Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)

2004. július-augusztus / 7. szám

20 KULTÚRA HIRHOZO Divatbemutatóval egybekötött rajzkiállítás két is. A kiállított rajzok több té­makört is ábrázoltak: voltak növény- és állatképek, tájké­pek európai helyszínekről és hazai tájakról, csendéletek, élet­képek és portrék is. A rajzok több­sége előkelő he­lyezést ért el kü­lönböző kerületi, fővárosi, országos, sőt, európai rajz-, versenyen is. A festmények és grafikák megte­kintése után a kö­zönség a Piccolino zenekart üdvözöl­te a színpadon: a tanulók Jutási Miklós művészta­nár vezényletével több remekművet adtak elő. A külön­böző stílusú zene­számok, illetve a karmester és a gyermekek nagy­fokú összhangja fantasztikus szóra­kozást nyújtott a hallgatóknak. Az egész éves kitartó szor­galomért járó díjakat Dely Csaba, az iskola igazgatója adta át a tanulóknak. Több versenyen való sike­res részvételt is oklevéllel dí­jaztak, „Az év alkotó diákja” pedig ruhatervei és az első országos grafikai versenyen elért helyezése révén Katona Luca lett. Szabó Anikó Június 8-án délután került sor a Bartók Béla Zeneiskola és Művészeti Iskola Képző- művészeti Tanszaka vizsga­rendezvényére. A rendezvényt Tóváriné Perémi Orsolya, az iskola igazgatóhelyettese nyitotta meg. A divatbemutatón olyan valódi selyemből készült ru­hákat láthattunk, melyeket a diákok maguk terveztek, szabtak és festettek. Mind­egyikük tükrözte a keleties hatást, de természetesen kö­vetve a 2004-es divattrende­Újra volt Mamajális Szórakoztató szabadtéri vigasság volt június 12-én Rákosker­ten, a Vida-dombon. A programban fellépett a III. sz. Gondozá­si Központ Népdalköre, a BM Duna Művészegyüttes, a Göncöl Zenekar, Benedek Krisztina, Tárnái Kiss László, Endrődi Éva és Alex Tamás. A nagymama-szépségversenyre benevezett hölgyeket szakképzett fodrász és kozmetikus készítette fel a megmérettetésre. Forró hangulatú blues-fesztivál! Június 11-én, a Csekovszky Árpád Művelődési Házban megtartott blues-fesztiválon igazi ínyenc-műsor volt! A Chubby Blues és Tengs- Lengs együtteseket a Tűzke- rék követte, őket pedig egy nem mindennapi produkció: a Cseko hastánc-tanfolyamá- nak résztvevői Sass Györgyi vezetésével egy igazán egzo­tikus hastáncbemutatót ad­tak elő - elsősorban a jelen lévő férfiak határtalan örö­mére. A látvány után szükség volt egy kis levezetésre; erről a záró-koncertet adó Hobo Blues Band gondoskodott, egészen hajnalig. Gregor Atti­la, az est szervezője szájhar­monikán is besegített a zene­karoknak, akik - a hallgató­sággal egyetemben - értékel­ték, hogy az est folyamán olyan zenészek játszottak, akik nem gépi zenét vagy playback-ről szóló dalokat adnak elő, hanem élőben szó­rakoztathatják a közönséget! Szabó A. Szobor- és festmény- kiállítás a Csigaházban Mecseki Hargita festő- és szobrászművész „Párbeszéd a hitről” című kiállításának a Rákoscsabai Közösségi Ház adott otthont. A tárlatot júni­us 4-én, pénteken Papp Pé- terné, Rákoscsaba önkor­mányzati képviselője nyitot­ta meg. A megnyitón résztvevő sok vendég között volt Barna An­dor alpolgármester és ifj. Lé­pés Imre, az önkormányzat Művelődési és Tájékoztatási Bizottságának elnöke is. A Mecseki Hargitával régóta baráti viszonyban lévő mű­vészvendég Spitzer Györgyi, közismertebb nevén Soma/ volt, aki két énekszámmal is köszöntötte a művésznőt. A megnyitó után Pájer Ildi­kó, a Csigaház igazgatónője kihirdette a néhány hónappal ezelőtt kikiáltott „Csabai kincsvadászat” eredményét. A gyerekek fotókat, íráso­kat és összefoglaló anyagokat küldtek be, amin Rákoscsaba pozitív és negatív arculatát mutatták be. Pájer Ildikó megköszönte a részvételt és értékelte a pályázók munkáit. Mecseki Hargita a kiállítás megnyitója és a díjkiosztó után fogadással lepte meg vendégeit, és különösen Ferenczi Zsuzsa festő- és iparművésznek fejezte ki köszönetét a tárlat megren­dezéséhez nyújtott segítsé­géért. Szabó A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom