Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)
2007-04-05 / 6. szám
2007. ÁPRILIS 5. Közbiztonság 17 Illegális húsüzem a kerületben A bezárt csabai strandon döbbenetes kép fogadta az ellenőröket Elsőre a sajtót és az ÁNTSZ-t is zárt kapuk fogadták 'S. Bozsoky Tamás I llegális húsüzemet fedeztek fel lakossági bejelentés alapján a fővárosi és Pest megyei állat-egészségügyi hatóság emberei március 21- én szerdán - mondta Hajós Ádám, a területileg illetékes főállatorvos. Az állategészségügyi szolgálat emberei szerdán nem tudtak bejutni a bezárt strand területén lévő illegális húsüzembe, mivel oda nem engedték be őket, még rendőri kísérettel sem. Salgó László, a bűnügyi osztály vezetője kérdésünkre elmondta, a rendőrök biztosítani voltak kint, ami azt jelenti, nem léphettek be a területre. Ezért gyorsan intézkedtek, s pénteken már házkutatási parancs birtokában jelentek meg ismét a helyszínen és így jutottak be az illegális húsfeldolgozó üzembe. Itt a hatósági állatorvosokat - Hajós Ádám szavai szerint - „döbbenetes kép fogadta". A fővárosi és Pest megyei főállatorvos szerint a higiéniai minimumot sem teljesítették a különböző húskészítmények előállításakor. A hatósági állatorvosok úgynevezett előnyomott műbeleket is találtak különböző cégek emblémáival. Ebbe töltötték volna a húsárút. Az élelmiszer-biztonsági ellenőrök vizsgálata még tart. A hatósági állatorvosok mintegy 3 tonnányi húst és húskészítményt foglaltak le, ezek megsemmisítését is elrendelték. Hajós Ádám elmondta, hogy a szabályok szerint az illegálisan működő húsüzemre maximum 3 millió forintos bírságot szabhatnak ki. Az állat-egészségügyi vizsgálattal együtt rendőrségi nyomozás is folyik az ügyben. Az üzemben a kolbásztól, a sonkás felvágotton keresztül az alap felvágottig sok minden volt, és valószínűleg került is forgalomba az áruból. A szakemberek úgy tudják, hogy az alapanyag Ausztriából származott, sertés- és marhahús volt. Azt azonban nem árulták el, hogy mióta működhetett a húsüzem. Munkatársunk a környéken lakóktól megtudta, hogy szeptember óta már biztosan működött. A rendőrség keresi Eltűnés miatt keresett személyek Csalánosi Szilvia Krisztián Anita Maidics Attiláné Sztojka Diána A XVII. kerületi rendőrkapi- tózkodó leginkább keresett sze- telefonszámon, a 253-24-40-es tányság rendszeresen köz- mélyek nevét és fényképét. A számon vagy hívja a 112-es közreadja a kerületünkben bejelen- rendőrség kéri, ha valaki felis- ponti segélyhívó telefonszámot, tett lakcímmel rendelkező, vagy mer közülük valakit, tegyen be- A bejelentő adatait a rendőregyéb okból valószínűleg itt tar- jelentést a 253-2312-es ügyeleti ség titkosan kezeli. Bűncselekmény, bűntett miatt körözött személyek Bocsi András Kállai Gyula Szilvássy István Nében Gábor Kókai Gábor Egymillió forint jár egy gyilkos azonosításáért Egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel március 21-én szerdán Budapest rendőrfőkapitánya annak, aki információival segít azonosítani azt a személyt, aki nemrég egy hétfő este a Péceli úton úgy megvert egy idős férfit, hogy az életét vesztette. Fegyveres rablások Fegyveres rablás történt március 22-én csütörtök este az Újlak utcában egy kis közértben. Egy fején harisnyát viselő férfi a fiatal hölgy alkalmazottra fegyvert fogott és a bevételt követelte. Az elkövető az üzletből kifelé menet véletlenül elsütötte a nála lévő gázpisztolyt, de senki sem sérült meg. A rendőrség 100.000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Szintén 100.000 forint jutalmat kaphat, aki információval szolgál a Kanász utca-l\laplás utca sarkán lévő bolt támadójáról. A három elkövető március 21- én este fegyvernek látszó tárggyal rabolta ki a boltot. Aki bármilyen információval rendelkezik az esetekről, hívja a 253-2312-es ügyeleti telefonszámot, a 253- 24-40-es számot vagy hívja a 112-es központi segélyhívó telefonszámot. A bejelentő személyét bizalmasan kezelik. Családi veszekedéshez riasztották a rendőröket március 28-án a Széchenyi utcában. A kiérkező járőrök békét teremtettek, de a kötekedő visszatért, majd az újra riasztott rendőrrel dulakodni kezdett. Vesztére, mert a járőr gyorsan legyűrte, s megbilincselve előállította a kapitányságon.