Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)
2004. november / 10. szám
16 VÁROSHÁZA HÍRHOZÓ A képviselő-testület 2004. október 21-én tartott ülést. A napirendek megtárgyalása előtt dr. Dombóvári Csaba frakcióvezető (Fidesz) az iskolai tejakció bevezetésének javaslatát hiányolta a napirendek között. Dr. Péczely Terézia alpolgármester (SZDSZ) szerint nem biztosítottak a pályázati feltételek, ezért késik az akció kidolgozása. Koszorúsné Tóth Katalin oktatásfejlesztési tanácsnok (SZDSZ) továbbá a tej tárolása feltételeinek hiányosságát szintén a késés indokaként hozta fel. (Példa: a XVIII. kerületben már októbertől kapják a szociálisan rászoruló kisdiákok a reggelit, melyet a közbeszerzési eljárásban győztes cégtől az intézmények rendelnek meg. Erre ott 5 M Ft áll rendelkezésre. A lehetőségbe be kívánják vonni az egyházi iskolákat is.) Dr. Fachet Gergő képviselő (Fidesz) javaslatára a közelgő nemzeti ünnepre való tekintettel egyperces néma felállással tisztelegtek az ülésteremben jelenlévők. Dr. Fenke Ferenc önkormányzati képviselő (MIÉP), főorvos, napirend előtt, Következmények nélkül címmel kért szót. A képviselő, felszólalásában több témát vetett fel. Egyrészt visszautalt az előző ülésen általa elmondottakra, az egészségügy jelenlegi vészhelyzetéből fakadó problémákra. Szerinte, az utóbbi időszak történéseivel valamiféle haladékot kapott az egészségügy, gondolt itt például a kórházprivatizációval kapcsolatos népszavazásra, de még mindig sok a gond. Kitért továbbá arra is, hogy a járóbeteg szakellátás önkormányzati átvétele elodázhatatlan. A másik téma, - amely szintén szerinte következmények nélkül maradt -, képviselőtársa kerítésének tavalyi megrongálása. (A rendőrségi vizsgálat ismeretlen tettes ellen folyt, egyelőre eredménytelenül.) A harmadik téma, amelyben szót kért Fenke Ferenc, a helyi sajtóra irányult. Felmutatta a Helyi Hírek c. lapot és személyére, illetve a jobboldalra vonatkozó hírek esetében folyamatos valótlanságok leírásával illette az újságot, bár közölte, hogy helyreigazítási kérelmének helyet adott a kiadvány, mégis mindez „következmények nélkül maradt”. Úgy vélte, valamifajta önkormányzati kontrollnak kellene érvényesülnie a helyi lapok esetében. Az utolsó pontra reagált dr. Hoffmann Attila polgármester, aki kérte a Testületi és Ügyrendi, valamint a Művelődési és Tájékoztatási Bizottságot, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ha sérelem ér egy képviselőt, az önkormányzat megtalálja az érdekvédelem módját. Ifj. Lépés Imre, a Művelődési és Tájékoztatási Bizottság elnöke (SzDSz) viszont a maga részéről visszautasította a sajtóra vonatkozó kezdeményezést, szerinte nem kellene a testületnek megszabnia azt, hogy mi jelenjen meg az újságokban. A bizottság nevében leszögezte, hogy semmilyen független lap szerkesztésébe nem kívánnak beleszólni, a sajtóetikára bízzák a döntés jogát. Még a napirendek előtt Lázár Attila képviselő (Fidesz) beszámolt a Vigyázókastély kriptáját feltáró munkákról (a beszámolót külön olvashatják). RENDELET ✓ A képviselő-testület elfogadta a testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet módosítását (46/2004), mely bizottsági hatásköröket érint. A rendelet november 1-jén lépett életbe. ✓ Elfogadták az önkormányzat 2005. évi munkaszüneti napok körüli ügyfélfogadási rend megállapításáról szóló rendeletet (47/2004). Ezek szerint 2005. március 18-án hétfői, március 19-én szombaton pénteki, november 4-én hétfői, november 5- én szombaton pénteki munkarenddel kell számolni a polgármesteri hivatalban. ✓ Jóváhagyták a képviselők az önkormányzat idei évre szóló munkaszüneti napok körüli ügyfélfogadási rend változását is, mely a decemberi munkarendet szabályozza (48/2004). A rendelet 2004. november 2- án lépett hatályba. ✓ 23 igen, 1 nem, 6 tartózkodás mellett elfogadták a képviselők az önkormányzat által megvalósult és megvalósuló út-, járda- és közmű- építési beruházásokhoz történő lakossági hozzájárulásról szóló rendelet módosítását (49/2004). A jogszabály lényegében nem változtatott a korábbiakon, vagyis figyelembe véve a lakosság anyagi teherviselő képességét, a jelenleg érvényes hozzájárulás mértékét változatlan formában alkalmazzák 2006. december 31-ig. Mint ismeretes, a testület 2003. évi eredeti rendelete alapján minden év novemberében felül kell vizsgálni az ingatlantulajdonosok által fizetendő közműfejlesztési hozzájárulás mértékét. A képviselők most úgy döntöttek, 2006. végéig biztos nem emelik a díjakat. Az útfejlesztési hozzájárulás mértéke 50.000, a járdaépítésé 15.000 Ft, (cégeknek 45.000 Ft). A rendelet november 1-jén lépett eletbe. ✓ 26 igen, 4 tartózkodás mellett jóváhagyta a testület a 2004. évi költségvetésről szóló rendelet módosítását (50/2004). Az idei költségvetés kiadási és bevételi főösszegét 13.792.725 E t- an határozták meg a képviselők. A kiegészítő javaslatoknál vita alakult ki arról, miként támogassa a testület a jubiláló intézmények ünnepségeit, soron kívül képzőművészeket, pedagógusok továbbképzését. Andó Miklós képviselő (MSZP) úgy nyilatkozott, nem tartja jónak a jelenlegi gyakorlatot, amikor külön döntenek egy-egy évforduló, vagy képzőművész, esetleg pedagógus egyedi támogatásáról. Szerinte a költségvetésben, illetve pályázatokon keresztül kellene erre külön fedezetet biztosítani, az ünnepségeket előre tervezni. ✓ Elsősorban jogharmonizáció folytán módosult a lakások és helyiségek bérlétére, valamint elidegemtesuk- re vonatkozó helyi szabályokról szóló rendelet (51/2004). , 24 igen, 6 tartózkodás mellett elfogadta a testület az önkormányzat vagyonáról való rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló rendelet változásait is (52/2004). (A rendeleteket a Rendelettár következő számában olvashatják, mely beszerezhető majd a Városháza portáján, illetve az Ügyfélszolgálati és Okmányirodán.) HATÁROZAT ✓ A testület 18 igen, 6 nem, 6 tartózkodás mellett elfogadta az Újlak utca - Táncsics M. utca - Flamingó köz - Flamingó utca által határolt (ún. Flamingó) terület Szabályozási Tervének és Helyi Építési Szabályzatának kidolgoztatására irányuló javaslatot. (A döntés hátteréről külön írunk.) ✓ 22 igen, 4 nem, 4 tartózkodás mellett jóváhagyta a testület a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége XVII. kerületi Szervezete kérelmét, miszerint a kerület felszabadulásának 60. évfordulóját az önkormányzat 600 E Ft-os anyagi támogatásával méltó módon ünnepük meg. Rajos Sándor, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták kerületi elnöke szóban is hangsúlyozta a jubileum fontosságát. A megemlékezést december 22-re tervezik. ✓ Mezőcsát utca lesz a Gombosi utcából leágazó névtelen utca neve. (Az előterjesztésről máshol olvashatnak.) ✓ Jóváhagyták a képviselők az önkormányzat fenntartásában működő közoktatási intézmények házirendjei benyújtási határidejének ütemezésére vonatkozó javaslatot. A házirendeket az év végéig kell megfogalmazniuk az iskoláknak, az abban foglaltakat elsősorban a közoktatási törvény határozza meg. ✓ Elköltözése miatt módosult XVII. Kerületi Pedagógiai Központ Alapító Okirata. ✓ Elfogadták a kerület címnyilvántartása létrehozásához szükséges feltételek biztosítását. 1993 óta nem került sor pontos nyilvántartásra, amely rögzíti többek között a közterület jellegét, házszámot, helyrajzi számot, a településrész nevét. Az ösz- szes költség meghaladja a 12 M Ft-ot. ✓ A testület úgy döntött, pályázatot nyújt be építészeti örökség helyi védelmével kapcsolatos önkormányzati kiadások támogatására a Hunyadi u. 50. sz. alatti Bartók- ház karbantartási és felújítási munkáira vonatkozóan. ✓ Az önkormányzat határozott a Budapesti Távhő- szolgáltató Részvénytársasággal kötendő 15 M Ft-os kerettel történő kezességvállalási szerződésről. Az önkormányzat tulajdonában 1023 db lakás és nem lakás céljára