Hírhozó, 2006 (16. évfolyam, 1-11. szám)
2006. december / 11. szám
fHIRHOZO ÖNKORMÁNYZAT 2006. DECEMBER 3 Szociális munka napja, harmadszor (Folytatás az 1. oldalról) A közönség először Mucsi Sándor színművész előadásában Az életünk című verset hallgatta meg, majd a Jókai Mór Általános Iskola diákjainak népdalcsokra következett. Ezután Riz Levente polgármester ünnepi beszédében az emberségről beszélt, ami a szociális ágazatban dolgozók tulajdonságai között különösen fontos. Riz Levente hangsúlyozta; emberségre, jó emberekre van szükség, olyanokra, akik nem csak önmagunkért élnek, hanem másokra is nyitottak, akik készek áldozatot hozni nehezebb sorsú társaikért. Mi magunk is erre törekszünk, a jó példa itt van előttünk. - tette hozzá. Az ünnepi szavakat követően dr. Hegyesi Gábor, az ELTE Szociális Munkás Tanszékének vezetője Gondolatok a szociális munkáról című előadását hallhattuk. A tanszékvezető kiemelte, hogy az első, 1973- as családgondozói munkája óta megváltozott a szociális ágazat szerepe a társadaFohsz Tivadar alpolgármester köszöntötte a nyugdíjasokat lomban, sokkal fontosabbá vált. A megélhetési gondokkal küzdő családok által megnő a szociális problémák száma is, a területen dolgozók helytállására van szükség ahhoz, hogy ezt kezelni tudják. Az előadás után Fohsz Tivadar, a szociális ügyeket felügyelő alpolgármester köszöntötte a 2006-ban a szociális ágazatból nyugdíjba vonuló dolgozókat: Bozó Györgyné és Bódi Istvánná bölcsődei technikai munkatársakat, Foglár Lászlóné konyhai dolgozót, Simonná Tóth Veronika bölcsődevezetőt, Szilvási Ferencné óvónőt, az önkormányzat Családvédelmi csoportjának munkatársát, valamint Zöldi Józsefné szociális előadót. A 2004-ben alapított, Szociális ágazatban végzett kimagasló tevékenységért Díjat idén a polgármesteri hivatal Szociális Irodájának ügyintézője, Szöllősi Ba- lázsné vehette át. A polgár- mester a Kukucska János grafikusművész által készített oklevelet és egy aranygyűrűt adott át a díjazottnak. Szöllősi Balázsné 32 éve óta dolgozik a hivatalban. Jelenleg az Egészségügyi és Szociális Iroda Szociális Csoportjának dolgozója. Munkáját nagy odaadással, fáradságot nem kímélve, szeretettel végzi. 2000 augusztusa óta nyugdíjasként dolgozik. A díjátadás után a résztvevők a szociális ágazatban dolgozók tiszteletére rendezett ünnepi műsort tekinthették meg: az A.K.T. Színészzenekar francia sanzon összeállítást énekelt, Nagy Cintia saját írását, majd Mucsi Sándor Kishont egyik novelláját adta elő. Levetítésre került egy 15 perces film is, mely a XVII. kerületben folyó szociális munkát a Ligeti Gondozási Központ életén keresztül mutatta be. Szabó Anikó Kedves Lakótársaim! „Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. ... Tisztálkodjál belülről és kívülről. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme." (Márai Sándor) Ünnepek nélkül nincsenek hétköznapok, hétköznapok nélkül nincsenek ünnepek. Minden ünnep lényege a megtisztulás, egy új kezdet lehetősége. Karácsony ünnepe ezt az esélyt adja mindannyiunk számára. Az idén választott új önkormányzati testület azért dolgozik, hogy új élet, új korszak kezdődjön szeretett városunkban. A közéletnek, a politikának meg kell tisztulnia, és meggyőződésem, hogy ez csak helyben, az emberekhez közel, az emberekkel együtt valósítható meg. Nincs olyan gazdasági rendszer, nincs olyan tudományos felfedezés, technológia vagy szerkezet, és nincs az a pénz, ami ezt önmagában megteremthetné. A megújulás lehetősége bennünk van, rajtunk múlik. Ahhoz, hogy ez megtörténjen - emberségre van szükség. Minden változásnak ebből kell kiindulnia. Karácsony legyen a kezdet, amikor az Isten emberré lett, amikor családok, közösségek egymás felé nyitják szívüket. Miben változzunk? Hiszem, hogy jobbá kell válnunk ahhoz, hogy jobbá tegyük a világot magunk körül. Tudom, hogy összefogással, egymás iránti türelemmel, tisztelettel és emberséggel ez sikerülhet. Hiszek az emberekben, abban, hogy alapvetően mindenki jó akar lenni, és ha ebben segítségére tudunk lenni egymásnak, ha ebben erősíteni, támogatni tudjuk egymást, akkor az eredmény nem marad el. Tamási Áron írta: „A jó embereknek mindenkor, minden körülmények között az egymáshoz vezető utakat, ösvényeket kell keresniük és egyengetniük.” Az emberség a legösszetar- tóbb kapocs és erő egy közösségen belül. Ha ez vezet bennünket, egymásra találhatunk. Szívből köszönjük a bizalmat, amit a fiatal városvezetésnek megszavaztak. Kívánok Rákosmente minden polgárának szeretetteljes, meghitt karácsonyi ünnepet, békés, boldog, eredményekben gazdag újévet. Őszintén bízom benne, hogy az elkövetkezendő esztendőben az összefogás, az összetartozás érzésre hatja majd át mindennapjainkat. Ehhez kívánok hitet, egészséget, jókedvet, örömöt, ünnepben, hétköznapokon egyaránt. Riz Levente polgármester V _______________J