Hírhozó, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. július-augusztus / 7-8. szám
2005. JÚLIUS-AUGUSZTUS / A pedagógusokat elismerő nap Június 3-án megtelt a Dózsa Művelődési Ház színházterme, hiszen ekkor osztották ki a 2005-ös pedagógus napi elismeréseket. Az óvodák, iskolák alkalmazottai, pedagógusai örömmel fogadták az önkormányzat számukra készített ünnepségét. Az Életműdíj Kimagasló Pedagógiai Tevékenységért kitüntetést ebben az évben dr. Kiss Gáborné tanárnő kapta. A rendezvényen részt vettek a korábbi évek kiemelkedő pedagógusi kitüntetettjei is: Juhász Jenő, Princz Egonné, valamint Szeifnerné Csetényi Anikó is. 6. OLDAL Rákoscsabai csatornaátadás Ez év tavaszán indult az a két, rákoskeresztúri és rákoscsabai csatornaberuházás, amelynek ünnepélyes átadása június 17-én volt. Dr. Hoffmann Attila polgármester örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy fogynak a kerületben a csatornázatlan utcák, ha minden így megy tovább, 2006 végére az egész kerület csatornázott lesz. Bállá Dániel, a kivitelező Pest Megyei Víz- és Csatornamű Kft. ügyvezetője beszámolt arról, hogy kész lett a Pécel határához közeli Lajosház utca, Battonya utca és mellékutcáiban létesített, valamint a Sülysápi u. - Zsák u. - Ásvány u. - Felsőbánya u. által határolt területen megépített hálózat. Közel öt km hosszúságú gerincvezeték épült, ami 400-420 ingatlan bekötését teszi lehetővé a hálózatba. A 367 millió Ft-ba kerülő beruházást az állam 50%-ban, a fővárosi és a kerületi önkormányzat 25-25%- ban támogatta. Kovács István képviselő a Fidesz-frakció nevében elmondta, hogy pártállástól függetlenül az ünnepélyes csatornaátadás mindenképp pozitív esemény, hiszen a kerület fejlődése közös érdek. Az átadáson többek között jelen volt Kiss Lajos alpolgármester, dr. Fachet Gergő, Kovács István önkormányzati képviselők, valamint a kivitelező cég vezetőségének tagjai is. Kiss Lajos, Bállá Dániel, dr. Hoffmann Attila, Kovács István, dr. Fachet Gergő az átadáson Kitüntetési ünnepség A helyi önkormányzat idén június 4-én rendezte meg a kerület sportjáért és közbiztonságáért emlékérmek, valamint a díszpolgári cím átadási ünnepségét a Dózsa Művelődési Házban. Díjat vehetett át Tóth Tivadarné karate oktató, Szekeres János tűzoltó főtörzsőrmester, dr. Takács Péter rendőr alezredes, díszpolgári címet adományoztak posztumusz Szekeres Pálnak, a rákoshegyi ellenás vezetőjének, illetve Galgóczy Árpád műfordítónak. 3. OLDAL Az utak felújítását a kormányzat is támogatja. Az idén a fővárosi kezelésű utak nyolc százaléka, azaz 80 km út újul meg, amely az idén összesen nyolc milliárd forintjába kerül a fővárosnak. Az útfelújítások várható időtartama: a Pesti út Csaba út - Zrínyi utca közötti szakaszán június 27- augusztus 26-ig és a Szabadság utca Ferihegyi út - Lőrinci út közötti része június 27-től július 12-ig. (Sz.) Útfelújítás a Pesti úton! Júniusban nagyszabású útfelújítás kezdődött a Pesti úton. A munkálatok várhatóan augusztus végéig tartanak. Rákoshegyen, a Szabadság utcában július közepéig kell forgalomelterelésre számítani útépítés miatt. Szabó Anikó