Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)

2007-03-22 / 5. szám

NKORMANYZAT 4 jr Újjáéledhet a Rákos-patak A polgármester sikeres tárgyalásai a fővárosban Riz Levente polgármester március 10-én talál­kozót kezdeményezett Hagyó Miklós főpolgár­mester-helyettessel (MSZP) fontos kerületi be­ruházások érdekében. A budapesti városházán lezajlott megbeszélés eredményes volt: a fővá­ros és az Európai Unió támogatásával jelentős fejlesztések indulhatnak meg Rákosmentén. dával azt kívánta jelez­ni, hogy a régi vezetés miképpen űzte a gya­korlatban takarékos gazdálkodást a kerü­letben. A vita során később Fohsz Tivadar alpolgár­mester is felhozott egy példát az előző önkor­mányzati ciklus pazar­lására: a világ legdrá­gább muskátlijaival si­került feldíszíteni a ke­rületi villanyoszlopokat. A testület még né­hány vitriolos szócsatá­val tarkított közjáték után - Soltiné Kis Kata­lin módosító indítvá­nyának befogadása mellett - többségi sza­vazással (16 igen, 7 nem és 3 tartózkodás mel­lett) elfogadta a kerület idei költségvetési ren­deletét. Ami - tegyük hozzá - „csak" egy költségvetés és nem szentírás. Vagyis a ké­sőbbiekben is mód lesz rá, hogy megalapozott, a kerületi lakosság ér­dekeit szolgáló előter­jesztésekkel módosítani Fohsz Tivadar Kiss Lajos lehessen. A választási kampányban adott-ka­pott sebek előbb-utóbb begyógyulnak, és akkor talán ebben a kerület­ben sem az üléspont ha­tározza meg majd a tes­tületi tagok álláspontját a konkrét szakmai kér­désekben. A költségvetés meg­szavazása előtt Riz Le­vente polgármester is ígéretet tett arra, a ké­sőbbiekben a most el nem fogadott módosí­tó indítványokat meg­vizsgálják és amelyek­re anyagi lehetőségük lesz, beépítik később a költségvetésbe. Barna Andor 'S. Torkos A Hírhozó kérdésére Riz Levente pol­gármester elmondta: több jelentős XVII. ke­rületi fejlesztés tervé­vel kereste meg a fő­polgármester-helyet­test. A főváros partner­ségét, együttműködé­sét kérte az uniós pá­lyázati pénzek elnyeré­se érdekében. A Hagyó Miklóssal történt tárgyalás nyo­mán megegyezés szü­letett abban: Budapest kerületünk több jelen­tős fejlesztési elképze­lését támogatja, s a ter­veket uniós pályázat­ként előkészíti, be­nyújtja. A főváros által benyújtott pályázatok jó eséllyel indulnak az uniónál- húzta alá a polgármester. Riz Levente felvetet­te, a XVII. kerületet az Örs vezér térrel össze­kötő buszsáv kialakítá­sának ügyét, ami 1,2 milliárd forint értékű beruházás. A javasla­tot, mint elmondta, tá­mogatja a főváros, így 2007-ben uniós pályá­zatot nyújt be a megva­lósítás érdekében. A tárgyaláson kerületünk polgármestere szorgal­mazta a fővárosi keze­lésű Rákos-patak fel­élesztését, betonágyból való kiszabadítását, környezetének parko­sítását, valamint kerék­párút kiépítését. Re­mek hír, hogy a sok­sok éve tervezett ügy végre támogatást nyert, itt is fővárosi uniós pályázat készül. A XVII. kerületből in­duló kerékpárút végig a Rákos-patak mentén a Dunáig fog kiépülni. A Rákos-patak újjáé­ledhet. Riz Levente fölvetet­te a vasúti közlekedés javítását, helyi vonatjá­rat indítását a XVII. ke­rületből. A főpolgár­mester-helyettes ezt az elképzelést támogatha­tónak ítélte, ígéretet tett, hogy felveti a MÁV-val folytatott tár­gyalásain. Polgármes­terünk szóba hozta a főváros 2007. évi útfel­újítási programját is, amelyből az 5 milliár­dos állami támogatás megvonása miatt az idén több út kimarad. A kapott tájékoztatás szerint megnyugodha­tunk, mert a XVII. ke­rületi utak mindegyike bennmarad a program­ban, tehát idén megva­lósul felújításuk. A betonteknővé silányított patak A képviselő-testület tagjai Fohsz Tivadar - Fidesz, 10. evk. - a hónap 1. csütör­tökén 17-18 óráig a Rezgő utcai óvoda, a hónap 2. csütörtökén 17-18-ig a Sági utcai bölcsődében, a hónap 2. péntekén 17-18-ig a Rákoskerti Művelődé­si Házban. Hatvani Zoltán - Fidesz, 11. evk. VGB-elnök - a hónap 1. keddjén 8.30-9.30-ig a Rákoskerti Műve­lődési Házban, a hónap 2. péntekén 17-18-ig a Rákoskerti Művelődési Házban, telefonon történő bejelentkezés alapján a bejelentő lakásán (mozgá­sában korlátozottak esetén) tel.: 06-30-944-0203. Or. Hoffmann Attila - MSZP, PB-elnök - a hónap 4. csütörtökén 17-19 óráig a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Horváth Tamás - Fidesz, 15. evk. - a hónap 1. keddjén 18 órakor a Diadal Úti Általános Iskolá­ban. Or. Hrutka Zsolt - MSZP, JKB-elnök - hónap 1. hétfőjén 18-19-ig a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Kiss Lajos - MSZP, 6. evk., KÖB-elnök - minden hó 4. hétfőjén 17-19-ig az MSZP-irodában, a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Koszorúsné Tóth Katalin - független, 1. evk. - hó­nap 1. hétfőjén 17-18-ig a Hófehérke óvodában. Kovács István - Itthon Rákosmentén Egyesület - előzetes egyeztetés alapján, tel.: 06-20-569-2300.

Next

/
Oldalképek
Tartalom