Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)

2007-11-08 / 18. szám

Kultúra Tizenkét dühös ember a Gúzonban A színészek hitelesen tolmácsolták azt a metamorfózist, amely végbement a társaságon Selmeczi Roland, a 8. esküdt 'S, Horváth Tibor K erületünk színháza immár kilencedik évadját kezdte meg szeptemberben. A Gő­zön 35. bemutatója ke­retében a XX. századi amerikai drámairoda­lom újabb gyöngyszem­ét, a Tizenkét dühös embert vitte színpadra Csiszár Imre. A12 esküdt, valamint a tárgyalás elején és vé­gén felbukkanó altiszt sűrű atmoszférát te­remtett a deszkákon. A darab írója, Reginaid Rose legsikeresebb mű­vének születéséről így ír: „A Tizenkét dühös ember az egyetlen olyan darabom, amely személyes élménnyel kapcsolatos. Egy hó­nappal a megírása előtt ugyanis egy esküdtszék tagja voltam. Az esküd­teknek emberölés tár­gyában kellett ítéletet mondania. Miután ez volt első részvételem ilyen tárgyaláson, meg­vallom, a dolog nagy hatást gyakorolt rám, bár a beválasztásom­mal kapcsolatos hivata­los értesítést zsémbes morgással fogadtam. Különös módon azon­ban, elfoglalva helye­met a tárgyalóterem­ben, szemtől szemben találtam magam a vád­lottal, akinek sorsa ki- sebb-nagyobbrészt az én kezemben volt. Ettől kezdve viselkedésem gyökeresen megválto­zott, kezdtem élénken odafigyelni a hallottak­ra, a vádlott, a tanuk, az ügyész, az ügyvéd ma­gatartására. Megdöb­bentett a terem közö­nyös, hivatalos, kincstá­ri nyugalma, a maszk­szerű arcok. Sosem ke­rültem bárminek is eny- nyire a hatása alá..." A Soproni Petőfi Szín­ház tagjai, élükön Selme­czi Rolanddal, a 8. es­küdttel, hitelesen tol­mácsolták azt a meta­morfózist, amely végbe­ment a társaságon, szel­lemi és erkölcsi párvia­dalaik megvívását kö­vetően. Helyszínünk az esküdtek szobája egy New York-i bíróságon ötven évvel ezelőtt. Ti­zenkét esküdtnek dön­tenie kell egy apagyil­kossággal vádolt 16 éves fiú sorsa fölött. Ha felmentik, talán egy bű­nözőt szabadítanak a társadalomra, ha elíté­lik, lehet, hogy egy ár­tatlan embert küldenek a halálba. Tizenkét em­ber először és utoljára találkozik egy kulcsra zárt szobában, hogy megvizsgálják a ténye­ket, de saját életüket képtelenek az ajtón kí­vül hagyni. A tinédzser vádlott „egy mocskos környék szétmállott családjának a terméke". A srác már 14 évesen autót lopott, apja pedig ötéves korá­tól ököllel verte. A kez­dő szavazás (ártat- lan/bűnös) 1-11-ről in­dul, mindössze egy (vagy 11?) szavazat hi­ányzik az egyhangú döntéshez. Ám a hely­zet fokozatosan változ­ni kezd, és az idő halad­tával már nem is egy szimpla gyilkossági e- setről szól a történet, ha­nem a bennünk lévő előítéletekről, félelmek­ről, szerepeinkről, illet­ve a rejtegetni kívánt gyöngeségeinkről. Az esküdtek közötti értel­mi és érzelmi intellek­tusbeli különbségek igen hamar szemet szúrnak. Nagyobb ve­hemenciával pont azok támadják a vádlottat, akiknek erre a legkisebb erkölcsi alapjuk sincs. Az ő szemükben a szemtanuk által elmon­dottak „szilárd alapo­kon" nyugszanak, hi­szen azok egyértelműen alátámasztják a „közön­séges, hülye, proli­gyerek bűnösségét". A legkeményebb jelzőket éppen attól kapja a vád­lott, akinek megjelené­se, stílusa és neurotikus érvelése a legkevésbé sem comme il faut. Incze József remekel a 10. es­küdt szerepében, de mégsem az ő csökö­nyössége a legkitartóbb, hanem a 12. esküdté (Nagy Gábor), aki saját fiának gyűlölete miatt nem képes ártatlannak vélelmezni a fiút: „Ér­zem a kést befelé!" Fel­dolgozatlan múltját sú­lyos teherként cipeli mindaddig, amíg nem képes szembenézni a- paként történő elbuká­sával. Am egyszer min­den maszk lehullik... Reginald Rose le­fegyverző klasszikusa után egyetlen dühös ember sem maradt a Gózonban. Szőnyeg, laminált padló EURO * *PARKETT ★ PLUS * ★ * Nézzen be!. Megéri! BUDAPEST, PESTI UT 240.

Next

/
Oldalképek
Tartalom