Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)

2004. szeptember / 8. szám

HIRHOZO TÁJÉKOZTATÓ 13 és ízbég utca közötti elekt­romos hálózatbővítés készül el. Az Emlék utcai ivóvíz há­lózat megépítésnek tervei is elkészültek és a gerincveze­ték lefektetésére októberben kerül sor. Jelenleg a Pallos, Kertalja utcai részeken a víz­hálózat gerincvezetékének cseréje folyik. A csapadékvíz elvezetése az idei esőzések miatt ismétlődően jelentkező gondunk volt. Ez évben már közel 2 millió forintot kellett fordítanunk a Nemesbükk és a Tálpatak időszakos forrá­sok illetve vízfolyások vízel­vezető árkainak tisztítására. Tavaly is több helyen kellett a felszíni vízelvezető árkok, átereszek javítását elvégez­tetnünk. így a Szigetcsép, Bottyán, Bánréve, Nagyszentmiklós, Ne­mesbükk utcákban. A Peregi utcában a sportpályánál pe­dig szikkasztó árok készült. Több helyen került ill. kerül sor járdaépítésre az érintett lakosok közreműködésével, anyagi hozzájárulásával. 2003-ban az ízbég utca egy részén építettünk járdát, ez évben pedig az Edző utca- Nemesbükk sarok, az Edző utca és a Peregi utca sarkán az Idősek Otthonánál, vala­mint a Szárazhegy utcában az Olcsva és Nyomdok utca közötti részen épülhet meg a járda pályázati pénzből. Még ez évben a 2005-ös járdaépí­tési pályázatot készítjük elő a Szigetcsép utcai lakókkal (Edző és Nagyszentmiklósi utca között). Az elmúlt esz­tendőben felújítottuk a Kö­szörűs teret, ez évben a tér kerítésének a magasítását készítettük el. Képviselői ke­retemből mintegy 3 millió fo­rinttal támogattam azokat az intézményeket, melyeket az itt élő gyermekek illetve szü­leik vesznek igénybe. Kapott támogatást a Piroska és a Betlehem Óvoda, a Jókai és a Zrínyi iskola, a csabai és ker­ti művelődési házak rendez­vényei, valamint a 3. sz. Gon­dozási Központ is.- Mikor és hol tartja foga­dóóráit?- Fogadóórát minden hó­nap utolsó hétfőjén 15-16 óra között az Edző téri Gondozási Központban, 17-18 óra között a Rákoscsabai Közösségi Házban tartok. A nyugdíja­soknak külön is tartok foga­dóórát minden hónap utolsó keddjén 10-16 óra között az Edző téri Gondozási Köz­pontban. Dudás László cepció részleteiről Miló Béla rákoshegyi önkormányzati képviselőt kérdeztük.- A terület hasznosításánál a kegyeleti funkciót és a ha­tároló területek lakossági igényét vették figyelembe a tervezők. Az önkormányzat­tal egyetértésben a kegyeleti helyen kívül pihenőpark, sportterület, játszóhelyek és kutyafuttató kiépítését java­solja a terv. Két ütemben sze­retnénk megvalósítani a parkrekonstrukciót. Az első ütemben átfogó területrende­zésre, a második ütemben a pihenőhelyek, a sportterület és három játszótéri egység, kutyaiskola kialakítására lenne lehetőség. pte Ismert a mauzóleum pontos helye! Lázár Attila önkormányzati képviselőtől, a kutatásra alakult munkacso­port vezetőjétől kaptuk a hírt, miszerint augusztus 3-án a Budapesti Törté­neti Múzeum régészei megtalálták a Vigyázó-mauzóleum alapjait és lépcső darabjait. A képviselő elmondta, hogy 500 ezer forint állt rendelkezésre, ami azonban nem fe­dezi a kripta teljes fel­tárását, de köszönetét mondott képviselő- társainak, akik támo­gatták a régészeti munkát: Barna Andor alpolgármester, Dercz- bach Istvánné és Veressné Bakó Ilona egyéni választókere­téből járult hozzá a költségekhez. A további kutatáshoz pályázati pénzekre is számítanak a jövőben. Az emlékhely hely­színe így már adott, a kutatómunka folyta­tására viszont mecénásokat keresnek! Szerk. Lázár Attila Kegyeleti park Rákoshegyen! A XVII. kerületi önkormány­zat megbízásából kegyeleti parkot tervezett a Várkert Kft. a Gyökér u. - Széchenyi u. közötti területre. A területen 1952-ig temető volt, melyet a Budapest hasonló kis temetőivel együtt le­zártak. A temető terü­letén csak igen kis számban került sor exhumálásra. Beépí­tésre került részben az IKV, részben a Postaforgalmi Technikum számára egy-egy temetőterü­let, de 2,2 hektárt fenntartot­tak kegyeleti park számára. A kialakítás alapvető kritéri­uma, hogy a sírok a helyükön maradhatnak, az exhumálás nem kötelező. A területet legalább 30 cm vastagon fel kell tölteni töltő, illetve termőföld­del. 1985-ben már készült egy terv, mely egy kegyele­ti domb létesítését irányozta elő, egyéb funkciót nem javasolt a te­rületre. 1999-ben helyezték el a kegyeleti em­lékművet, amely a terület legmagasabb pontján találha­tó. A mostani tervezési kon­Miló Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom