Hírhozó, 2006 (16. évfolyam, 1-11. szám)
2006. október / 9. szám
«-HIRHOZO KULTÚRA 2006. OKTÓBER 15 Megnyílt a Rákoshegyi Bartók Zeneház Demszky Gábor főpolgármester üdvözölte az egybegyűlteket. A ház felújítását a kerületi önkormányzat mellett a főváros is támogatta. A megnyitó után a Bartók vonósnégyes és Jandó Jenő ünnepi műsora következett. Jandó Jenő a Bartók Zeneház Yamaha zongora-avatóján Mozart g- moll zongoranégyesének I. tételét adta elő a Bartók Vonósnégyessel. Az ünnepélyes megnyitót a Bartók Rádió élőben közvetítette, a műsorvezető Auth Magda volt. A zeneház további programjairól értesülhetnek a honlapjukról, melynek címe: www.bartokzenehaz.hu. K. Cs. Énekkara adott elő Bartók dalokat Princz Egonné vezényletével, következtek a középiskolások: a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium vegyeskara, Bartal Lajos vezetésével majd az Albert Schweitzer Kórus és Kamarazenekar J. S. Bach Brandenburgi versenyekből adott elő, szólisták voltak: Kukely Júlia, Bokor Jutta, Molnár András, Berczelly István a Magyar Állami Operaház magánénekesei, vezényelt: Kenessey László. A Bartók Zeneház ünnepélyes átadására szombaton került sor, először dr. Hoffmann Attila polgármester és Alexa György országgyűlési képviselő megkoszorúzta a Bartók szobrot, majd ünnepi beszédet mondott a polgármester. Kiemelte a ház fontosságát és Bokor Jutta, valamint a Rákoshegyi Bartók Zeneház Közalapítvány eredményes munkáját. Végül Bartók emlék plakettet adott át Bokor Juttának, Vitkay Katalinnak, R. Szabó Istvánnak, Martonosiné Orosz Mártának, Vásárhelyi Gábornak és dr. Demszky Gábornak. Ezután (Folytatás a címoldalról) A Rákoshegyi Bartók Zeneház első képzőművészeti kiállítását Barna Andor alpolgármester nyitotta meg, aki kiemelte az építési kivitelezők munkáját, kiemelve, hogy az egész ház elkészülésének mozgatórugója Bokor Jutta volt. A megnyitón részt vett Alexa György országgyűlési képviselő, dr. Hoffmann Attila polgármester és Vásárhelyi Gábor, Bartók Béla jogutódja is. A MAT XVII. által kiállított alkotásokat eredeti környezetben állították ki, ugyanis a kiállító terem felújítását még nem fejezték be, így láthatóak voltak az eredeti téglák is. A kiállító művészek: Ács József, Albrecht Júlia, Ballonyi Pál Margit, Bánkuti István, Bottos Gerö Gábor, E. Szabó Margit, Fritz Mihály, Henn László, Kacsó Péter, Károlyi Ernő, Kass János, Kovács László, Laborcz Mónika, Kőszegi Anna Mária, Kukucska János, Mecseki Hargita, Szekeres István, Tihanyi Zsuzsanna, Török Csaba, Tömpe Emőke és Törley Mária. A program különböző generációjú kórusok műsorával folytatódott, először a Hősök Terei Általános Iskola Jubilate Az énekkarok műsorai közben Auth Magda (műsorvezető), R. Szabó István: Bartók Rákoskeresztúron című könyvéről beszélgetett vendégeivel: R. Szabó Istvánnal, a könyv szerzőjével, Vikárius Lászlóval, az MTI ZTI Bartók Archívumának vezetőjével és Ádám Ferenccel az Erdős Renée Ház igazgatóval.