Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)
2007-10-25 / 17. szám
2007. OKTÓBER 25. Hitélet 11 A reformáció ünnepe Baptista imaházat avattak „A szeretet és a jócselekedet csak közösségben tud megvalósulni" is. Várszegi Viktória _______ O k tóber 20-án avatták fel a Rákoscsabái Baptista gyülekezet hat éve épülő, új imaházát. Az ünnepélyes átadáson Riz Levente polgármester, Mosolygó Marcell görög katolikus és Füzesi Zoltán református lelkész mondtak köszöntőt. A polgármester kifejtette, nagyon fontosnak tartja a gyülekezeti életet, mert a szeretet és a jócselekedet csak közösségben tud megvalósulni. Kiemelte, hogy a rákoscsabai gyülekezeti ház építéséhez 4 millió forinttal járult hozzá az Orbán-kormány, mert az ország lelki megújulását elsőrendűen fontosnak tartotta. Később nehezebb idők, más értékek jöttek, de a munka a helyi közösség áldozatos munkája révén folyt tovább töretlenül, míg végül ma az épület átadását ünnepelhetik. A polgár- mester személyes ígéretet tett a további pártfogásra. A rendezvényen Mészáros Káhnán, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke tartott ünnepi igehirdetést. Elsöáldozúk Madárdombon iSk Km Tamás _ ____ A madárdombi Szent Pál római katolikus templomban október 14- én elsőáldozást tartottak, amelyen a Pál Apostol Általános Iskola és Gimnázium tizennégy fiú és tizenkét lány, ösz- szesen huszonhat 3. évfolyamos tanulója vált teljes jogú tagjává az egyházközösségnek. Az Ünnepi alkalomra zsúfolásig megtelt templomban Snell György plébános celebrálta a szentmisét, akinek szavait örömmel és büszkeséggel hallgatták a jelenlévő ünnepeltek, szüleik és rokonaik. A meghatódott kisiskolások megtanulták a hét szentség lényegét, amelyből kettőn most vehettek részt először: az első gyónáson és szentáldozáson. Ezek olyan látható jelek, amelyek az egyházban jelen lévő Krisztussal való testi-lelki találkozást jelentik, hogy „Őáltala, Ővele és Őbenne" éljünk. A jeles eseményen Szabó Krisztina és Szabó Benedek szavalt egy-egy verset, a szentmise után pedig a szokásos ünnepi uzsonnán vettek részt az elsőáldozók és szüleik. üdvösség egyedül a benne való hit által (Sola Fidei). Krisztus követőinek a kezdetektől fogva meg kellett küzdeniük a hamis tanításokkal, tév- tanítókkal. így volt ez már Jézus életében is, halála és feltámadása után is, és nem változott a helyzet az egyháztörténet hosszú évszázadai alatt sem, a XXI. század küszöbén sem. Tévta- nítók és tévtanítások jön- nek-mennek, és sokszor nem is a világban kell keresnünk őket, hiszen könnyed bravúrral álcázhatják magukat egyháznak a hamis kincsek árusai. Figyelmeztetés ez az ige Krisztus mindenkori egyházára nézve. Ecclesia semper refor- manda - az egyháznak szüntelenül meg kell újulnia, önvizsgálatot kell tartania: vajon még mindig a kincs, Jézus Krisztus, a' belé vetett hit és üdvösség van tanítása középpontjában? De vonatkozik ez az egyénre is. Elfogadjuk az egyház által hirdetett igazságot, Jézus Krisztust, vagy könnyen elté- velyedünk a hittől a mindenhonnan áradatként ránk zúduló üres beszédek hatására? „Térjetek meg gonosz utaitokról, és őrizzétek meg parancsolataimat és rendelkezéseimet, a teljes törvény szerint, amelyet őseiteknek adtam, és amelyet hozzátok küldtem szolgáim, a próféták által!" (2Kirá- lyok 17,13) „Emlékezzetek az ősrégi dolgokra, mert én vagyok az Isten, nincs más, Isten vagyok, nincs hozzám hasonló!" (Ézsaiás 46,9) A szerző teológus „...őrizd meg a rád bízott kincset. Fordulj el a hazug módon ismeretnek nevezett szentségtelen, üres beszédektől és ellenvetésektől, amelyeket egyesek elfogadva eltévelyedtek a hittől. A kegyelem veletek!" Timóteushoz írt levél 6,20-21 Ts. Tóth Ágnes P ontosan 490 évvel ezelőtt, 1517. október 31-én történt Witten- bergben az az esemény - Luther Márton nyilvánosságra hozta 95 tételét -, amelyet az egyház reformációjának aposztrofálunk. Valójában azonban nem egy egyszeri időLuther Márton pontról, egyetlen cselekedetről volt szó, hanem évek hosszú folyamatának eredményéről, és további, évszázadokon átívelő történések elindításáról. Miről is konkrétan? Ha egyetlen mondatban akarnám összefoglalni, azt mondanám, nem történt más, mint hogy megfogadták Pál apostol Timóteushoz intézett szavait. A kincs őrzése érdekében elfordultak a hazug módon ismeretnek nevezett szentségtelen, üres beszédektől és ellenvetésektől, amelyeket egyesek elfogadva eltévelyedtek a hittől. Ez a kincs pedig nem más, mint egyedül jézus Krisztus (Solus Christus), és