Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)
2004. április / 4. szám
SPORT 2.5 Budapesti tornászbajnokaink Debrecenbe készülnek Nagy öröm érte a Diadal Úti Általános Iskolát. Alsós tornászlányaik Maurnyi Andrea, Pallagi Szilvia, Újbányai Tímea, Körösi Nikolett (4c), Rózsa Dorottya és Székely Boglárka (3c) a Budapesti Tornászbajnokságon első helyezést értek el. Palyov Istvánná testnevelő, a diákok felkészítője elmondta, hogy 10-12 éve járnak a budapesti tornászbajnokságra, és eddig mindig csak második, harmadik és negyedik helyezéseket tudtak elérni. Több hónapig tartó, számtalan kerület csapatát összemérő területi fordulók után területi másodikként jutottak az idei versenyre. A 2004- ávo volt az első olyan alkalom, amikor nagy nevű sportegyesületek nevelőiskoláit legyőzve állhatták a dobogó legelőkelőbb helyére. A tanárnő 1992-ben kezdett testnevelőként dolgozni a Diadal Úti Általános Iskolában. A versenytornász múlttal és szakedzői képesítéssel rendelkező tanárnő a testnevelés órákat kiegészítő sportok mellett a sportgimnasztikát is elindította az iskola délutáni sportkínálatában. A rendszeres munka 1998-ban hozta meg az első jelentősebb sikert: az elért versenyeredmények alapján az Aranyfokozatú Tornásziskola kitüntetést kapták meg.- A torna- és az RSG-elemeket olyan szerencsésen sikerült ötvözni testnevelői munkámban, hogy testnevelés tagozatos osztályaink leányaival fantasztikus eredményeket tudtunk elérni a különböző tornaversenyeken és bemutatókon. - mesélte a budapesti forduló után. A következő hetekben Debrecenbe készülnek az országos bajnokságra. Raffay Gábor Győzött az RKSK Március két első hétvégéjén már két teljes tavaszi fordulón kellene túl lenniük a Budapest-baj- nokság I. osztályú labdarúgócsapatainak. E helyett mindösz- szesen egy-egy találkozót tudtak megrendezni a pályák használhatatlansága miatt ebben az osztályban. A tavaszi első fordulóban Budatétényben vendégeskedhetett a Fagor-Kelen SC, a második forduló egyetlen mérkőzését Rákoscsabán rendezték meg. Bár a Rákoscsabai KSK egy árva találattal ugyan, de győzelemmel kezdte a 2004-es esztendőt. Az év első gólját Juhász Zsolt lőtte a Fővárosi Vízművek SK hálójába. Ősszel idegenben, fordított párosításban 4:2 arányban is az RKSK nyert a Váci úton is. A leköszönt Jakab Ferenc helyett Kruppai Tibor az edző. A csapat tehát még az őszi lendületben folytatja a bajnoki pontgyűjtést. Á 17. játéknap után 16 mérkőzésből 6 győzelem, 4 döntetlen, 6 vereség az RKSK eredménysora, 20-24-es gólkülönbséggel. Lapunk megjelenése után játsszák: április 11-én RKSK- Mátyásföldi LTC, 17-én Nagytétény-RKSK, 25-én RKSK- Budakeszi, május 1-jén Multi Rocco-RKSK, május 8-án Ikarus-RKSK. Az elmaradt első fordulóbeli Duna SK elleni mérkőzését később pótolják. Az RKSK jelenleg 8. a táblázaton. Krémer József A svájci rendszerű 9 fordulós versenyen XVII. kerületi sakkozók is indultak: Páles Péter (Zrínyi) a 16 lett, az RHDSE sakkozója Mitlasovszki Tünde (Újlak) korcsoportjában 18 lett (75 induló közül). K. Cs. Rubicon Kupa 2004 Több száz sakkozó vett részt a III. Rubicon Kupa sakkversenyen a kőbányai Szent László Gimnáziumban március 13-15. között. XII. Rákosliget Kupa A hagyományoknak megfelelően március 6-7-én zajlott a tavaszi idény első Rákosligeti falmászó versenye. A Magyar Sportmászó Bajnokság 4. fordulóján közel százan vettek részt a Hősök Terei Általános Iskolában. Kumi Róbert, Farkas Péter, Beliczay József és Pintér Zoltán, az édesanyák versenyében első lett Hajnal Gabriella, második Burucs Mária (a verseny szervezője és lebonyolítója) és a harmadik helyezést érte el A verseny színvonalát emelte, hogy sok külföldi versenyző is indult a Rákosligeti Sport Egyesület rendezte falmászó versenyen: jöttek Szlovákiából, Csehországból, sőt még a távoli Lettországból, Rigából is érkeztek versenyzők! A Rákosligeti SE (RLSE) versenyzője Racskó Kamilla a 12., Burucs Bálint a 2., Hódi Levente a 6., Kalacsi Ádám, pedig a 9. legjobb mászó lett. Jó eredményt értek el a nyílt versenyen az RLSE versenyzői: Burucs Bálint 4., Scharnitzky Ádám 6., Szalai Dávid 13., Szakolczai Richárd holtversenyben a 14., Cseh Zoltán holtversenyben a 19., Hódi Levente a 22., Varga Csaba a 29., Kiss Gábor a 31. és Kalacsi Ádám a 33. lett. A verseny második napján került sor a Tehetségek és Őstehetségek c. versenyére. A gyermekek között első lett korcsoportjában: Bartha Kitti, Herczeg Janka, Szalai Zsófia és Markovics Flóra, a felnőttek versenyében első lett: Szalai Szilvia és Szeredi István. Az Őstehetségek versenyén a szülők számára kiírt versenyen első helyen öten osztoztak: Katona László, Vágássy Anikó. Burucs Máriától megtudtuk, hogy a következő versenyre Rákosligeten május 9-én kerül sor, az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Erős-Simorjay Emlékversenyre, amely falmászó csapatversenyt jelent és ezzel a versennyel állítanak a rákosligetiek méltó emléket a tragikusan elhunyt két fiatalnak: Erős Richárdnak és Simorjay Tamásnak\ (Lapzártakor érkezett a hír, hogy Burucs Máriát beválasztották a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnökségébe.) Katona Csaba Teremsikerek női kézilabdában A XVII. kerületi Lakóhelyi SE női kézilabdázói már javában folytatják az NB I/B. kelet csoportjában a pontvadászatot. Ezért aztán szóba sem került indulásuk a fölkészülési időszakra meghirdetett teremkézilabda Budapest-bajnokságon. Évek óta sikeresen szerepel viszont ezen a tornán a Laki második csapata. Az együttes ötgólos győzelmet, s ezzel a kitűnő harmadik helyezést érte el. A Laki férficsapata a várakozásnak megfelelően az ötödik lett. Krémer József