Hírhozó, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. január / 1. szám
18 KULTÚRA JANUÁR II. Zeneiskolai Ferenczy György Zongoraverseny Országos zongoraverseny volt december 3-án a Bartók Béla Zeneiskola és Művészeti Iskolában, amelyet a Eerenczy György Alapítvány hirdetett meg alapfokú zenei oktatásban részt vevő (azaz zeneiskolai) zongoristák részére. A rendezvény védnöke dr. Péczely Terézia alpolgármester volt, aki a nyitóünnepségen mondott ünnepi beszédet. Az verseny két helyszínen: a zeneiskolában és a Dózsa Művelődési Házban zajlott, a versenyzők játékát nemzetközi zsűri: Janski és professzor Szlavikova zongora- művészek bírálták el. A résztvevők száma országosan 300 felett volt (lassan nemzetközivé növi ki magát a verseny, most is jöttek Erdélyből), 11-en képviseltették magukat kerületünkből. Öt korcsoportban egy-egy Ferenczy-díjat, továbbá 1-2- 3. helyezést lehetett elérni. Ifjú tehetségeink remekül szerepeltek, kerületünkből kilencen értek el valamilyen helyezést. Dicséret illeti őket és felkészítő tanáraikat is, azaz Ella Miklósnét, Gáspár Ritát és Tóváriné Perémi Orsolyát. A helyezettek pedig: Gyárfás Péter (fotónkon), Németh Linda, Hri- csovnyi Dóra, Nagy Attila, Csibráki Balázs, Molnár Roland, Boros Kriszta, Dö- mösi Martin és Siklósi Tamara. Gálfi Irén Mikulásvárás Levente Péterrel A hagyományokhoz híven idén is rendeztek Mikulás-ünnepséget a helyi ipartestületben, ahol a kerületi vállalkozók csemetéit, unokáit látták vendégül. Levente Péter büszkén mesélte, hogy már majdnem két évtizede jár rendszeresen Rákoscsabára a télapót kísérve. A jelenlévők közül van olyan, aki gyermekként látta műsorát, most pedig már a saját kisfiát, vagy kislányát hozta el. Az idei évben az ösz- szes gyermek kapott kisebb- nagyobb szerepet a mesejátékban, ki apuka volt, ki anyuka, ki nagymama, és rengeteg unokatestvér. O pedig egy kisgyermeket alakított, aki a szüleire akar hasonlítani. A műsor egy bűvész produkciójával folytatódott, akinek szintén akadt segítsége a közönség soraiból. A mutatványok után újra jött Péter bátyó - ahogy magát nevezi Levente Péter egy bizonyos kerek évforduló átlépése óta - és közös énekléssel várta a télapót a gyerekekkel. A Mikulás a hangos énekszó hatására meg is érkezett Lappföldről, puttonyában sok szép ajándékkal. Kohári Attila Mesterségek bölcsője Különleges kiállítás nyitotta meg kapuit a Rákoskerti Művelődési Klubban 2004. december 7-én Mesterségek bölcsője - avagy a kézművesség létjogosultsága a XXI. században címmel. A megnyitón Gémesné Deák Júlia, a Duna-Tisza közi Nép- művészeti Egyesület keretében működő Játék Céh titkára mesélt az egyedi tárgyakról: szőttesek, kerámiák, kosarak, virágdíszek és nemezből készült tárgyak fogadták a látogatókat. A kiállítás rendezője, a Kaleidoszkóp Társaság két éve hasonló tárlattal jelentkezett Rákoskerten, de annak a célja az volt, hogy megismertesse a nézőket a népi kismesterségek és a kézművesség eredeti technológiáival, anyagaival. A jelenlegi kiállítás alapgondolata a XXI. századba való átültethetőség, a hagyományok napjainknak szóló üzenete volt. Éppen ezért a kiállított tárgyak mindegyike természetes anyagból, ősi technológiával készült, de illeszkedik mai életvitelünkhöz - legyen az lakberendezési tárgy, ruházati kiegészítő, gyermekjáték vagy dísztárgy. A Borostyánkő Kulturális Értékvédő és Szabadidő Egyesület kézműveseinek alkotásai egyúttal ajándékozási ötleteket is adtak, hisz ki ne örülne egy egészséges, komfortos gyapjú szőttes takarónak, egy meghitt beszélgetés hangulatát idéző kerámia edénynek, vagy egy dekoratív tűzzománc faliképnek? A gyöngy láncok és kis táskák, a tűzzománc medálok és a festett üvegtárgyak megmutatták, hogy a kőzetekben, ásványokban, üvegekben és gyöngyökben rejlő lehetőség végtelen, csak ügyes kezek kellenek ahhoz, hogy környezetünket szebbé, hangulatosabbá varázsoljuk. A kiállítás - mely igen sok látogatót vonzott - december 16-ig volt megtekinthető. Sz. A. Tanár-diák hangverseny A Bartók Béla Zeneiskola és Művészeti Iskola hagyományos Tanár-diák hangversenyére december 17-én került sor. A koncerten felléptek a zeneiskola tanárai növendékeik társaságában, hallhattunk gitár triót (mikulássapkában), fuvola párost, zongora és csembalószólót, kürtös együttest, cselló szólót valamint a koncert végén egy kis karácsonyi népi játékot mutatott be Dely Tercia tanítványaival. K. Cs. " Á