Hírhozó, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)

2005. november / 11. szám

NOVEMBER KULTÚRA fHIRHOZO Csendvarázs Könyvbemutatót tartottak október elsején a rá­koscsabai Csigaházban: Filipszky Baran Ilona Csendvarázs című verseskötetét ismerhette meg a nagyszámú érdeklődő. Nem csupán méltatás hangzott el a könyvről - Vígh-Kiss Józse/önkormány­zati képviselőtől hanem a barátok, író­társak (ifi. Ács József, Benedeczki Elvi­ra, Janosics Zsolt, Lajtai Gábor, Nagyné Valent Anna, Wallner Beáta - a Bohém Asztaltársaság tagjai, illetve a Csigaház munkatársai) jóvoltából több mint har­minc vers is elhangzott az esten, melyet Gyimesi Boróka és Kovács Mónika fuvo­lajátéka tett még emlékezetesebbé. Az előadóest után a költőnő dedikálta művét, majd kellemes hangulatú gyer­tyafényes beszél­getéssel zárult a program. A köte­tet két nap múlva, október harmadi­kén a Sík Sándor Enzsöl Ellák Iro­dalmi Szalonban - mely minden hó­nap első hétfőjén 16 órától tartja irodalmi öszszejö- veteleit Falus Ottó vezetésével - is megismerhette a közönség. D. L. Az Átlényegiilés jegyében Jubileumi Renée kiállítás zott el, és 19 díj került átadásra. Az Átlé- nyegülés olyan tárlat, ami műfaji, anyag-, technika-, méret-, tematikai megkötés nélkül a művészi alkotótevé­kenység szerteágazó, egyéni alkotó­folyamataiba enged betekintést - foglal­ta össze a kiállítás lényegét B. Laborcz Flóra. Dudás László Október 5-30. között került sorra a X. Renée képzőművé­szeti rendezvény, mely egy ki­állításból és egy szimpózium­ból tevődött össze. Az idei esemény - me­lyet B. Laborcz Flóra ren­dezett - az Átlényegülés címet viselte. A megnyi­tó beszédet dr. Losonci Miklós művészettörté­nész, egyetemi tanár tartotta. A Renée-kiállítások és szimpó­ziumok mindig arra törekedtek, hogy a képzőművészet legaktuálisabb kérdéseit tematizálják. A tíz kiállításon - mely tulajdonképp 11, ha az első, 1995-ös tárlatot is beves­szük a sorba - 121 alkotó 680 alkotását mutatták be, a szimpóziumokon 39 elő­adó 57 gondolatébresztő előadása hang­Telepesek Csesznekről Kettős kiállítás megnyitót tartottak október 22- én a Rákoshegyi Közösségi Házban, a 37. Gyu­lai, és az I. Cseszneki Művésztelep alkotásai­ból. Csesznek egy kicsiny, alig 600 lakosú falu Veszprém megyében, mely a Ba­kony gyönyörű erdei közt húzódik meg, s leginkább gótikus váráról híres. Au­gusztus végén 11 kerületi művészt látott vendégül egy helybeli panzió, melynek vezetője, Cservák Miklós és felesége Rákoskertről költözött a festői szépségű településre. A művészek (Babusa János, Ferenczi Zsuzsanna, Horváth Balázs, Kelemen Adrienn, Kelemen József, La­borcz Monika, Lakatos J. Péter, Orosz Károly, Rácz Katalin, Szabó Éva, és Tömpe Emőke) valószínűleg telepesként fognak visszajárni ezentúl minden év­ben a községbe, és a rákoshegyi kiállí­tás, melyet Szakáll Ágnes rendezett, majd Cseszneken is látható lesz. A meg­nyitó hangulatát Strausz Eszter fuvola, és Vörös László zongorajátéka tette még emlékezetesebbé. D. L. Várj, míg sötét lesz! A Kínában született, Angliában élő Frederick Knott színdarabjának, a Várj, míg sötét lesz! c. bemutatója szeptember 30-án volt a Gőzön Gyula Kamaraszínházban. A hetedik évad első előadásán úgy megtelt a nézőtér, hogy a pótszékek is elfogytak. A publikum kíváncsian várta Nagyváradi Eszter, Dóczy Péter és Sző­ke Zoltán főszereplők alakítását a Csi­szár Imre által rendezett darabban. Bár a harmadik felvonás végére majd­nem mindannyian késsel a hátukban vé­sték, a közönségnek tetszett a bizarr mi. A színpártolók, fellépő színészek munkatársak tiszteletére adott állófo- Szabó Ágnes igazgatónő öröm­mel számolt be az újabb támogatóról: a Hyundai Gold kereskedésről. A cég fej­lesztési igazgatója, Holló Szilárd el­mondta, hogy a kerület kulturális élete szempontjából nagyon fontos a színház, ezért mind a négy premiert támogatják. Az aznap 32. születésnapját ünneplő Nagyváradi Eszter és a publikum késő estig ünnepeltek. Szabó Anikó

Next

/
Oldalképek
Tartalom