Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)

2007-06-28 / 11. szám

6 Új kereskedelmi cég a kerületben A Bökényföldi úti ipartelepen háromezer tonna áru tárolására alkalmas raktár épült 'S. Szabó Anikó J únius 22-én tartotta megnyitó ünnepsé­gét, majd juniálisát az idén januárban kerüle­tünkbe költözött cég, a Rév és Társai Nemes­acél Kereskedelmi Kft. A rendezvényen közel kétszáz vendég vett részt, köztük beszállí­tók, üzleti partnerek és a munkatársak, a kerü­let részéről pedig Riz Levente polgármester köszöntötte a vállalko­zást. A megnyitó ünnepsé­gen először Barczi Csaba ügyvezető igazgató em­lékezett vissza a múltra: tizenöt évvel ezelőtt a Frangepán utcában egy raklapnyi áruval kezd­tek, és 1992. októberében állították ki az első számlát. A Rév és Társai forgalmazása csakha­mar beindult, a cég ki­nőtte a Frangepán utcát, és a kőbányai Pongrácz útra költözött. 2000-ben húsz alkalmazottal há­romezer tonna árut érté­kesítettek. Jelentős válto­zást hozott az életükbe, idézte fel Barczi, hogy a 100%-osan francia tulaj­donú, számos leányvál­lalattal büszkélkedő In­ternational Metal Servi­ce (IMS) 2003-ban meg­vásárolta a Rév és Társai kétharmadát, majd 2005-ben a fennmaradó egyharmad részt is. A dinamikus fejlődést mu­tatja, hogy a '97-es ezer­tonnás eladás 2006-ra hétezer tonna ám lett, a cég pedig már 44 alkal­mazottat foglalkoztat. A forgalomnövekedés és termékválaszték szélese­dése kapcsán igény mu­tatkozott a befogadóké­pesség növelésére: 2006. szeptemberében elin­dult az építkezés a XVII. kerületi Rétifarkas utcá­ban, a Bökényföldi út menti ipartelepen. A hu- szonkétezer négyzetmé­ternyi telken december­re felépült a korszerű ve­vőszolgálati épület és a 3500 négyzetméter alap- területű raktár, amely 6,2 méteres magasságá­val elvi síkon háromezer tonna ám tárolására al­kalmas, és az optimális tárolás mellett gyorsabb kiszolgálást tesz lehető­vé. Az ügyvezető köszö­netét fejezte ki Rév And­rás egykori tulajdonos­nak, az IMS-nek, az oszt­rák Fleischmann GmbH-nak („a nagy testvér"), munkatársai­nak és nem utolsósorban a vásárlóknak, akik ide juttatták a céget. Edgar Hartelmüller, a közép-európai részleg igazgatója tolmács se­gítségével mondta el beszédét. A magyar le­ányvállalatért is felelős vezető mosolyogva említette, hogy a Pongrácz úti külső rak­tárban különösen télen volt nehéz megtalálni a hóval fedett lemezeket. Riz Levente polgár- mester vette át a szót és elmondta: örül, hogy a XVII. kerület vonzó a cégek számára és egyre többen választják Rákosmentét székhe­lyül. A polgármester tiszta viszonyokat és megbízható partnersé­get garantált a vállal­kozásoknak, majd to­vábbi gyarapodást kí­vánt a - rozsdamentes lemezeket, tekercseket, rudakat, csöveket és zártszelvényeket for­galmazó - cégnek. A megnyitó ünnep­séget követő juniális késő délutánig tartott. A vendégeket fellépők (a Kio Kyto Tiko dob­csoport és Bödöcs Tibor humorista) szórakoz­tatták, különféle játé­kokban vehettek részt (patkódobás, erőjáték, a kaszinóban póker, black jack és rulett), az ezoterikus sátorban jö­vőt jósoltathattak, a megéhezőket pedig grillsátor és svédasztal várta. Edgar Hartelmüller (balra), a közép-európai részleg igazgató­ja tolmács segítségével mondta el beszédét

Next

/
Oldalképek
Tartalom