Hírhozó, 2006 (16. évfolyam, 1-11. szám)
2006. július-augusztus / 7. szám
22 2006. JÚLIUS-AUGUSZTUS KULTÚRA f HÍRHOZÓ AKTUÁLIS A tudomány és a művészet kapcsolódási pontjai Különös kiállításnak adott otthont június 8- án a BM 41. Galéria.: Ornametria címmel olyan művészek alkotásai voltak láthatóak, akik a képzőművészet és a tudományok (matematika, kémia, fizika, anatómia, stb.) szerves összekapcsolásával kísérleteznek. Az esemény előzménye még 2004. őszére nyúlik vissza, amikor az Erdős Renée Házban rendeztek hasonló tárlatot, illetve szimpóziumot a témáról. A mostani kiállításhoz kapcsolódóan egy szép könyv is született hasonló címmel, melyet a Renée Művészeti Társaság és MTA Művészettörténeti Kutatóintézete adott ki közösen. Az utóbbi intézmény igazgatója, ár. Beke László (felvételünkön a kiállító művészek - F. Farkas Tamás, Rá- kóczy Gizella, Erdélyi Dániel, B. La- borcz Flóra, Bendek József és Darvas György - társaságában középen) megnyitójában hangsúlyozta, régi probléma a művészet és a tudomány kapcsolata, és már ideje volt, hogy ne csupán beszéljenek róla, hanem be/fel is mutassanak valamit, alkotókat és alkotásokat. D. L. Szentivánéj Zsédával Június 24-én, szombaton Szentivánéj alkalmával szalma, illetve vesszőkarikák készítése, tűzugrás, Zséda- koncert várta az érdeklődőket a Rákoskerti Művelődési Ház szervezésében a Vida-dombon. Már a XVI. Rázene Fesztivál volt A Rákosmenti Zenebarátok Egyesülete és a Bartók Béla Zeneiskola és Művészeti Iskola június 9-17. között tartotta a XVI. Rázene Fesztivált, amely a zeneiskola tanévzáró ünnepsége is volt egyben. A fesztivál Stróbel Zsuzsa fotókiállításával kezdődött. A nyitóhangversenyen a Dózsa Művelődési Házban a Bartók Béla Zeneiskola ifjú növendékei léptek fel, majd az iskola jazzegyüttese és vonószenekara, valamint az olaszországi Chieti ütősegyüttes. R Szabó István megnyitó beszédében röviden bemutatta a Rákosmenti Zenebarátok Egyesületét és átadta az Aranyhegyi diák-díjat a Bartók Béla zeneiskola ifjú csellistájának: Bállá Noéminek, az Aranyhegyi tanár-díját pedig Ella Miklósáé kapta a zongoratanszék vezetője. Bállá Noémi, a Balassi gimnázium tanulója öt éve csellózik, idén az Országos Friss Antal Gordonka Verseny budapesti válogatóján első lett, a kaposvári döntőben pedig negyedik helyezést ért el és a zsűri különdíját kapta, felkészítő tanára: Ugrón Katalin. A fesztivál június 16-17-én hagyományosan az Újlak utcai iskola előtti fesztiválsátorban folytatódott, ahol fúvószenekarok, mazsorettcsoportok, népi együttesek, jazz- és komolyzenei együttesek léptek fel nagy sikerrel. Külföldi együttes idén is volt és akárcsak tavaly, most szintén Olaszországból érkeztek. A zenei műsort színesítette a Zeneiskola mazsoettcsoportjának és a képzőművészeti tanszakának divatbemutatója. K. Cs. A Bartók év jegyében a Bartókban Kerületünk méltó módon emlékezett meg Bartók Béla születésének 125. évfordulójáról, a gazdag programok szinte mindegyikében szerepeltek a Bartók Béla Zeneiskola és Művészeti Iskola növendékei, művésztanárai. A keresztségben eredetileg a nem túl fantáziadús XVII. kerületi Állami Zeneiskola nevet kapó intézmény 1974-ben vette föl Bartók Béla nevét. Az iskola igazgatója, Dely Csaba elmondta, bár nem híve az évfordulókhoz kapcsolódó dömpingeknek, mégis örömmel vették ki részüket az ünneplésekből. Ők minden évben méltó módon megemlékeznek névadójukról (hatodik éve rendezik meg születésnapja - március 25-e - környékén a Bartók Béla Zenei Napokat), és a mindennapi oktatásban is a „helyén van” Bartók öröksége, hisz a zongoraoktatás alapjait Bachhal és Bartókkal kezdik a mai napig. Az ünnepi programok sorozatát január 21-én, a Dózsa Művelődési Házban kezdték meg, a Magyar Kultúra Napja alkalmából Dely Csaba Bartók hangja című darabjának előadásával. A Bartók Béla Zenei Napok idén a szokásosnál is gazdagabb műsorral jelentkezett, így a három nap helyett egy teljes hétig tartott az esemény. Tavasz- szal a Gőzön Gyula Kamaraszínházban adtak nagy sikerű, teltházas, háromrészes bérletes koncertsorozatot. Áprilismájus fordulóján holland gyerekeket láttak vendégül, akikkel az iskolában is tartottak koncertet, és közösen léptek föl Érden, egy országos kórustalálkozón. A közelmúltban tartották meg a XVI. Rázene Fesztivált, ahol saját csoportjaik mellett neves hazai és külföldi zenekarok léptek föl. A tiszteletadás ezzel még nem ért véget, hisz október elsején, a Zenei Világnap alkalmából Bartók és Mozart műveiből fognak koncertet adni a Dózsa Művelődési Házban. Dudás László