Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)

2004. június / 6. szám

14 HÍRHOZÓ KÖZÉLET PÁRTHÍREK Dr. Boross Péter aktuális politikai kérdésekről Dr. Boross Péter egykori belügyminiszter és minisz­terelnök tartott előadást má­jus 14-én kerületünkben. A Napiás úti MDF irodában dr. Farkas Tibor önkormányzati képviselő, az MDF országos választmányának tagja, ke­rületi szervezetének elnöke köszöntötte a jeles vendéget. Az eseményen rövid beszé­det mondott Lengyel Zsolt, aki a Független Kisgazda Párt országos főtitkára, és egyben a kerületi kisgazda szervezet elnö­ke, majd dr. Boross Péter volt miniszter- elnök szólt az egybegyűltek­hez. Elmondta, hogy a máso­dik világhábo­rú óta három politikus-gene­ráció váltotta egymást: Churchill, De Gaulle, Schu­mann korosz­tálya, akik mindkét világ­égést átélték, Kohl, Mitte- rand, Antall József generá­ciója, akik a második világ­háborút látták, s ezért feltétle­nül szükséges­nek érezték az egységes, bé­kében élő Eu­rópa megte­remtését. Az őket követő harmadik hul­lám már nem szerzett ilyen keserű szemé­lyes tapaszta­latokat, ezért jellemző politi­zálásukra a ko­molytalan­ság... Mint az uniós kérelmet aláíró kormányfő, abban a hitben volt, hogy három or­szágot (Lengyelország, Cseh­ország és hazánk) vesznek föl az Európai Unióba. Ma 10 or­szág lett új tag, akik között ugyanannyi pénzt osztanak szét, mint amennyit a három­nak szántak korábban. Józa­nul gondolkodó (tehát nem harmadik generációs) politi­kusban föl sem merülhetett, hogy Magyarország külön utat keressen, mert az végze­tes következményekkel jár­na. Antall Józsefre emlékez­ve szólt arról, hogy az első szabadon választott minisz­terelnök presztízs teremtő ember volt, akinek köszönhe­tően komolyan vették hazán­kat a kilencvenes évek ele­jén. Boross Péter felhívta az „egypártrendszer” visszaté­Dr. Farkas Tibor, dr. Boross Péter, Lengyel Zsolt résének veszélyét, mert jelenleg két nagy párt vetélke­dik egymással, s van egy harmadik - az SZDSZ - ame­lyik Budapesten mindig megszerzi a fennmaradásá­hoz szükséges vok- sokat. Emellett szükség van a mér­sékelt, tudatos jobboldaliság fenn­maradására is, az MDF és a Függet­len Kisgazda Párt összefogá­sára. A másfél órás beszéd után a félszáz vendég aktuá­lis kül- és belpolitikai kérdé­seire válaszolt az egykori mi­niszterelnök. Az esten megje­lent dr. Hoffmann Attila pol­gármester is. Dudás László Egy nagy bábéi képviselői Az Európai Parlament műkö­déséről, hazánk uniós esélye­iről, a roma társadalom fel­zárkóztatásának fontosságá­ról volt szó május 22-én a Szabad Demokraták Szövet­ségének Újlak utcai irodahe­lyiségében, amikor egyúttal a sportolásra is lehetőségük adódott az érdeklődőknek. A sportnap keretében ping­pong versenyre, sakkbajnok­ságra került sor, majd a ren­dezvény meghívott vendégei tartottak előadást: Bernáthné Mohácsi Viktória, aki európa parlamenti jelöléséig az Ok­tatási Minisztérium Hátrá­nyos Helyzetű és Roma Gyermekek Integrációs Mi­niszteri Biztosa volt, és dr. Szent-Iványi István ország- gyűlési képviselő, uniós meg­figyelő. Mindketten a szabad demokraták képviselőjelölt­jei az európai parlamenti vá­lasztáson. A házigazda: Bar­na Andor alpolgármester, a kerületi szer­vezet elnöke köszöntötte a huszonöt fős közönséget, köztük dr. Hoff­mann Attila polgármestert. Az előadás első részében dr. Szent-Iványi István osztotta meg tapaszta­latait a résztve­vőkkel és rész­letesen szólt az Európai Parla­ment működé­séről, melyet társdöntő szervként emlegetett, ahol mint egy nagy bábelben több nyelven beszélnek a képvise­lők. Elmondta, hogy az EP eltér a magyar parlamenttől, nem a klasszikus értelemben vett törvényhozó testület, hiszen törvényeit a Tanáccsal egyet­értésben hozza. Az EP önál­lósága korlátozott. Mégis fon­tos, hogy a több száz képvise­lő közül milyen az a 24 ma­gyar képviselő, akik a politi­kus szerint legalább két nyel­vet beszélnek, együttműkö­désre készek, tudnak lobbiz­ni. - A nyelvtudásnak nagy szerepe van, mert sokszor a folyosón dőlnek el a dolgok - mondta. Az uniós megfigyelő beszélt a magyar gazdasági problémákról és a liberális párt javaslatairól a változá­sokra, amely ki kell, hogy terjedjen a városreha­bilitációra, a lakótelepek fej­lesztésére, az adózási szabá­lyokra, környezetvédelemre. Mohácsi Viktória az alapvető emberi jogok fontosságát hangsúlyozta a liberálisok ro­mapolitikája kapcsán. A ro­maügyekért felelős volt mi­niszteri biztos elmondta, hogy Magyarországon ma még több mint 700 olyan ro­ma osztály van az iskolákban, ahol elkülönítetten tanulnak a gyerekek. Ezekből az osztá­lyokból nehezebb kitörni, to­vábbtanulni. Véleménye sze­rint meg kell szüntetni a ro­ma tanulókat elkülönítő kis létszámú és felzárkóztató osztályokat. Mohácsi Viktó­ria számokkal illusztrálta a problémát: a roma diákok csupán 8%-a jut el az érettsé­giig és nem egészen 1% diplo­mázik felsőfokú iskolában. P. Tóth E. •■'.■i-'awMHMr .-I __m__í ■■wiammmaaimaiit------------........................ d r. Szent-Iványi István, Bernáthné Mohácsi Viktória

Next

/
Oldalképek
Tartalom