Hírhozó, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. szeptember / 9. szám
f HIRHQZO TÁJÉKOZTATÓ SZEPTEMBER Korszerűbb és gazdaságosabb az új fűtőmű 15 A beruházó cég közbeszerzési pályázat révén a Kipcalor Energetikai Kft.- t választotta a létesítmény generál kivitelezőjének és karbantartójának. Holánszki Mihály, a kft. vállalkozási igazgatója elmondta, hogy az építési engedély kézhezvétele után alig négy hónappal, augusztus 15-én megkezdték a hidegüzemi próbákat, és a fűtésszezon beindulásától már üzemszerűen fog működni az új blokkfűtőmű. A duplafalú épületben elhelyezett három gázmotor teljesítménye a hőenergiát tekintve 9,5 MW, a villamosenergiát nézve 9,1 MW lesz. Bár a Főtáv rendszeréhez csatlakozó üzemben folyamatosan tartózkodik majd egy felügyelő, minden automatikusan fog működni, és az üzemeltetők akár interneten keresztül kapcsolódva is be tudják állítani a kívánt módosításokat! A két, egyébként 100 százalékosan magyar tulajdonú cég a helytakarékos elrendezéssel az üzem környezetéről is gondoskodik: a 620 m2 alapterületű épület körülötti telek egésze füvesítve és fásítva lesz, hogy Rákoskeresztúr ne csak energiát nyerjen, hanem egy gondozott, szép kerttel is gazdagodjon. Szabó Anikó Tavasz óta folyik az építkezés a Bakancsos út - Széchenyi utca saroktelkén, ahol eddig egy magas torony és kazánház állt. A változások kapcsán a Hírhozó a kivitelezőkkel beszélgeSörös Péter, a Callis Energetika Vagyonkezelő Rt. projekt igazgatója elmondta, hogy a Fővárosi Távfűtő Művek Rt. tavaly egy pályázatot írt ki három helyszínen történő olcsóbb hőenergiabeszerzésre. Újpalota és Zugló mellett Rákoskeresztúrt választották ki, így a Callis Rt.-nek köszönhetően a távfűtő művek ősztől már olcsóbban jut hozzá a hőenergiához. A kb. 40 éves kazánház mellett egy kétszintes épületben kapcsolt villamos- és hőenergia-termelésre alkalmas blokkfűtőmű épül. Mivel az új erőmű földgázzal működik, és egyszerre termel hő- és villamos energiát, így hatásfoka rendkívül jónak mondható, közel 85%- os. A kerület egy részének - közel tízezer lakásnak - fűtés- és melegvíz-szolgáltatását látja majd el az üzem. Nem csak esztétikus lesz, hanem a környezetés zajvédelmi előírások szigorú szabályainál is alacsonyabbak lesznek az üzem erre vonatkozó értékei: a 36 decibeles zaj szint egy csendes lakószobáénak felel meg, illetve a legkorszerűbb technológia felhasználásával kevesebb lesz a károsanyag-kibocsátása is. A Callis Rt. több milliárd Ft-os beruházása következményeképp 15 éven át fogja üzemeltetni az új erőművet, energiát és hőt adva az Elektromos Műveknek és Távfűtő Műveknek. A lakosság is örülhet, hiszen az erőmű a legszigorúbb környezetvédelmi előírásokat is kielégíti. Díszpolgárunk Podmaniczky-díjas! Dr. Kálmán Alajos, Rákoshegyen élő akadémikus, a kerület díszpolgára az idén Podmaniczky-díjat vehetett át. Dr. Kálmán Alajos, a Vigyázó Ferenc Művelődési Társaság elnökeként a Podma- niczky-Vigyázó örökség, a Bartók-em- lékház, a helyi víztorony megtartásáért, falújításáért végzett munkájáért kapta az elismerést. Az 1982-ben alapított Podmaniczky- díjat évről évre azok kapják (maximum évente tizenöten), akik hivatali munkájuktól függetlenül, vagy azt túlteljesítve jelentős munkát végeznek Magyarország épített öröksége megismertetése, megszerettetése, megóvása érdekében. A díjat a Város és Faluvédők Szövetsége (Hungária Nostra) Választmánya ítéli oda, s a tagszervezetek országos találkozóján adja át a kitüntetetteknek a szövetség elnöke. (Sz.) Ingatlanhasznosítási pályázat Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata vevőállítási joga alapján a XVII. kerület, Széchenyi utca 121127/64 helyrajzi számú, 11 456 m2 nagyságú ingatlanra pályázatot hirdet. Az ingatlan leírása: a tárgyi ingatlan tekintetében az önkormányzat tulajdonjogának fenntartása mellett megállapodást kötött a Folkoner Kft.-vei és ennek ténye az ingatlan-nyilvántartásba feljegyzésre került. A megállapodás szerinti fizetési határidők eredménytelen leteltét követően az önkormányzatnak vevőállítási joga van, ennek keretében teszi közzé jelen pályázati felhívását. Az ingatlant az APEH javára bejegyzett végrehajtási jog terheli. A területre kerületi szabályozási terv készíttetése szükséges, költsége a pályázat nyertesét terheli. A közművek kiépítéséről a beépítési koncepció ismeretében a közmű vállalatok tudnak nyilatkozni. Az árverés helye és időpontja: Lakás-17 Vagyonkezelő Kft. igazgatói szoba (Gyökér u. 20. I. emelet), október 6. 9 óra. A telekingatlan kikiáltási ára: 75 M Ft + 25% áfa. A licitálás lépcsője: 200 E Ft. Részvételi feltételek: az árverésen pályázat beadásával és az árverési letét befizetésével lehet részt venni. A pályázatban fel kell tüntetni: a pályázó(k) nevét, címét; cégek esetén 30 napnál nem régebbi cég- bejegyzési kivonatot és aláírási címpéldányt, egyéni vállalkozóknál vállalkozói igazolvány másolatát; igazolást a befizetett letéti összegről; nyilatkozat arról, hogy az ingatlant végrehajtási joggal terhelten vásárolja és a végrehajtási jog értékének vállalásáról. Az árverési letét összege: 2 250 E Ft. Az árverési letét befizetése a Lakás-17 Vagyonkezelő Kft. pénztárába történik kizárólag szeptember 26-án 13-17.30 óra között vagy szeptember 30-án 8-11 óra között, előre egyeztetett időpontban. A pályázat benyújtásának helye: Lakás-17 Vagyonkezelő Kft. Vagyongazdálkodási Csoport (1173 Bp., Gyökér u. 20. fszt.) A pályázat benyújtásának határideje: szeptember 30. 11.30 óra. A letétbe helyezett összegeket a pályázók a nyertes kivételével a licitálás befejezését követően felvehetik a Lakás-17 Vagyonkezelő Kft. pénztárából. A minimális vételárat meghaladó ajánlat esetén a második legjobb ajánlatot tevő az ajánlatát az árveréstől számított 60 napig fenntarthatja abban az esetben, amennyiben a letéti összeget nem veszi fel és erről írásban nyilatkozatot tesz. Ez esetben és a nyertes visszalépése esetén a második legjobb ajánlattevő nyeri el az ingatlan vételi jogát ezzel nyertessé válva. A nyertes elveszti az adott ingatlanra befizetett árverési letét összegét, ha saját felróható magatartása következtében az árveréstől számított 30 napon belül az adásvételi szerződést nem köti meg, vagy a felhívásban szereplő vételár előleg összegét az adásvételi szerződés megkötésével egyidejűleg nem fizeti meg. A szerződés vevő általi aláírásával egy időben kerül sor a vételárelőleg befizetésére, melynek összege a vételár 40%-a. A teljes vételár kiegyenlítésének határideje a Budapest Főváros Önkormányzata elővásárlási jogról való lemondó nyilatkozatának kézhezvétele után öt munkanapon belül. Az árverési felhívásban nem részletezett kérdésekben Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának az ön- kormányzat vagyonáról való rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló, többször módosított 52/2004. (X. 27.) számú rendelete az irányadó. Részletesebb tájékoztatás a Lakás-17 Kft. Vagyongazdálkodási Csoportjánál személyesen (1173 Bp., Gyökér u. 20., vagy telefonon (253-0752, 253-0753) kapható.