Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)
2004. március / 3. szám
Kosztümök és képek Zsigár Cecília rákoshegyi divattervezőt barátnője, Mecseki Hargita festőművész hívta el még két éve egy tárlatra a Visgrádi utcai Kóka Galériába. Akkor „sóhajtott” föl a divat- tervező: Ezeket a képeket ruhába kellene önteni! Valaki a társaságból megjegyezte: ez jó ötlet. Az illető szintén rákoshegyi volt, s a megnyitó után hazavitte kocsiján Zsigár Cecíliát. Csak amikor elbúcsúztak derült ki számára, hogy dr. Molnár Valériáról, a Kóka Ferenc Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnökétől kapta a bíztatást. Előbb három, majd tíz képhez készültek a'ruhaköltemények, estélyi és nappali viseletre hordható változatban, melyekből - az ihletet adó festményekkel együtt - másodszor nyílt immár kiállítás február 3- án, a Rátkai Márton Klubban. Az még felfogható, hogy a Krétai táj, a Külváros, vagy a Kék kompozíció című festmények arra inspiráljanak valakit, hogy a ceruzához, majd a szabó ollóhoz nyúljon, de az már meghökkentőbb, hogy a Kis Ikaruszt, vagy épp egy Pilinszky portrét selyembe álmodjanak - mégpedig úgy, hogy a kapcsolódás valóban kézzelfogható legyen. A Kép-Hatások című tárlat nyitó és záró napján divatbemutatóval egybekötött műsor is látható volt. Reméljük, előbb-utóbb a XVII. kerületben is megcsodálhatjuk a különös, de hatásos kosztümkép kiállítást. D. L. KULTÚRA 15 Újra van mozi a kerületben Majd egy évtizede, ha a XVII. kerület lakói moziba akarnak menni, beljebb kell a városba utazniuk, hogy egy filmszínházat találjanak. Ezen a helyzeten szeretne a Dózsa Művelődési Ház változtatni filmklub kezdeményezéseivel. Hajnal Csilla művelődésszervező a Hírhozónak elmondta, hogy két év óta kisebb-nagyobb sikerrel működtetnek filmklubot a művelődési házban. A hely adottságai megvannak -, hisz a Dózsában a 400 fős színházterem alkalmas a vetítésre - és egy öregecske, de kiváló állapotban lévő vetítőgépük is van. Különböző korosztályokat céloznak meg, egyrészt a gyerekeket, a legfrissebb filmújdonságokkal, lehetőleg olyanokkal, melyek képi világa igényes, szép gondolatokat fogalmaz meg, és mindenfajta erőszaktól mentes. Februárban a Szindbád, a hét tenger legendája került bemutatásra. Felnőttek számára egyrészt művészfilmeket, illetve egy most induló sorozatukban - a Mozi est felnőtteknek - a premier filmek közül vetítenek olyanokat, amelyek igényesek, szórakoztatóak. Először a Bazi nagy görög lagzit vetítették február közepén, márciusban az Igazából szerelem című filmet tűzik műsorukra. A filmvetítések most még csak havonta kerülnek sorra, minden hónap első péntekén, de ha sikeres lesz a kezdeményezés, sűríteni szeretnék majd, akár heti gyakorisággal. A gyerekeket legközelebb március 24-én 14.30-tól várják a Kölyökmozgó klubba, a Segítség, hal lettem! című rajzfilmre, amit már előző vasárnap 10 órakor, a Családi mozi délelőt- tön is meg lehet nézni, áprilisban pedig a Némó nyomában kerül sorra. Nem lebecsülendő tény, hogy amellett, hogy nem kell órákat tölteni az utazással egy mozi látogatás miatt - bár üdítőtartó nincs a székek mellett - a gyermek-belépőjegy mindössze 300 forintba kerül, és 400 forintba a felnőtt vetítéseken a belépők. Sz. Kerületi kincseink Bukta Norbert: Oltárkép A fényképen látható alkotás 1998. és 2000 között készült, a madárdombi Szent Pál rk. templom altemplomában látható. Bukta Norbert kerületi festőművész nagyméretű (40 nm-es) mozaik oltárképe ez, a „Felhők”. Az urnatemetős altemplomba a feltámadás reményét viszi A Rákoshegyi Közösségi Ház és a Vigyázó Ferenc Művelődési Társaság szervezésében február 21-én Marosvári György festőművésznek nyílt kiállítása a közösségi házban. Marosvári György 1947-ben született, 1967. és 1970. között Tóth Tibor képzőművészeti a felhők mögül ragyogó fény, isten világossága. A felső templom falain most festi 200 nm felületű freskóját a teremtés történetéről. A stációk és Szt. Pál életnagyságú szobra is készül, ezek Kotormán Norbert szobrászművész alkotásai. Az oltárnál már látható két szobor Batitz Gyula alkotása. Bukta Norbert januárban, a Magyar kultúra Napja tiszteletére rendezett kiállításon az Erdős Renée Házban a Vox Artis Alapítvány díját kapta kiállított festményéért. szakkörében tanult, akit mesterének is tekint. 1969-89-ig részt vett a Gyulai Nyári Művésztelep munkájában. A Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán végzett 1976-ban, ahol mestere volt Kokas Ignác, Barcsay Jenő, Patay László. Tagja a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjának és a Magyar Képzőművészek Szövetségének. Nagyon sok kiállításon szerepelt itthon és külföldön egyaránt. A rákoshegyi megnyitón a bevezetőt Tóth Antal művészettörténész mondta, közreműködött Palojtay Érsek Ágnes dalénekes. A kiállítás március 17-ig tekinthető meg! Fejér Gyula Rákoshegyi tárlat