Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)

2004. december / 11. szám

HÍREK 5 HÍRHOZÓ Merre tart a kerület? Beszélgetés a polgármesterrel Rákosligeten November 16-án, a Cse- kovszky Árpád Művelődési Házba invitálta a Rákosligeti Polgári Kör egy beszélgetés­re dr. Hoffmann Attila pol­gármestert és a ligeti lakoso­kat. A rendezvény a Merre tart a kerület? címet viselte. Bevezetőjében dr. Dombó­vári Csaba helyi képviselő, a polgári kör vezetője a meghí­vás aktualitásaként azt jelöl­te meg, hogy két éve alakult a mostani képviselőtestület, tehát egy félidei értékelés­ként is felfoghatjuk ezt a be­szélgetést. Majd arról kér­dezte a kerület vezetőjét, hogy mit sikerült megvalósí­tani a tervekből, és mit nem, illetve milyen fejlesztések várhatóak a ciklus második részében, különösen - termé­szetesen - Rákosliget tekinte­tében. Ezután átadta a szót a polgármesternek. Dr. Hoffmann Attila meg­köszönte a meghívást, majd üdvözölte a megjelenteket, rég nem látott ismerőseit és örömmel mutatta be a közön­ség soraiban helyet foglaló édesanyját is. A mintegy húszperces beszédében átte­kintette a kerület jelenlegi helyzetét. Az indulásról szól­va elmondta, hogy nagyon nehéz pénzügyi helyzetben vették át a kerületet 2002 vé­gén. A hiány megközelítette az 1 milliárd forintot, mely főleg az útépítéseknek és a 100 napos kormányprogram­ból adódó közel 900 millió fo­rintos plusz költségeknek volt köszönhető. Mára vi­szont sikerült odáig eljutni, hogy idén augusztus óta hitel nélkül gazdálkodik az önkor­mányzat. Immár kiegyensú­lyozott pénzügyi helyzetben van a kerület, és az infrast­rukturális fejlesztések is fo­lyamatosan haladnak. A 12,677 milliárdos költségve­tésünkből ebben az évben 1,3 milliárd forintot tett ki a csa­tornaépítés folytatása, mely megfelelő ütemben halad, és 2006 végére be is fejeződhet. A választási ígéretekből megvalósult még a lakosság terheinek csökkentése érde­kében a kommunális adó el­törlése. Negatívumként említette viszont a polgármester, hogy az útépítések nem a terv sze­rint alakultak. 20 km megépí­tésével számoltak az elmúlt időszakban, de ebből csak 1,5 km valósult meg az idei év­ben. Ennek természetesen fi­nanciális okai vol­tak. Nem kapták meg a várt kormány- támogatást, így csak a saját erő maradt, ami a terveztetések mellett csak ennyit tett lehetővé. Vi­szont már előkészü­letben van egy 340 milliós útépítési pro­jekt, mely jövőre meg fog valósulni. Átmeneti megoldás­ként a csatornázott részeken elkezdtek szórt köves, bitu­mennel lepermete­zett utakat építeni, mely 5-10 évig is megoldás lehet. Van­nak olyan ígéretek, amelyek sajnos nem fognak megvalósulni ebben a ciklusban. Ilyen pél­dául a buszpályaudvar áthe­lyezése. Ehhez mindenkép­pen külső forrásra is szükség lesz, mert ennek a költségei elérik a 4-5 milliárd forintot. A további tervekkel kap­csolatban dr. Hoffmann Atti­la megemlítette, hogy szó van a szakrendelő kerületi keze­lésbe vételéről, és az emelet- ráépítésről, az Újlak utcai uszoda bővítéséről, valamint az útépítések teljes befejezé­séről, mellyel 2010-re szá­molhatunk. Most már látható, hogy ko­moly pénzekhez csak EU- pályázatokon keresztül jutha­tunk, ezért alakult egy bizott­ság, mely csak ezzel foglalko­zik. Itt viszont a rövid határ­idők miatt csak olyan projek­tekkel lehet részt venni, me­lyek már kész tervekkel ren­delkeznek. így minél több tervet el kell készíttetni nem kis pénzekért, hogy esélyünk legyen egyáltalán pályázni. Rákosligetről külön szólt a polgármester. Itt kerül sor a kerület eddigi legnagyobb beruházására, a Hősök terei iskola bővítésére. Ennek szemléltetésére bemutatta a hallgatóságnak a kész terve­ket is. Emellett az útépítések arányos folytatására is szá­míthatnak az itt élők. A Heltai téri játszótér átépíté­sére is sor kerül egy meg­nyert uniós pályázat segítsé­gével. Amit a kerületrész egyik legnagyobb gondjának említett, az a régi Maros mo­zi, melyre nem találja a meg­oldást a képviselő-testület. Bárminemű felújításához 30- 40 millió forint szükséges. Ha már a kultúráról esett szó, megtudtuk tőle, hogy megvalósulhat viszont a Fuchs-kastélyban egy köz­ponti könyvtár létrehozása. Ez ügyben már tárgyalások folynak a Fővárosi Szabó Er­vin Könyvtár vezetésével. Ezen kívül szeretnék még felújítani a Bartók-házat is. Végezetül a polgármester a jövő évi költségvetés kapcsán elmondta, hogy az eddigi el­veket követve annyit fogunk csak költeni, amennyi a lehe­tőségünk lesz, hiszen tovább­ra sem szeretne a kerület el­adósodni. Ezután lakossági felszólalások következtek. Az elsőre, mely a ligeti iskolával foglalkozott, Bella Tibor, a Hősök Terei Általános Iskola igazgatója válaszolt. Elmond­ta, hogy az építkezés része­ként a századfordulón épült iskolarészben is lesznek fel­újítások, és 5-10 év múlva akár már középiskolára is le­het igény. Szó esett még a Hősök tere rendezési tervé­ről, a bódésor sorsáról. Itt megtudhattuk, hogy a pavilo­nok elbontására akkor kerül­het sor, ha megépül a közért mellett a kétszintes üzletház, de akár a felszabaduló VIII. utcai iskola is alkalmas lehet az üzletek elhelyezésére. Dr. Dombóvári Csaba hozzátette, hogy a tér felújítása tavasszal folytatódik. A választókerüle­ti fejlesztési tartalékkeretből megvalósul a közvilágítás, és padokat is kihelyeznek a parkba. Itt említette meg a polgármester, hogy a rákos- keresztúri buszvégállomás melletti pavilonokra a követ­kező évtől már nem adta meg a tulajdonosi hozzájárulást, így azokat jövőre le kell bon­tani. Szintén keresztúri fej­lesztés, de a rákosligetieket érinti elsősorban: a 198-as busz Ferihegyi úti végállo­másán a közeljövőben meg­valósuló buszváró, melyet a polgármester annak ellenére elkészíttet, hogy a terület nem az önkormányzat tulaj­dona. Ez afféle „partizának­ció” - mondta, de már tovább nem halogatható. A kerület­rész főútjáról, a Ferihegyi út­ról is többen megemlékeztek. Volt, aki a parkolást szabá­lyozná, volt, aki a fásítást, és a parkosítást folytatná a szé­pítés érdekében, de jelzőlám­pa kihelyezését is többen sze­retnék. A fásításról pozitív visszajelzés érkezett, mert ez egy pályázatnak köszönhető­en tovább folytatódik. A jel­zőlámpát a polgármester sze­mélyesen támogatja, és azt mondta, hogy még az idén megindítják az engedélyezte­tési eljárást a főváros felé. Felmerült, hogy miért a Fackh Károly térre rakták le a szelektív hulladékgyűjtő konténereket, amikor arra senki sem jár. Dr. Hoffmann Attila válaszában elmondta, hogy a Fővárosi Közterület- fenntartó Rt. helyezi ki eze­ket a gyűjtőedényeket, de ígéretet tett arra, hogy áthe­lyezteti a konténereket a Hő­sök terére a közért és az isko­la közötti területre. Az iskola XVII. utcai tornapályájáról is érkezett kérdés. Erre dr. Dombóvári Csaba válaszolt. Elmondta, hogy van egy négymilliós keret, amiből rendbe teszik a pá­lyát. Ebből jut az aszfaltpá­lya, és a kerítés felújítására, a fák rendbehozatalára, és egy wc-t is kihelyeznek a te­rületre, hogy komfortosabbá tegyék az örvendetesen nö­vekvő sportolásit. Az összejö­vetel igazán családias légkör­ben, mintegy kétórás beszél­getés után ért véget. Kohári Attila

Next

/
Oldalképek
Tartalom