, aki letekerte az ablakot, és középső ujjúval beintett nekünk, ő Alexa György, kerületünk országgyűlési képv.iselője volt" idézte fel a tüntetésen tapasztaltakat Lázár Attila. Az előterjesztés vitája furcsán zárult: kiderült, hogy a szocialisták határozati javaslata az SZMSZ szerint alkalmatlan arra, hogy 3 egyáltalán szavazásra feltegyék, így döntés nélkül zárult az a napirendi pont. A testület ezután úgy döntött, hogy a Carto-Hansa Kft.-t bízza meg a kerület egész területére vonatkozó térinformatikai rendszer kiépítéséhez szükséges ortofotók és a hozzá kapcsolódó digitális terepmodell elkészítésére. A munkát 2008. május 10-ig kell elkészítenie a cégnek 5 millió 976 ezer forint díjazásért. Fohsz Tivadar alpolgármester előterjesztőként azzal indokolta a térinformatikai rendszer létrehozásának szükségességét, hogy ezzel meggyorsítható Soltiné Kis Katalin és szakszerűbbé tehető az önkormányzat településfejlesztési és építéshatósági munkája, és az önkormányzati vagyongazdálkodáshoz, és a fejlesztések előkészítéséhez gyorsabbá válik a szükséges alapadatok biztosítása. Fejer Gyula - Fidesz, műszaki tanácsnok - bejelentkezni a 253-33-16-os telefonszámon lehet. A képviselő-testület tagjai Barna Andor - SZDSZ 5. evk., ISB-elnök - minden hó 1. szerdáján 17-18-ig a Kaszáló utcai Csicsergő óvodában. Dr. Benkő Péter - MSZDP - megbeszélés szerint a Polgármesteri Hivatalban (06-20-9509-381). Dr. Bényi Zsolt - Fidesz 9. evk., EB-elnök - a hónap utolsó csütörtök 17-18 óra, Rákoshegyi Közösségi Ház. Csorba Béla - KDNP-MIÉP, VFB-elnök - előzetes telefonos egyeztetés után (253-3328) a KDMP Péceli út 220. szám alatti székházában. Derczbach Istvánná - MSZP - minden hónap 1. keddjén 17-18-ig az Újlak utcai iskolában. Dr. Dombóvári Csaba - Fidesz, 17. evk. - minden hónap 1. csütörtökén 18-19 óráig a Csekovszky Árpád Művelődési Házban. Dunai Mónika - Fidesz, 14. evk. - minden hónap 2. csütörtökén 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Fachet Gergő'- Itthon Rákosmentén Egyesület-egyeztetés alapján, tel.: 253-3330, (képviselő-testületi iroda). Fejér Gyula - Fidesz, 8. evk. - minden hónap utolsó csütörtökén 17-18 óra közötta Rákoshegyi Közösségi Házban. Dr. Fenke Ferenc - KDNP-MIÉP, 12. evk., SZLB-el- nök - minden hónap 2. csütörtökén 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban.