Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)

2007-05-10 / 8. szám

2007. MÁJUS 10. i >i >! ii i Kill in miiiiwim — ■■ NK0RMÁN YZAT Az autóktól nem, de a környezetbarát busztól féltik a platánsort az itt lakók kerületé, nem is a főváro­sé, hanem Ecserhez tarto­zik. Kétséges, hogy erről a szántóföld darabról még ebben az évben megállapodás születhet, így a fejlesztés idei meg­valósítása veszélybe ke­rülhet. Kiemelte: a kerü­letben azért annyira zsú­foltak a bevezető utak, mert a tömegközlekedési járművek sugárirányban járnak. Azért lenne sze­rencsés, ha ez a terv meg­valósulna, mert nem ter­helné tovább az egyéb­ként is zsúfolt főutakat. Miután több lakossági hozzászólásban említet­ték a zártpályás villamos vagy HÉV szükségessé­gét, valamint a tervezés alatt álló Pesti úti buszsá­vok Fohsz Tivadar ezek­kel kapcsolatban el­mondta: a zártpályás közlekedési vonal kiépí­tésére belátható időn be­lül nincs esélyünk, a Pesti úti buszsáv pedig való­ban megvalósul, de az csak Rákoskeresztúr vá­rosközponttól indul, így nem sokat segít a rákoskertiek közlekedési gondjain. Később erőre kaptak azok is, akik támogatják az önkormányzat kezde­ményezését, mert szerin­tük szükség van a buszjá­ratra. A jó háromórás vitafó­rum tanulságait Riz Le­vente polgármester ösz- szegezte. Hangsúlyozta: hasznos volt számukra a fórum és az fog történni, amit a rákoskertiek több­sége akar. Végleges dön­tés még nem született, hi­szen ennek előmozdítása érdekében rendezték meg ezt az eszmecserét, bár a végeredmény ez­után is kétesélyes. Riz Le­vente hangsúlyozta; ki­kérik a rákoskertiek véle­ményét, figyelembe ve­szik az érintett lakosság akaratát. Módosult a Ts. Munkatársunktól A képviselő-testület 2007. május 7-i ülé­sén módosította az új Ke­rületi Építési Szabályzat hatályba lépéséig beveze­tett változtatási tilalomról szóló rendeletét. A rende­letet áprilisban azzal a szándékkal született, hogy megakadályozza a hagyományos családi há­zas övezetekben elhara­pózott társasházépítése­ket, amelyek során a 8- 12-16 lakásos épületek megváltoztatták a kertvá­rosi miliőt. A módosítás lehetővé teszi, hogy az új építési szabályzat hatály­változtatási ba lépéséig is kiadhassa­nak építési engedélyeket a kisebb átalakításokra, ill. az egy telken egy csa­ládi házas építkezésekre - ezekre mostantól nem terjed ki a változtatási ti­lalom. Amennyiben ezentúl a rendeletmódo­sítással meghatározott szempontoknak megfe­lelnek a kérelmek, az épí­tési engedély kiadásához nincs szükség testületi döntésre. Ezek a szempontok a következők: 1. Telkenként minden la­káshoz legalább 300 négy­zetméter telekterület bizto­sítandó, a kialakítlwtó leg­tilalomról szí nagyobb lakásszámon felül telkenként további 1 darab más önálló rendeltetésű egység alakítható ki. A la­kásszám rovására más önálló rendeltetés is kiala­kítható. 2 Lakásonként egy gép­járműtároló létesíthető illet­ve parkolóhely kialakítása esetén, lakáscmkérit 20 négy­zetméter beépített alapterü­let hozzáadásával kell a be­építettséget számítani. 3. A 20 méternél kisebb utcafrontú telekre egy gép­jármű belwjtó létesíthető. A 20 méternél szélesebb utca­frontú telekre legfeljebb két gépjármű belwjtó létesíthető. A gépjármű behajtó legna­íló rendelet gyobb szabad nyílásszélessé­ge: 5 méter leltet. 4. A meglévő terepfelszín megváltoztatásának engedé- lyezhető legnagyobb mértéke 0,50 m lehet, Idvétel az 5,00 m-nél nem szélesebb gépjár­mű lelwjtó. A Helikopter lakó­parkban jelenleg nagyon sok épület készül a hatá­lyos szabályozási terv szerint. A lakópark két­harmada már beépült, ezért a változtatási tila­lomról szóló rendelet úgy módosult, hogy a Helikopter lakópark L4- es övezeteire a változta­tási tilalom nem vonat­kozik. Kihelyezett polgármesteri fogadóórák 's. Munkatársunktól M ájustól kihelyezett polgármesteri fo­gadóórákat tart Riz Le­vente Rákoshegyen, Rá­koscsabán, Rákosligeten, Rákoscsaba-Újtelepen, Rákoskerten, Akadémia­újtelepen és a Madár­dombon. A polgármes­ter lapunknak elmondta: az elmúlt fél év tapaszta­lata szerint a havonta egyszer, a hivatalban tar­tott fogadónap kevésnek bizonyult. A fogadóórái­ra az időpontokat már több hónapra előre lekötötték, ezért a most bejelentkezőknek belát- hatatlanul hosszú ideig kellene várniuk a meg­hallgatásra. A kihelye­zett fogadóórákkal Riz Levente segíteni szeret­ne azoknak is, akiknek nehézkes az eljutás a ke­resztúri Polgármesteri Hivatalba. Az első kihe­lyezett polgármesteri fo­gadónapra május 21-én (hétfőn) Rákoshegyen, a Rákoshegyi Közösségi Házban (Podmaniczky Zsuzsanna utca 3) kerül sor, 14-17 óra között. Előzetes bejelentkezés a 253-3306, vagy a 253- 3398 telefonszámon le­hetséges. A kihelyezett polgár- mesteri fogadóórák mel­lett megmarad a „ren­des" fogadónap, amely­re a megszokott módon lehet jelentkezni. A képviselő-testület tagjai Barna Andor - SZDSZ 5. evk., ISB-elnök - minden hó 1. szerdáján 17-18-ig a Kaszáló utcai Csicsergő óvodában. Or. Benkő Péter - MSZP - telefonon egyeztetés után a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Tel: 253-0477. Dr. Bényi Zsolt - Fidesz 9. evk., EB-elnök - a hónap utol­só csütörtök 17-18 óra, Rákoshegyi Közösségi Ház. Csorba Béla - KDNP-MIÉP, VFB-elnök - előzetes telefon egyeztetés után (253-3328) a KDNP Péceli út 220. szám alatti székházában. Derczbach Istvánná - MSZP - minden hónap 1. keddjén 17-18-ig az Újlak utcai iskolában. Dr. Dombóvári Csaba - Fidesz, 17. evk. - minden hónap 1. csütörtökén 18-19 óráig a Csekovszky Ár­pád Művelődési Házban. Dunai Mónika - Fidesz, 14. evk. - minden hónap 2. csü­törtökén 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Fachet Gergő' - Itthon Rákosmentén Egyesület - előzetes egyeztetés alapján, tel.: 253-3330, (képvi­selő-testületi iroda). Fejér Gyula - Fidesz, 8. evk. - hónap utolsó csü­törtökén 17-18 óra között a Rákoshegyi Közösségi Házban. Dr. Fenke Ferenc - KDNP-MIÉP, 12. evk., SZLB-el- nök - minden hónap 2. csütörtökén 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom