Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)
2004. március / 3. szám
8 HÍREK Minőségirányítással a hivatalban A 2003. év a polgármesteri hivatal dolgozói (és ebből adódóan a kerületi állampolgárok) számára sok változást hozott. A hivatal minőségügyi tevékenységét ugyanis a kifutó régi szabvány helyett az új, ISO 9001: 2000 szabvány követelményei alapján kellett átalakítani. Az előzményekről és az átalakulás következményeiről dr. Nagy István jegyzőt és Keserű L^josné aljegyzőt, minőségügyi vezetőt kérdeztük.- Mikor kezdte meg az önkormányzat a minőségbiztosítási rendszer kiépítését?- A testület döntése alapján 1999-ben kezdtük meg az ISO 9001:1994 szabványnak megfelelő minőségbiztosítási rendszer kiépítését. Másfél évi felkészítő munkát követően 2000. szeptember 30-án lépett hatályba a Minőségbiztosítási Kézikönyv és novemberben kaptuk meg a tanúsítványt.- Azóta eltelt három év. Az új rendszer feltehetően technikai változástatásokat is igényelt.- Az elmúlt három évben szerény anyagi lehetőségeink ellenére törekedtünk számításA múlt év végén alakult XVII. kerületi Mozgássérültek Egyesülete február 18-án tartotta harmadik összejövetelét a Dózsa Művelődési Házban. Dr. Hoffmann Attila polgármester személyében ez alkalommal illusztris vendégük volt. A polgármester örömét fejezte ki, hogy van mozgássérült egyesület a kerületben, aminek ő maga, és az önkormányzat erkölcsi, és a lehetőségekhez képest maximális anyagi segítséget fog nyújtani. Elmondta, hogy az önkormányzat lehetőségei szerint néhány éven belül az egészségügyi és a közintézmények akadálymentesítése megtörténik. A tervek között szerepel a parkok és közterek rendbehozatala, ebbe beleértve azt is, hogy jól megközelíthetőek letechnikai rendszerünk fejlesztésére annak érdekében, hogy a hivatal évi 130 ezer új ügyiratának feldolgozása minél hatékonyabban történjen, valamint, hogy a képviselő-testületi döntések, vezetői utasítások, eljárások, bizonylatok a hivatal dolgozói számára számítógépen hozzáférhetők legyenek.- Mikortól érvényes az új ISO minősítés?- 2003. november 2425-én volt a polgármesteri hivatalban az ISO 9001:2000 szabvány szerinti tanúsító audit, melyet egy független auditáló cég, az SGS Hungária Kft. végzett. A két nap során valamennyi szervezeti egységben leellenőrizték, hogy a szigorú nemzetközi szabványnak megfelelően tör- ténik-e a működés. A tanúsító auditon a hivatal működésében nem találtak hibát, tevékenységünk minden területen az ISO 9001:2000 szabványnak megfelelő. 2004. januárban Svájcban jóváhagyták a tanúsítás eredményét és újabb három évre gyenek tolókocsival is. A polgármesteri hivatal előtti parkolóban az önkormányzat saját emberei, és a rendőrök is védik a felfestéssel jelzett, mozgássérülteknek fenntartott parkolókat. Felmerült az a kérdés is, remélhető-e, hogy liftet építsenek a polgármesteri hivatal épületébe? A válaszból kiderült, tervezés alatt van a hivatal bővítése, megkaptuk közigazgatási feladatok ellátására a tanúsítványt. Budapesten rajtunk kívül hat fővárosi kerület, valamint a Főpolgármesteri Hivatal rendelkezik ISO minősítéssel.- Miért és miben jelentős a mostani átalakulás?- A polgármester úr által kiadott új minőségpolitika olyan fontos célok megvalósítását tűzte ki, mint az ügyirathátralék minimálisra csökkentése, a hatósági munka törvényességének erősítése, az előterjesztések elfogadottságának javítása, képzettségi színvonal emeaminek része lehetne a személyfelvonó is. Ezt követően Dómján Aladárné - a Humán Szolgálati Csoport csoportvezetőjét - hallgatták meg, aki többek között ismertette a mozgáskorlátozottak részére kiutalható kedvezmények formáját, a jogosultságok feltételeit, a benyújtási határidőket, és külön kitért az új típusú parkolási engedélyekkel kapcsolatos teendőkre. Legközelebb lapzártánk után, március 3-án tartanak nőnapi ünnepséget, utána március 17-én, 14.30-ra Alexa György önkormányzati képviselőt, külső kapcsolatok tanácsnokát hívták meg - mondta el a Hírhozónak Giba Istvánná, a XVII. kerületi Mozgássérültek Egyesületének elnöke. Dudás László lése, az ügyféltájékoztatási rendszer kiépítése, ügyfél-elégedettség mérése. Az ügyintézés során elsődleges szempontnak tekintjük, hogy az állam- igazgatási eljárás során az ügyeket annyi idő alatt intézzük el, amennyi a döntés előkészítéséhez és a határozat meghozatalához feltétlenül szükséges.- Van-e konkrét lakossági visszajelzés?- 2003-ban két alkalommal kértük ki az állampolgárok véleményét a hivatalban folyó ügyintézésről. Idén ezt folyamatosan végezzük, a kérdőíveket a hivatalban illetve az Ügyfélszolgálati és Okmányirodán elhelyezett dobozokba lehet bedobni. Kérdőíven kívül várunk és szívesen fogadunk javaslatokat, észrevételeket, véleményeket a lakosságtól. Fejlesztettük a tájékoztatást is. A múlt évtől kezdődően az ügyfél tájékoztatók hozzáférhetők az önkormányzat honlapján a www.rakosmente.hu web oldalon is. Jelenleg az Ügyfélszolgálati és Okmányiroda, az Egészségügyi és Szociális Iroda, az Oktatási és Művelődési Iroda, a Gyámhivatal, valamint az Építéshatósági Csoport ügyeinek leírásai olvashatóak, egyes okmányok le is tölthető- ek. Az állampolgárok az önkormányzat tisztségviselőinek fogadóóráira on-line bejelentkezhetnek a fenti címen, valamint - többek között - elolvas- hatóak a képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvei is. G. I. Magas elismerés A Rákoshegyen élő Rajos Sándor, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének helyi elnöke - aki 1944-ben részt vett az ellenállásban Göncz Árpád volt köztársasági elnök oldalán - magas állami kitüntetésben részesül, március 18-án, az antirasszista elismerésként alapított Radnóti Miklós-díjat veheti át. Mozgássérültek egyesülete a kerületben