Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)

2004. június / 6. szám

HÍRHOZÓ HÍREK Tovább újul és bővül a Bajcsy kórház Évek óta tart a hetvenkét éves X. kerületi B^jcsy-Zsi- linszky Kórház (ahová a XVII. kerület lakosai is tar­toznak) felújítása. Május 17- én a részben már megújult fül-orr-gégészeti osztályon tartottak kis ünnepséget, amelyen Andó Sándor X., dr. Hoffmann Attila XVII. kerü­leti polgármester, Barna An­dor alpolgármester, és Veressné Bakó Ilona rákos- keresztúri képviselő is részt vett. A modern, két-három- ágyas, fürdőszobás kórter­meken, és az új gépekkel fel­szerelt audiológiai vizsgálón dr. Liktor Béla osztályvezető főorvos kalauzolta végig a vendégeket. A 2002-ben in­dult rekonstrukció első része fejeződött most be, közel 35 millió forintos beruházással. A X. kerület 13 millió, a XVII. kerület majd 3 millió forinttal járult hozzá a mun­Családi Gálaest Családi Gálaestnek adott ott­hont a Dózsa Művelődési Ház április utolsó péntekén. A Pál Apostol Katolikus Ál­talános Iskola és Gimnázium immár hagyományos rendez­vényén a diáksereg minden korosztálya színvonalas pro­dukciókkal képviseltette ma­gát. Elhunyt a kerület egyik legidősebb lakosa. 2004. má­jus 5-én, életének 102. évé­ben elhunyt özvegy Zsitva Ferencné, Lenke néni. Zsitva Ferencné 1902. június 28-án született Rákoskeresztúron, haláláig itt lakott a kerület­ben. Lenke néni négy gyer­meket nevelt. Négy unokája és négy dédunokája született. kák költségvetéséhez, és két kórteremnél magáncégek is beálltak a szponzorok sorába. A hátralévő feladatok között van a jelenleg két helyen mű­ködő ambuláns rendelő egy helyre költöz­tetése és mo­dernizálása, valamint az osztály folyosó­jának felújítá­sa. A költségek hozzávetőleg 20 millió forin­tot tesznek ki, melyhez a kór­ház további tá­mogatást re­mél a két önkormányzattól. Dr. Papp László, a kórház fő­igazgató főorvosa itt jelentet­te be, hogy aláírták a kivite­lezési megbízását egy új 10,1 milliárd forintos (a parla­ment és a főváros fele-fele részben állja a költségeket), Az est Horváthné Vincze Judit igazgatóhelyettes kö­szöntő szavaival kezdődött és Snell György atya gondolatai­val zárult. Az iskola ezúton is köszöni az est szervezőjének, Hagemann Péternének a lel­kes, szakszerű irányítást. A jótékonysági gálán befolyt összegből az idén is a diákok nyári táborozási költségeihez igyekszenek hozzájárulni. Hajdú Katalin Tünde Két évvel ezelőtt százéves születésnapján a helyi önkor­mányzat jókívánságait az ak­kori polgármester, Devánsz- kiné dr. Molnár Katalin pol­gármester vitte el az idős asz- szony otthonába. Rákoske­resztúr egyik legidősebb pol­gárát május 24-én temették az Új-köztemetőben. pte nyolc műtős épület megépíté­séről. A munkálatok napokon belül elkezdődnek, és a terv szerint 2006 végére kerül át­adásra az épület. A főigazga­tó külön megköszönte a pol­gármestereknek, hogy bár az intézmény fővárosi fenntar­tású, az önkormányzatok le­hetőségükhöz mérten támo­gatják a felújítást. Dudás László Felújítják a kettes metrót! A 2-es metró felújítása júni­us 19-én kezdődik és feltehe­tően augusztus 30-án fejező­dik be. A Stadionok és a De­ák tér között ötven új Volvo buszt állítanak forgalomba a metró pótlására. Ezek a jára­tok az adott szakaszon a met­ró minden megállóját érin­tik, és a teljes vonalon külön buszsávot biztosítanak szá­mukra a gyors haladás érde­kében. A Deák tértől a Déli pályaudvarig továbbra is metró szállítja az utasokat, de a Kossuth tárén nem áll meg a szerelvény, mert ezt a megállót teljesen felújítják. Egyes, az Örs vezér térre ér­kező buszok - a61Eésal44 - vonalát a Blaha Lujza térig meghosszabbítják, annak ér­dekében, hogy az utazóknak ne kelljen csak a metrópótló miatt többször átszállniuk. Az Astoria és a Kossuth tér között külön buszjárat közle­kedik majd. A 9 milliárd fo­rintos beruházás során a Stadionok és a Deák tér kö­zött a vágányokat újítják fel és műszaki korszerűsítést végeznek, a Blaha Lujza téri és a Kossuth téri megállót építészetileg varázsolják új­já. (DeákPress) Irtsuk a parlagfüvet! A nyár egyre több embertár­sunk számára a fokozódó szenvedések időszakát jelen­ti. Budapesten is - mint aho­gyan az országban általáno­san - minden ötödik ember allergiás beteg, aki fájdalmas légúti görcsökkel, asztmati­kus rohamokkal, bőrtünetek­kel reagál a levegőbe kerülő virágporokra. A pollenaller­gia 3-féle formában jelent­kezhet:- pollen okozta aszt­ma;- szezonális allergiás nát­ha;- szezonális allergiás kötő­hártya-gyulladás. Ezeknek a megbetegedéseknek a leg­főbb kiváltója a parlagfű (Ambrosi aelatior), melyet tévesen vadkendernek is ne­veznek. Már 30-40 virág­porszem elegendő az allergi­ás reakció kiváltásához. Vi­rágzásakor - júliustól októ­ber végéig - virágporát a lég­áramlás az egész város terü­letén szétteríti. Egyetlen par­lagfű képes 8 milliárd virág- porszemet termelni, így évente több ezer tonna kerül a levegőbe. A betegség meg­előzhető az allergiát kiváltó tényező megszüntetésével, ezért következetesen irtsuk a parlagfüvet! E gyomnövény júliustól október végéig vi­rágzik. Irtása leghatásosabb a korai gyomlálással (gyökér­rel együtt történő kihúzás­sal), illetve tömegesebb elő­fordulása esetén a virágzás előtt végzett rendszeres ka­szálással. Fontos a területek utóellenőrzése, mert az újabb hajtások megjelenése esetén a védekezést meg kell ismé­telni, és több éven keresztül következetesen kell végezni! Hogyan ismerjük fel a par­lagfüvet? Egyéves, 20-150 cm magas, felálló szárú, rendszerint dú­san elágazó, terebélyes nö­vény. A levelek színe sötét­zöld. A porzós virágok a haj­tások csúcsán találhatók, egy virágzatban 15-35 halvány- sárga virág van, a lecsüngő sárga virágok apró csészékre hasonlítanak. Nemcsak szán­tóföldi, hanem városi gyom­ként is ismert, legfőképp a frissen feltört, még rendezet­len építési területen, azaz parlagon hagyott területen, időlegesen megművelt majd elhanyagolt kertekben, árok­parton, parkok, utak szélén is megtalálható. Sz. Elment az egyik legidősebb rákoskeresztúri polgár Andó Sándor, dr. Hoffmann Attila, dr. Liktor Béla és dr. Papp László

Next

/
Oldalképek
Tartalom