Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)

2004. szeptember / 8. szám

24 KOZELET HIRHOZO 35 éves a Gyulai Nyári Művésztelep 1969 nyarán - harmincöt év­vel ezelőtt - egy fiatal festő­társaság Gyulát választotta nyári alkotóműhelyéül. Tóth Tibor rákoshegyi festőmű­vész volt a vezetőjük. Az ak­kor fiatal festők és szobrá­szok mára elismert művé­szekké lettek. Elsősorban ők a főszereplői a Gyula Város Önkormányzata és a Békés Megyei Múzeumok Igazgató­sága Erkel Ferenc Múzeuma által a Dürer Teremben meg­rendezett jubileumi kiállítás­nak. A tárlatnyitón Szabó Je­Búcsú a Mestertől Tóth Tibor festőművészt életének 82. évében tragikus hirtelenséggel rákoshegyi otthonában érte a halál. Te­metésén a tanítványok, a mű­vésztelep tagjai nevében Bo­nó' alpolgármester köszöntöt­te a művészeket és a szép számban jelenlévő közönsé­get. Boros Judit a Magyar Nem­zeti Galéria művészettörté­nésze mondott bevezetőt. A kiállító művészek: Bodor Zoltán, Gombosné B. Éva, Lakatos József Péter, Marschall Doris, Rácz Kata­lin, Szabó Éva Mária, Szakáll Ágnes, Székelyhídi Attila, Szilcz Marianna, Szőke Sán­dor, Tömpe Emőke. Szabó Kati dór Zoltán festőművész, egy­kori tanítvány, a Gyulai Nyá­ri Művésztelep művészeti ve­zetője búcsúzott. A Rákoshegyért-díjas mű­vészt nagyon sokan búcsúz­tatták a rákoskeresztúri Új­köztemetőben. Ökomenikus hálaadás Rákoskerten Egy város, falu arculatát gyakran egy székesegyház, templom határozza meg. Ha olyan helyen akarunk talál­kát megbeszélni, ahol sosem jártunk, bizton javasolhatjuk, találkozzunk a templom mel­letti korcsmában, mert e két épület mindenhol, a központ­ban található. Azaz nem egé­szen, mert az olyan fiatal te­lepüléssel, mint Rákoskert előfordulhatott, hogy mire la­kosai elegendő számúak és erejűek lettek volna az Úr há­zának építésére, hideg keleti szelek elsöpörték a magasz­tos terveket. Tavaly fogalma­zódott meg az ötlet, és idén januárban jegyezték be hiva­talosan a Rákoskerti Templo­mért Alapítványt, melynek célja egyházi támogatással, közadakozásból egy ökome­nikus templom építése a Tiszaörs és Rózsaszál utcák találkozásánál lévő telken - mondta el Janikné Megyery Rita, az alapítvány elnöke. Ennek jegyében tartottak há­laadást augusztus 22-én, ahol Snell György keresztúri plé­bános esperes, dr. Füzesi Zol­tán rákoscsabai református lelkész, Kosa László rákoske­resztúri evangélikus lelkész és dr. Mosolygó Marcell, görögkatolikus parochus hir­dettek igét, mondtak áldást a közel 300 résztvevőnek. Az egybegyűlteket Janikné Megyery Rita köszöntötte, később Barna Andor alpol­gármester lépett a mikrofon­hoz, aki kijelentette, Isten se­gedelmével, az egyházak és a rákoskertiek összefogásával, valamint az önkormányzat támogatásával biztos meg fog épülni a templom. Majd dr. Léránt István Rákoskert történetéről tartott ismer­tetőt. Az eseményen versmon­dással működött közre Lu­kács Cynthia, énekekkel szolgált a Fília Ifjúsági Re­formátus Együttes, és meg­tisztelte az egybegyűlteket egy verse elszavalásával Jó­kai Anna írónő is. Dudás László OLVASÓINK ÍRJAK! Rákoshegy és a repülők A teraszon ülve gyönyörködtem a kecses repülőgépek felszállásá­ban, amint modern, óriás nyílvesszőként hasítanak a levegőbe. A látvány szép, lenyűgöző, de rögtön eszembe jut az is, ami mögötte van. Nemcsak az első pilóták önfeláldozásai, hanem a mai óriásgé­pek fantasztikus teljesítményei, a több száz tonnás gépek fürge mozgása, és ezekhez a teljesítményekhez szükséges hatalmas energiák. Az előbb említett gép felszállásakor oldalról nézve lát­szott igazán, milyen sötét csíkot húzott maga után. Ez a csík azt je­lenti, hogy a gépekben felszálláskor nem az optimális égési folya­matok játszódnak le, bőségesen keletkezik korom, ami a környező lakóépületekre, illetve az itt lakókra hull. A kormon kívül jelentős mennyiségű elégetlen üzemanyag is alászáll, ami szintén nagyon egészségtelen. A kormány 53/2004. (III. 31.) sz. rendeletével módosította az eddig érvényes 176/1997. XI. 11.) sz. Kormányrendeletet, amelynek értelmében 2004. ápri­lis. 1-től a gépek fel- és leszállási szabályai megváltoztak. Ezek a változtatások Rákoshegy polgárait hátrányosan érintik, ugyanis az új szabályok értelmében a gépek Rákoshegy felett is fordulhatnak észak felé, már nem kell nekik a temetőig elmenni, mint eddig. Ezzel a módosítással elsősorban a légitársaságok jár­nak jól, járatonként néhány kilogramm üzemanyagot megspórol­nak. Mi, rákoshegyiek viszont a nyakunkba kapjuk a kormot és a kerozint, a gépek okozta zajról nem is beszélve. Állítólag most épí­tették ki az új monitor rendszert, amellyel mérik a gépek zaj kibo­csátását. A világ sok táján, ahol a demokrácia már szinte őshonos, az a szokás, hogy a gépek kibocsátási adatainak van civil kontroll­ja, az érdekelt lakosság, annak képviselői által megkapja a mért adatokat, és konszenzussal telepítik a monitor hálózatot. Nálunk ez még nem egészen így működik. Itt meg lehet változ­tatni úgy egy rendeletet, hogy az több ezer ember életminőségét rontja, és még a helyi önkormányzattal sem történik semmilyen egyeztetés, párbeszéd, a civil szervezetekről nem is beszélve. Ed­dig sok szó esett a zajról. Tudjuk, a mai gépek zajszintjei már lé­nyegesen alacsonyabbak, mint a régieké. De nem mindegy, hogy a reptér évi egy milliós utasforgalmat bonyolít le, vagy ötvenmillióst. A két futópálya képes évi ötvenmilliós utasfor­galomra, a többi létesítmény későbbi bővítésével. Úgy hallottuk, készülnek a tervek. Szóval zaj. Mérések igazolják, hogy a korszerű gé­pek is okoznak káros következ­ményekkel járó zajt. A méré­sek kiértékelése viszont arra is alkalmas, hogy eltüntessék a kiugróan magas értékeket. Ho­gyan? A zaj mérésénél is az ún. terheléses mérési elvet hasz­nálják, ami azt mutatja ki, hogyha rövid ideig erős zaj ér bennünket (pl. repülőgép fel­szállás), de utána csak a kör­nyezeti zaj, akkor az átlagos zajterhelés nem éri el a káros értéket. Ennek a módszernek van egy fiziológiai (biológiai) ellenvetése. Nevezetesen az, hogy a zajt az idegsejtjeink se­gítségével érzékeljük, és a rö­vid ideig tartó, de igen erős zaj is képes átmeneti halláskáro­sodást okozni! Ha az átmeneti halláskáro­sodás többször ismétlődik, a hallásunk végérvényesen sé­rülhet! A felszálló repülőgépek lát­ványa tényleg szép, de... Edelényi-Szabó Ákos Vigyázz! Hol itt, hol ott áll, hogy az au­tósok nehogy hozzászokja­nak. Korábban a Baross ut­cán, augusztus végén a Feri­hegyi úton posztolt a sárga mellényes műrendőr. Hogy hol lesz, amikor megjelenik az újság? Ki tudja?! K Cs. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom