Hírhozó, 2007 (17. évfolyam, 1-21. szám)
2007-03-08 / 4. szám
2007. MÁRCIUS 8. 23 Sportos Makk Marcik A Százszorszép ovisai nyerték meg a játékos versenyt Nem csak a kicsik, a nagyok is komoly munkát végeztek Folytatás az 1. oldalról >■ A verseny győztese és második helyezettje - a Százszorszép és az Összefogás óvoda csapata - indulhat a március 24-ei, a Budapesti Szabadidősport Szövetség által szervezett fővárosi fordulón. Március 3-án délelőtt rendezték meg a Bóbita óvoda szervezésében az immár hagyományos Makk Marci Egészség- és Sportnapot az ovisoknak. A nagyszabású rendezvényen majdnem az összes kerületi óvoda részt vett. Volt olyan intézmény is, amelyik két csapatot indított. A versenyen csaknem 250 gyerek indult, minden csapat hat ovisból állt, s mindenkinek volt két „csereembere" is. A rendezvényt a zsűri elnöke, Dombóvári Csaba alpolgármester nyitotta meg, majd a program ismertetése után bevonultak az óvodások csapatai. A zenés bemelegítő torna után kezdetét vette a verseny. Az indulók nagy létszáma miatt öt fordulóra volt szükség, minden fordulóban öt csapat mérte össze tudását, a 3. és a 4. fordulóban négy csapat volt. A gyerekeknek a játékos vetélkedőn öt feladatot kellett végrehajtaniuk. Először a pályán felállított bóják között szlalomfutásban mentek végig, utána frizbiket kellett a bójákra ráakasztaniuk, majd visszafelé levenniük. A 3. versenyszám a pók-, illetve rákjárás volt, utána következett a dupla alagút, amikor a gyerekek párban mentek, és mindegyik bójánál a másik lába alatt kellett átbújniuk. A játékos verseny utolsó száma a bóják közötti labdagurítás volt. A csapatok időre hajtották végre a gyakorlatokat, a részidőket a pályabírók mondták be a zsűrinek, a forduló győztese az lett, aki a legrövidebb idő alatt hajtotta végre.a feladatokat. Minden fordulóból az első csapat került be a döntőbe. A rendkívül izgalmas és látványos versenyen az ovisok szülei, családtagjai teremtettek fergeteges hangulatot, zászlókkal, transzparensekkel, hangos szurkolással biztatták a gyerekeket. Minden forduló után a már szerepelt ovisok tízórait kaptak, majd a pálya szélén figyelték a többiek szereplését. A finálé előtti szünetben a Tornádó 2000 Klub táncos lányainak műsorát tekinthették meg a jelenlevők. Az önkormányzat által is támogatott verseny döntőjébe öt óvoda jutott be: az Aprófalva 2, a Százszorszép, a Hét- színvirág, az Eszterlánc 2 és az Összefogás csapata. Itt az ovisoknak könnyítésül már csak három versenyszámban kellett összemérniük tudásukat. Szlamlomfutás, frizbi-váltó és labdagurítás szerepelt a programban. Itt is stopperral mérték az időt, a leggyorsabb csapat nyert. A 3-4. helyért holtverseny alakult ki, ezért az Aprófalva 2 és az Eszterlánc 2 csapatai között egy versenyszám, a pókjárás- rákjárás döntött, az Aprófalva 2 szerepelt jobban, s szerezte meg a 3. helyet. A vetélkedőt a Százszorszép óvoda nyerte meg, a 2. az Összefogás, a 3. az Aprófalva 2 lett, a 4. helyet az Eszterlánc 2, az 5-et pedig a Hét- színvirág szerezte meg. A verseny végeredményét a zsűri elnöke, Dombóvári Csaba alpolgármester hirdette ki, a díjakat Riz Levente polgármester adta át. Minden ovis kapott labdát, oklevelet és érmet, a résztvevő csapatok mindegyike egy kupát, a győztes pedig a vándorserleget is hazavihette. A Százszorszép és az Összefogás óvoda csapatai részt vehetnek a március 24- ei, a Budapesti Szabadidősport Szövetség által rendezett fővárosi fordulón. Kosárlabda: három mérkőzés, három vereség Kerületi kosárcsapatunk, a Keresztúri SE az elmúlt 3 mérkőzésen 3 vereséget szenvedett. Ts. Károly Gábor F ebruár 9-én a TFSE vendégeként 88:53. Thullner Gyula, a csapat elnöke szerint ezen a mérkőzésen esélyük nem volt. A TFSE-ben több volt NBI-es játékos is pattogtatja a labdát, így csak 20 percig voltak partiban. Következő mérkőzésükön a Hidegkúti KK/ A csapatát fogadták, ahol meg volt a sansz a győzelemre, azonban az utolsó pillanatban egy hárompontos eldöntötte a találkozót a vendégek javára. Február 25-én az Angyalföldi TTE otthonában 87:73. Angyalföldön a szerencse ismét elpártolt a csapattól, „semmi nem jött össze". Kézis győzelem Gyomron TSk Munkatársunktól _______ M e gkezdődtek a tavaszi fordulók a női NBII-ben. A Lakóhely Gyömrőre látogatott, ahol magabiztos győzelmet ért el: Gyömrő VSK- Lakóhelyi SE 27:37. A február 25-i mérkőzéssel kapcsolatban a csapat edzője (egyben a Gyömrő férficsapatának játékosa!), Penszky Gergely elmondta, elégedett a 10 gólos győzelemmel, papírforma eredmény született. A győztes csapat: a Százszorszép ovisai HÍRHOZÓ ■ Főszerkesztő: Torkos Matild. Olvasószerkesztő: Varga Orsolya. Művészeti vezető: Bozsoky Tamás. Szerkesztőségvezető: Horváth Tibor Munkatársak: Károly Gábor, Kili Tamás, Szabó Anikó. Kiadja a lapalapító tulajdonos Budapest Főváros XVII. Kerület Önkormányzata megbízásából a Patriot Bt. • Felelős kiadó a kiadó vezetője Szerkesztőség: 1173 Budapest, Egészségház utca 3. II. emelet 209. Tel./fax: 257-9589. E-mail: hirhozo@chello.hu Nyomás: Szikra Lapnyomda Terjeszti a Feibra Megjelenik 33.000 példányban