Hírhozó, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)

2005. október / 10. szám

/ / OKTÓBER ÖNKORMÁNYZAT ____________________*P HIRHOZO A képviselő-testület 2005. szeptember 15-én tartott ülést Az ülés előtt dr. Hoffmann Attila polgár- mester több ügyben adott tájékoztatást a testületnek. Elmondta, hogy a zöldfelü­leti munkálatok hiányosságaival kapcso­latos panaszokat a Lakás-17 Kft.-nek to­vábbította. Egy hamis nevű és címzésű levélben foglaltakra reagált, amikor is­mertette 2003-as ingatlanvásárlását és az ingatlan mai, szabályszerű bérbeadá­sát. A polgármester ismertette a repülő­tér üzemeltetőjével aláírt támogatási szerződést és leszögezte, hogy a kapott pénz nem kártérítés, hanem segítség. Tájékoztatott arról, hogy a külső kerüle­tek polgármesterei határozatot hoztak, miszerint igazságtalannak tartják a for­rásmegosztási korrekciót, ezáltal a XVII. kerületet ért veszteséget: 324 M Ft visszafizetését. Napirend előtti felszólalásában Ko- szorúsné Tóth Katalin képviselő (SZDSZ) tájékoztatta a polgármestert az Új-Akadémiatelepen előforduló gyakori csőtörésekkel, valamint a szolgáltató cé­gek nem megfelelő hozzáállásával kap­csolatban. Lázár Attila képviselő (Fidesz) kifogá­solta, hogy a Hírhozó előző számában hi­ányos tájékoztatás jelent meg az Ügy­rendi és Etikai Bizottság határozatáról. Felszólalása arra utalt, hogy bár a bi­zottság elmarasztalta Papp Péterné ta­nulmányi szerződésében foglaltakat - az összegét később visszafizette -, mégsem történt szankció. Dr. Péczely Terézia alpolgármester (SZDSZ) több cikkre reagálva, a Kép u. 1. sz. alatti Jegyzőlak” lebontásával kapcsolatban elmondta, hogy a ház az évek során tönkrement, ráadásul a II. világháborúban megsérült. Mára alkal­matlan építménnyé vált. Az önkormány­zat beruházásának köszönhetően a Czimra Gyula Általános Iskolát a közel­jövőben bővíteni fogják. Rendeletek ✓ A testület 28 igen szavazattal módo­sította a kerületben elhelyezkedő társas­házak, valamint a tanácsi célcsoportos formában megvalósult lakásszövetkeze­ti lakóépületek felújítására, korszerűsí­tésére, valamint iparosított technológiá­val épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésére és felújítására juttat­ható önkormányzati támogatás pályázati rendszerének rendjéről szóló rendeletet (36/2005). A pályázatok beadásának meghosszabbított határideje: 2005. no­vember 25. Bonyolító: Lakás-17. Kft. ✓ Az önkormányzat egyhangúlag úgy döntött, hogy csatlakozni kíván a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányza­ti Ösztöndypályázat 2006. évi fordulójá­hoz. Ezzel módosult a szociális-tanulmá- nyi ösztöndíj bevezetéséről szóló rende­let (37/2005.). (A pályázatot lapunkban olvashatják.) Tervezik a szakrendelő bővítését! A Bajcsy-Zsilinszky Kórház évek óta meg kívánja valósítani a Ferihegyi út 95. alatti szakorvosi rendelőintézet új, tetőtéri szinttel történő bővítését. A kórház főigazgatója, dr. Papp László a kerület önkormányzatához fordult anyagi segítségért, a szükséges terve­zési díj biztosításáért. A szakrendelő bővítésével lehetővé válik a kerület különböző pontjain működő szakren­delések centralizációja, hiszen az épü­letben kerülne elhelyezésre az Ideg­gondozó, a Tüdőgondozó, az Onkológi­ai Gondozó és a Bőrgyógyászat. A ke­rület lakosságának jobb szakorvosi el­látása érdekében ezért a testület egy­hangúlag úgy döntött, hogy a bővítés tervezési költségeihez 7 875 ezer Ft összegű támogatást nyújt. Határozatok ✓ 27 igen szavazattal az önkormány­zat határozott a Lőrinci út - Kertművelő utca - 137837/2 hrsz-ú út - 137814/2 hrsz-ú út - 137814/1 hrsz-ú út - Zsu­zsanna sor - Magvető utca által határolt és a Zsuzsanna sor melletti 137906- 137908 hrsz-ú területeken lévő bérlők és területhasználók szerződéseinek, vala­mint a Kerektói utcában és Forrásmgjo- ri utcában lévő bérlők haszonbérleti szerződéseinek 2006. október 31-ig tör­ténő meghosszabbításáról. ✓ A képviselők egyhangúlag jóvá­hagyták a panelpályázaton indulás lehe­tőségét a Pesti út 27-29. sz. alatti 100%- os önkormányzati tulajdonban lévő lakó­épületek teljes homlokzatának hőszige­telése érdekében. Az önrészre 37 M 961 175 Ft fedezetet biztosítottak. ✓ A testület egyhangúlag úgy döntött, hogy a tulajdonában álló Szilárd u. 14. alatti 43,40 m2-es lakásnak a bérleti jo­gát elcseréli a Liget sor 10. sz. alatti in­gatlan tulajdonjogával. Megoldás a Helikopter lakóparkban élőknek 25 igen szavazattal, 4 tartózkodás mel­lett döntés született arról, hogy az ön- kormányzat átvállalja a BKV Rt. felé a Helikopter lakóparkban, a 168-as járat hosszabbítás miatt jelentkező, évi tíz­millió Ft-os többletköltséget a legkö­zelebbi járműpark bővítés, illetve a la­kópark beépüléséig. A testület továb­bá felkérte a polgármestert, hogy vizs­gáltassa meg, milyen erkölcsi kár érte az önkormányzatot a lakópark beruhá­zói által az ingatlanok értékesítése so­rán be nem tartott ígéretek miatt. ✓ 28 igen szavazat mellett a képvise­lők úgy határoztak, hogy részt kívánnak venni a Nemzeti Sporthivatal által meg­hirdetett „Sport XXI Létesítményfej­lesztési Program - Korszerű Tornater­met Mindenhol” programban a Laborcz Ferenc Általános Iskola területén meg­valósítandó 27 mx32 m-es, 200 fő befo­gadóképességű, lelátóval ellátott torna­teremprojekttel. ✓ Az önkormányzat egyhangúlag egyetértett a Fővárosi Szabályozási Ke­rettervről szóló rendelet mellékletét ké­pező Külső Keleti körút Észak-pesti sza­kasza: Pesti út - M0 csomópont közötti területre vonatkozó módosítási javaslat­tal. ✓ Egyhangú döntés született a köz­utak helyreállításához, a vízelvezető ár­kok kialakításához, meglévő vízelvezető rendszerek takarításához biztosítandó 50 M Ft-ról. ✓ A testület 28 igen, 1 nem szavazat­tal hozzájárult ahhoz, hogy Bartók Béla egykori, Hunyadi utcai lakóházának fel­újításához pénzforrást különít el. ✓ A testület 6 igen, 16 nem szavazat és 6 tartózkodás mellett nem fogadta el a cigány kisebbségi önkormányzat egy, Andó Miklós képviselővel folytatott tele­fonbeszélgetés kivizsgálási kérelmére vonatkozó határozati javaslatát. ✓ 13 igen, 7 nem szavazat és 8 tartóz­kodás mellett a képviselők nem fogadták el az Erdős Renée Ház intézményveze­tői állására kiírandó pályázat tárgyában előzőleg hozott határozat módosítását. ✓ A testület elfogadta az egyéni vá­lasztókerületi fejlesztési céltartalék fel- használásáról, a polgármester átruhá­zott hatáskörben hozott döntéseiről, a gazdálkodási tartalék polgármester által felhasználható keretének felhasználásá­ról, a június 30-ig lejárt határidejű hatá­rozatok végrehajtásáról szóló beszámo­lókat. ✓ A képviselők 22 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett tudomásul vették a 2005. évi költségvetés I. félévi teljesíté­séről készült tájékoztatót. Ebzárlat! Kihelyezett csalétek miatt részleges eb­zárlat van október 1-től október 22-ig Fe­rihegyi út nem lakott oldala - Ferihegyi reptér kerítés - Budapest határa - Ecseri út - Agyaghegyi dűlő, Napiás u. - Buda­pest határa - Rákos patak - Tárcsái u. - Kerektói u., Szárazhegyi út - Pesti út - Budapest határa - Gyümölcsösdűlő - Pes­ti út - Zsigmond u. - Budapest határa (Aranyhegy, Rákoskerti dűlő), Régi vám u. - Helikopter u. - Lilaakác u. - Bélatelepi u. által alkotott területen, vala­mint a Rákos patak mellett, nem lakott te­rületen. Az ebzárlat ideje alatt tartási he­lyén minden kutyát és macskát elzárva kell tartani. Erdős területen kutyát sétál­tatni tilos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom