Hírhozó, 2006 (16. évfolyam, 1-11. szám)
2006. december / 11. szám
30 2006. DECEMBER KÖZÉLET «HIRH0Z0 7742 kerületi panellakás érdekében lobbiznak A 2006-os önkormányzati választásokon egy korábban sokak számára ismeretlen szervezet is feltűnt a jelöltek között: a Panel Érdekképviseleti Egyesület. A civil szervezet - illetve annak elődje, egy intézőbizottság - azonban már 2003-tól létezik. A Hírhozónak Szente Szabolcs elnök és Dohy Béla alelnök beszélt az egyesület tevékenységéről és terveikről. A számok magukért beszélnek: a XVII. kerületben 7742, Budapesten 260 ezer, Magyarország területén pedig 895 ezer panel- vagy iparosított technológiával épített lakás van. Ez azt jelenti, hogy Rákosmentén tizennyolc-húszezer embert, a lakosság csaknem negyedét érinti a panelprobléma: a túlnyomórészt nyolcvanas évek elején épült házak gépészeti berendezéseinek időtartama 25 év, ezért szükség van azok cseréjére, javítására és a házak külső képének megújítására is. A Kaszáló park társasházainak tulajdonosai azért alakították meg az egyesületet, hogy ne másnak fizessenek, hanem saját maguk vegyék kézbe az irányítást. Eleinte egy társasház képviseletében keresték fel a különböző szerveket, de rájöttek, hogy célszerűbb és hatékonyabb a fellépés közösségi érdek képviseletében. Társadalmi munkában, saját erőből dolgoztak: elvégezték néhány épület külső festését, a kaputelefon cseréjét, rendbe tették a kerteket. A panelpályázat aztán ugrásszerűen generálta a lehetőségeket: az energia-megtakarítást eredményező pályázat keretében, a kerületben egyetlenként 17 millió Ft-ot nyertek, aztán további 4 és 2 millió Ft-ot egyéb szervezetektől. A befolyt összegekből díszkertet hoztak létre kerti tóval, sziklakerttel és rózsalugassal, valamint felújíttatták a téren lévő játszóteret. Az Újlak utca 40. szám alatti lépcsőház kifestését, kertjének esztétikus kialakítását és bekerítését szintén az egyesület finanszírozta. Az önkormányzat ötmilliós támogatása pedig a Kaszáló park épületeit övező területrendezést, az egyesület által tervezett közpark kivitelezésének első ütemét tette lehetővé. Az egyesület olyan panelprogramot dolgozott ki, mely országos szinten is egyedülálló, és nemcsak a Kaszáló lakóparkra, hanem széles körben alkalmazható. A „Kirobban a kerület” komplex lakónegyed- és környezet-rehabilitációs program a Panel Plusz segélyprogram eredményeit hasznosítva, tervezhető és ütemezett megvalósítással a panel településrészek teljes felújítását tűzte ki célul. A program valódi életminőségbeli változást eredményez, ráadásul a lakások nem csak élhetőbbé válnak, hanem piaci értékük is jelentősen emelkedik. A program finanszírozása állami- és európai uniós forrásokból, vállalkozói támogatásokból és tulajdonosi önrészből valósulhat meg. Utóbbi pedig a jelenlegi pazarló energia-gazdálkodás fokozatos átalakításával érhető el, ugyanis ez kevesebb rezsi-költséget, azaz megtakarítást eredményez. A program cselekvési menetét éppen ezért a tulajdonosok teherbíróképessége határozza meg, de ez nem okoz gondot a több éves, ütemekre bontható folyamatban. A hosszú távú fejlesztési koncepció azonban igazán látványos, hiszen minden lakótérhez külön hozzáépített lábakon álló teraszt, az egyhangú szürke helyett vidám színeket, vagy akár tetőtér-beépítéssel kivitelezhető lakásokat mutat. Mivel a kidolgozott Kaszáló parki és félkész állapotban lévő kerületi panelterv csaknem minden magyar panelházra adaptálható, az egyesület szakértőként közreműködik fővárosi és országos fórumokon is. Emellett a szervezet pályázatok gyakorlati kivitelezésében vesz részt, továbbá lobbitevékenységet folytat a kerületben az épületrehabilitáció, a szakaszos, de összehangolt felújítás, a kornak megfelelő építészeti berendezések beépítésének érdekében. Az egyesület két legaktívabb tagja az elnök Szente Szabolcs boltvezető, aki időközben ingatlankezelői végzettséggel is rendelkezik, valamint az alelnök Dohy Béla villamos- és rendszerszervező mérnök. Többek között a Kaszáló lakóparkban kiadott hírlevelüknek köszönhetően azonban már nemcsak egy, hanem sok társasház lakója hiszi - talán joggal -, hogy az egyesület még nagy változást tud elérni a kerületi panelházak belső- és külső képének megváltoztatásában. Szabó A. Faültetés a repülőtériekkel Október 31-én tíz ostorfát ültetett el Riz Levente polgármester és Stewart Wingate, a Budapest Airport vezérigazgatója. A programon részt vett Fohsz Tivadar alpolgármester, több önkormányzati képviselő és számos hivatali dolgozó is. A polgármesteri hivatal előtti, a járda és parkoló között lévő zöldfelületek beültetésére azért került sor, mert a Budapest Airport 315 kifutópályához közeli fa kivágására kényszerült. A légiközlekedés biztonságát veszélyeztető fák pótlására a társaság 500 facsemete ültetését vállalta a repülőteret környező településeken, a XVII. és XVIII. kerületben és Vecsésen. Az idén ősszel ültetett tíz fát még több tucat követi, de azokat tavasszal ültetik el a kerület számos pontján. Az önkormányzat Környezetvédelmi Bizottságának elnöke, az akció ön- kormányzati szervezője Rózsahegyi Péter volt, aki elmondta, hogy tavasszal várostűrő fajokat ültet majd el a társaság: juhar-, hárs- és platánfákat. A BA részéről nyáron indított jelentős környezetvédelmi programnak azonban még egy előnye van a lakosok számára: a kivágott, legalább ötven köbméternyi tűzifát a BA rászorulóknak adományozza, egyenlő részben elosztva az említett három településrész között. Szabó Anikó