Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)
2004. október / 9. szám
26 SPORT _______________________________HÍRHOZÓ L aki-diadal Szeptember 11-én megkezdődött és november 22-ig tart az őszi szezon a kézilabda női NB Il-es csapatbajnokságban. A XVII. kerületi Lakóhelyi SE az Újlak utcában kezdte az őszt, rögtön e csoport ezüstérmesével! A Kecskeméti NKSE-vel szemben viszont 45:22 arányban sikerült győzni. A következő fordulóban a dél-budai Bog- dánfy Ödön utcában vendéglátó ELTE/BEAC várt a lányokra, ahol a mieink ismét győzedelmeskedtek. A Lakóhelyi SE két bajnoki pontot szerzett a második fordulóban. Legközelebb október 16- án 16 órakor a tavasszal ebben a csoportban 9. helyen végzett Soltvadkerti TE ellen játszanak az Újlak utcában. Elkezdődött a férficsapat számára is a Budapest-baj- nokság I. osztályában a pontgyűjtés. A Külker SC vendégeként 24:17 arányú győzelem született. Két góllal viszont kikapott a XVII. kér. Lakóhelyi SE férfi kézilabdacsapata idegenben a Rév és Társa ellen: 26:24. Krémer József Kitűnően rajtolt a Rákoskert Újoncként vett repülőrajtot a Rákoskerti TBK férfi tekecsapata az NB II. Észak-Kelet csoportjában. Hazai mérkőzésen az NB I-ből kiesett Chinoin SC ellen nyert a csapat 6:2, majd Sajóbábonyban győzték le a vendéglátó együttest, mégpedig 7:1 arányban. Gázművek MTE 5:3-ra nyert a kertiek ellen. A Rákoskerti TBK három fordulóval a rajt után még dobogós helyezéssel büszkélkedhet az NB II. Észak-Kelet csoportjában. Az RTBK két legközelebbi hazai találkozója október 16-án a Sárisápi Bányász SE, október 30-án pedig a Postás SE AH lesz. Mindkétszer délelőtt 10 órakor kezdődik a férfiak összecsapása a Pesti út 261. alatti tekecsarnokban. K. J. Sakkverseny A XVII. kerületi önkormányzat sakkversenyt hirdet október 23-án 10 órától gyermekek és felnőttek részére a Rákosmenti TK tornatermében (XVII., Péceli út 144.). nevezés a helyszínen. Díjazás: kupa, érem, oklevél. Kupa győztes Judo Sz.K. Rákosvidék Kupa nemzetközi judo versenyt rendezett a Judo Sz.K. XVII. Sportegyesület szeptember 4-én. A hatodik alkalommal megrendezett versenyre a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola és Gimnázium zsúfolásig megtelt tornatermében került sor. A versenyt Barna Andor alpolgármester nyitotta meg, aki elismerően beszélt a rendezés magas színvonaláról és a résztvevők lelkes hozzáállásáról. A nemzetközi versenyen többek között, részt vettek erdélyi, osztrák, szlovén és szerb judokák. A Rákosvidék Vándorkupa küzdelmeire, Juhász Mihály a Judo Sz. K. XVII. Sportegyesület edzője most is nagyszerűen felkészítette csapatát. A Judo Sz.K. XVII. SE. versenyzői közül aranyérmet nyertek: András Tamás, Balázs Márton, Buga Márton, Jelinek Anna, Van még mit javítani Tavaly ősszel a Rákosligeti AC focistái egy mérkőzéssel kevesebbet játszva is aranyérmes helyen zárta a szezont. Tavasszal azonban nemigen sikerült az őszi formát hoznia, végül ötödik lett. Ősszel Antal Kálmán edző ismét összerázta és harcképessé tette az együttest. A Buda- pest-bajnokság I B osztályában az első öt mérkőzését zsinórban és fölényesen nyerte meg a RÁC. Szeptember 19- én a Péceli úton a hatodik fordulóban a Gázművek MTE 5:1 arányban legyőzte őket. Talán időben jött a figyelmeztetés! Szinte hihetetlen sorozat szakadt meg: Rákoshegy ellen 8:3 , Külker ellen 1:0, Kőbányai ISE ellen 4:1, Lágymányos ellen 2:0, Probeko FC ellen 4:0. Az első öt győzelmet Bubcsó 8 és Kovács F. 5 góllal segítette elő. Előbbi a góllövő listát is vezeti. A RÁC 15 pontos 20-9 gólkülönbséggel, második a Kisbenedek Dóra, Pál Gyula, Kovács Richárd, Szilágyi Zsolt, Segunda Izidor, Rácz Barbara, Rácz Réka, Takács Márk, Tomasovszky Zsanett és Török Roland. Rajtuk kívül 14 ezüst és 5 bronzérmet nyertek a hazaiak. Csapatban szintén az első helyen végzett a Judo Sz.K. A legtechnikásabb versenyző címet a lányoknál Tomasovszky Zsanett, a fiúknál Pál Gyula kapta. A legeredményesebb csapat edzője címet Juhász Mihály érdemelte ki. A Judo Sz. K. XVII. Sportegyesület továbbra is szeretettel várja 6-14 éves lányok és fiúk jelentkezését a csapatba. Jelentkezni minden hétköznap 17 és 20 óra között a Szabadság Sugárúti Általános Iskola tornatermében lehet, Juhász Mihály edzőnél. Katona Csaba bajnoki tabellán, de a listavezető Gázművek MTE együttesének is 15 pontja van csupán jobb gólkülönbséggel. Még egy hír az együttes háza tájáról. Telek András is a ligetieket erősíti. A Probeko FC ellen például csapata legjobbja volt. Az FC Rákoshegy a bajnokságban ezüstérmet kiérdemlő gárda „átaludta” az első öt fordulót. Rákosligeti AC 3:8, Unione FC 1:4, BEAC 0:0, Pestszentimrei SK 3:3, Testvériség SE 2:3. A hatodik fordulóban a két nyeretlen csapott össze, s végre győzött a Bányaparkban hazai együttes 4:0 arányban a Hidegkúti SC ellen. A Györke Zsolt vezette FC Rákoshegy jelenleg a tizenkettedik a tabellán. Van még mit javítaniuk. Legközelebb a RÁC október 17-én a Testvériség SE csapatát, 31-én pedig a GFKSE Budai XI gárdáját fogadja, míg a Rákoshegy vendége 17-én a MAFC, november 6-án pedig a Kőbányai Ifjúsági SE lesz. Krémer J. A Merzse- mocsár múltja és jelene Különleges időutazásban volt azoknak része, akik szeptember 18-án részt vettek az Erdős Renée Ház Merzse- mocsár túráján, amit a Kulturális Örökség Napja részeként tartottak. Mint arról annak idején beszámoltunk, tavasszal leégett a mocsár nagy része. Szerencsére ennek mára semmi látható nyoma nincs, a természet sikeresen megújult. A madárles is áll, „csak” a lépcsőjét szedték szét, és dobták a vízbe. Nagyobb baj, hogy a természetvédelmi területet védő kapu lakatját leverték. A résztvevők érdekes ismertetőt hallhattak a Merzse élővilágáról, hisz a túra vezetője Kiss Tímea, a Kertészeti Egyetem végzős hallgatója volt, aki a Merzse-mocsárról írja szakdolgozatát. Sajnos, a házban látott állatok és. növények egy része már csak a diaporámában látható, az elmúlt másfél évtized száraz időjárása miatt a legtöbb védett növény eltűnt, az állatvilág is megfogyatkozott. Pedig valamikor itt akkora tó volt, hogy a túra doyenje, a 90 éves, keresztúri születésű, és ma Rákoshegyen élő Kállay Sándor csukát, harcsát is fogott itt fiatal korában. Dudás László Hiányzik a rutin Rákoshegyen A Rákoshegyi VSE női együttese abszolút újonc az NB I- es női teke csapatbajnokságban. Az első mérkőzésen Győrben vendégeskedett a csapat. A szuperligát megjárt Dynamic nemcsak rutinosabb, de hazai pályájának előnyét is kihasználva nyert 7:1 arányban. Aztán Palotainé és Bokros Katalin egyaránt 458 fás teljesítménnyel szerzett pontot a Szolnoki MÁV elleni találkozón. A mindössze kilencfás vereség 5:3 arányú szolnoki győzelmet jelentett a tavasz- szal még szuperligás hazai hölgyeknek. A Rákoshegyi VSE négyszer egymás után Rákoshegyen várja ellenfeleit a Kodo- lányi téri pályán. Október 16- án a Dynamic Győr, október 30-án tíz órai kezdettel pedig a Szolnoki MÁV mérkőzések visszavágóira kerül sor. Krémer József