Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)
2007-06-28 / 11. szám
Csúszik sz Mik keleti szektorának átadása Harminc év alatt sem készül el a budapesti körgyűrű? Kili Tamás _ A z eddigi tervektől eltérően valószínűleg csak 2008 nyarán kerül átadásra az MO-s autópálya keletei szektora, derült ki azon a sajtótájékoztatón, a- melyre Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, valamint Demszky Gábor főpolgármester invitálta a sajtó munkatársait június 11-én az épülő MO-s keleti szektor Ecser melletti szakaszán. A déli órákra időzített, a hőségtől szinte izzó betonon megrendezett tájékoztatón az eddigiekhez képest semmi újat nem tudtunk meg, hisz az már egy héttel korábban kiderült, hogy az építők nem tudják teljesíteni a vállalt határidőt. Az eredeti ütemezés szerint 2007. novemberére prognosztizálták a 26,5 km hosszú keleti szektor átadását. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (korábban Nemzeti Autópálya Zrt.) a környezet- és természetvédelmi létesítményekkel együtt építi meg az autópályát. A lakott területeket a zaj- és lég- szennyezéstől zajárnyékoló falakkal (ebben a szektorban mintegy 2,7 kilométer hosz- szon), telepített növényzettel, véderdővel, helyenként a pálya talajszint alá süllyesztésével és zajárnyékoló töltéssel óvják a forgalom káros hatásaitól. Az eddigi gyakorlattól eltérően betonból készül az útpálya, melynek előnye az aszfaltút- tal szemben, hogy nagyobb a teherbírása, így jobban ellenáll a nyomvályúképződésnek, tartósabb és kevésbé balesetveszélyes, viszont hangosabb a rajta való közlekedés. Mivel a magyarországi közlekedésbiztonsági előírások szigorúak, az út minősége ezeknek megfelelő és európai szintű lesz. Kormány- határozat alapján a teljes körgyűrűnek 2015- ig el kell készülnie, az érvényes tervek szerint az MO-s teljes nyomvonala mintegy 110 kilométer hosszú lesz. Ebbe a határidőbe azonban még nem kalkulálták bele a mostani késedelmes teljesítést (természetesen a később várható csúszásokat sem), így könnyen elképzelhető, hogy az 1986-ban megkezdett körgyűrű építése 30 év alatt sem fog befejeződni. Különös tekintettel arra - s ezt a közlekedési miniszter is hangsúlyozta -, hogy a 11-es utat az Ml-es autópályával összekötő szakasz építése legjobb esetben is csak 2011-ben kezdődhet el. Kóka János miniszter újságírók előtt elmondta: a csúszás abból adódik, hogy Budapest határában az országos átlagnál is bonyolultabbak a földtulajdonviszonyok. Két félkész szakasz között még a földmunkákat sem kezdhették el, ugyanis nem fejeződött be a kisajátítás. A nyomvonal kisajátításánál egyébként többezer tulajdonossal kellett egyeztetni, s jelenleg még 146 függőben lévő ingatlan hátráltatja a munkát. Elsősorban a XV., XVI. kerületben vannak ilyen területek. Egyébként a 4-es utat és az M3-as autópályát ösz- szekötő szakasz építése jól halad, 45 százalékos a készültségi fok. A nyár folyamán Ecser, Maglód, Csömör, Nagytarcsa, Pécel közelében dolgoznak a kivitelezők, itt összesen 42 műtárgy - hidak, aluljárók - megépítése tartozik a feladatok közé. A szakasz átadásával becslések szerint 20 százalékkal csökken majd a Budapesten áthaladó tranzitforgalom. Demszky Gábor beszédében hangsúlyozta, hogy - bár a körgyűrű építése nem fővárosi feladat - az építés mielőbbi befejezése, az elviselhetetlen, környezetkárosító tranzitforgalom mielőbbi megszűnése a főváros első számú érdeke. Azt az áldatlan állapotot, hogy naponta 1,1 millió gépkocsi - köztük jórészt nehézgépjármű -, közlekedik Budapest útjain, az óriási környezeti és zajterhelés miatt mielőbb orvosolni kell. Újságírói kérdésre, miszerint a jövő évre elhalasztott átadás mennyiben befolyásolja az EU-s támogatást, Kóka János kijelentette: a beruházás az EU Kohéziós Alapjának forrásaiból, 42 milliárd forintért (85 százalékos uniós támogatással) valósul meg. Az EU-s forrás eredetileg ösze- sen 284 millió eurót tett ki, ám a keleti szektor tervezése, építése közben sikerült több mint 20 milliárd forintot megtakarítani, amiből az EU engedélyével meg lehet építeni a Gödöllő és az M3-as közötti M31-es szakaszt is. Arra a' kérdésre, hogy mikor zárul be a budapesti körgyűrű, a gazdasági és közlekedési miniszter nem tudott érdemi választ adni, ám elmondta, hogy ő már akkor is elégedett lenne, ha a körgyűrű elérné a 11-es utat, mert ezzel Budapest közlekedési problémáinak 95 százaléka megoldódna.