Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)
2004. január / 1. szám
ElKOPAI UNIÓ 1.1 IRÁNY AZ EURÓPAI UNIÓ Személyi igazolvánnyal az unióban Magyarország részéről az utolsó technikai feltétele is teljesült annak, hogy állampolgárai a jövő év május 1-jén esedékes EU- csatlakozás után útlevél nélkül, csak személyi igazolvány birtokában utazhassanak az unió területén - közölte november közepén a brüsszeli magyar EU-képviselet vezetője. Balázs Péter nagykövet tájékoztatása szerint a magyar diplomaták novemberben adták át a miniszterek tanácsának illetékes munkabizottságában a Magyarországon jelenleg használatos négyféle személyazonosító igazolvány mintáit, valamint az okmányok biztonsági jegyeit tartalmazó CD-ket. A tanácsi munkabizottság ugyanilyen mintákat és CD-ket kap a jövőre csatlakozó többi kilenc országtól is, s ezek alapján fogja kiegészíteni az eredeti okmányokat tartalmazó kézikönyvet. Ez utóbbit ezután mind a 25 ország megkapja, remélhetőleg még időben ahhoz, hogy határőrizeti szerveik fel tudjanak készülni a változásra. Az EU-ban a tagállamok polgárai egyúttal az unió polgárai is, és ennek alapján a tagországok közötti utazások esetén „alanyi jogon” mentesülnek az útlevél használatának kötelezettsége alól. Ez még olyan esetekben is érvényes, ha harmadik országból érkeznek valamelyik tagállam területére: ott ekkor is csak személyi igazolványt kell felmutatniuk (bár az eredeti úti cél miatt ilyenkor természetesen az útlevél is náluk van). Ez a rendszer értelemszerűen az újonnan csatlakozó tagállamok egymás közötti viszonyában is ugyanígy érvényes lesz , sőt területileg kiegészül Norvégiával és Izlanddal is, amelyek ugyancsak részesei a schengeni megállapodásnak. Maga a határellenőrzések schengeni rendszere ugyanakkor továbbra is fennmarad az új és a jelenlegi tagországok közötti határokon mindaddig, amíg az előbbiek nem válnak teljes jogú Schengen-tagokká. Ez legkorábban 2006 végén vagy 2007 elején várható. A schengeni övezeten még kívül lévő jelenlegi EU-tagállamok közül ugyanilyen szabályok érvényesek Svédországra, ezzel szemben a Nagy-Britanniába és Írországba tartó utazóknak továbbra is ajánlatos lesz magukkal vinniük az útlevelüket. A tagállamok polgárainak az unión belüli utazásaihoz természetesen változatlanul érvényes lesz az útlevél is. Ezen és a hivatalosan elismert, illetve nyilvántartásba vett személyazonosító igazolványokon kívül azonban más okmányok - például jogosítvány - nem használhatók. Az élelmiszer árusításáról A piacok és üzletek kialakítására nincsenek uniós előírások, így ezen a téren (amennyiben rendelkeznek a szükséges engedélyekkel) nem lesz változás. Az élelmiszert forgalmazóknak azonban be kell tartaniuk az élelmiszer előállítására és forgalmazására vonatkozó előírásokat. Az Európai Unió 93/43-as direktívája rendelkezik az élelmiszer-biztonság szempontjából kritikus lépések meghatározásának kötelezettségéről az ún. HACCP-rendszer elkészítéséhez használt elvek alapján. Nem sokkal az uniós előírás megjelenése után 1995-ben született meg az 1995. évi XC törvény és ennek végrehajtási rendelete (1/1996 FM-NM-IKIM rendelet), melyek megteremtették a HACCP-rendszer elkészítéséhez használt elvek magyarországi alkalmazásának lehetőségét. Ezen törvény felhatalmazásánál fogva 2003. júliusában adta ki az FVM és az ESZCSM a 90/2003-as együttes rendeletét, az élelmiszerek előállításának és forgalmazásának élelmiszer-higiéniai feltételeiről. Újdonság, hogy e rendelet alapján a csatlakozás napjától (2004. május 1.) az élelmiszer-forgalmazók számára is kötelező lesz az élelmiszer-biztonság szempontjából kritikus lépések meghatározása az ún. HACCP-rendszer elkészítéséhez használt elvek alapján. Ezt segítendő a rendeletben megjelenik az ún. a GHP útmutatók kidolgozására és az MSZ EN ISO 9001 európai szabványsorozat felhasználására vonatkozó ajánlás. A rendelet hatodik melléklete rendelkezik az élelmiszerek forgalomba hozatalára vonatkozó különleges követelményekről. Az említett jogszabály rendelkezik pl. az élelmiszer forgalmazására szolgáló üzlet kialakításáról, az élelmiszer szállítására, az áruátvételre és raktározására vonatkozó szabályokról. A jogszabály többek között részletesen rendelkezik az üzlethelyiség és az élelmiszer tárolására szolgáló épület kialakításáról, és ezek tisztán tartásáról, ugyanakkor szabályozza az áru útját, a szállítástól a tároláson át egészen az értékesítésig. Élelmiszert közvetlenül a földre, padozatra vagy falhoz rakni átmenetileg sem szabad. Kivételt képeznek a földben termő zöldség-, gyümölcsfélék, földes áruk és palackozott italok, amelyek a földön, padozaton tárolhatók. Zöldség-gyümölcs kivételével élelmiszert épületen kívül, a szabadban átmenetileg sem szabad tárolni. Az üzletben a fogyasztásra alkalmatlanná vált élelmiszert, a forgalmazható áruk körébe nem tartozó anyagot tartani vagy állatot bevinni, illetve a kereskedelemmel össze nem függő vagy a tisztaságot veszélyeztető tevékenységet folytatni nem szabad. Tilos árusítani olyan élelmiszert, amely romlott, romlásra gyanús, szennyezett vagy a csomagolása deformálódott, sérült. Kiszolgálásos árusítás esetén külön személy biztosításával külön helyen kell árusítani a nyers húst, a nyers baromfihúst, a fogyasztásra kész húskészítményeket, a zöldséget, a gyümölcsöt, az egyéb élelmiszereket. Ahol nincs a szakosításnak megfelelő számú személyzet, ott nyers hús forgalmazása tilos. A zöldség-gyümölcs árusítását az egyéb árutól el kell különíteni. Kiszolgálásos árusítási módnál a zöldség-gyümölcs kiszolgálását külön személynek, külön mérlegen kell végezni. Önkiszolgáló jelleggel a zöldség-gyümölcs vagy csomagoltan árusítható, vagy tiszta zacskót és külön mérleget kell a vásárló rendelkezésére bocsátani. A kiszolgálás során a közvetlen fogyasztásra kerülő csomagolat- lan élelmiszerek adagolásához eszközt kell használni. A nyers és a fogyasztásra kész termékek vágására, szeletelésére, adagolására szolgáló eszközöket (kés, bárd, lapát, mérőedény stb.), a vágódeszkákat, a tárolásra szolgáló edényeket (tál, tálca, kanna stb.) maradandó módon, rendeltetésük szerint meg kell jelölni és kizárólag a jelzés szerinti célra szabad használni, továbbá erre a célra szolgáló helyiségben és mosogatóban elmosogatni. Tojást az árusítótérben elkülönítve, vagy - az iparilag fertőtlenített tojás kivételével - a zöldség-gyümölcs részlegen szabad árusítani. Önkiszolgáló jelleggel csak előre csomagolt tojás árusítható. Törött, illetve szeny- nyezett tojás árusítása tilos. Élőhal árusítása szaküzletben vagy húsbolt elkülönített részén történhet. Kenyér és péksütemény ön- kiszolgáló árusításához megfelelő mennyiségű és nagyságú - az áru teljes felületét befedő - csomagolópapírt, zacskót £ell a vevő részére biztosítani. Péksütemény önkiszolgáló módon adagolóból, fogóeszköz biztosításával árusítható. Félbevágott, negyedelt stb. kenyér, csomagolatlan finom pékáru csak kiszolgálással árusítható. Önkiszolgáló módszerrel - zöldség, gyümölcs, kenyér és péksütemény kivételével - csak zárt csomagolású élelmiszer árusítható. Állati eleség a raktárban és az eladótérben csak zárt csomagolásban, figyelemfelhívó felirattal megjelölve, az élelmiszerektől elkülönítetten helyezhető el. Vakvezető kutyával élelmiszerboltba a vásárlótérbe bemenni nem szabad. Az Európai Unió a 35 előírásában több mint 40 zöldség- és gyümölcsfaj esetében kötelezővé tett minőségi előírását vette át a Magyar Élelmiszerkönyv és tette közzé előírásaként. A kötelező előírások méretelőírásokat is tartalmaznak. Ezeket a termék jellemzőinek megfelelően határozzák meg. így vonatkozhatnak: az átmérőre (pl. alma esetében), a tömegre (pl. saláta esetében), a hosszra (pl. cukkini esetében) vagy ezek kombinációjára. A jelenlegi magyar jogszabály a nem csomagolt áru kiskereskedelmi értékesítésekor, kivételesen csak az áru megnevezését (ha az előírás megköveteli, a fajtát is) származási helyét (ország megnevezését) minőségi osztályát követeli meg feltűntetni. Külön jogszabályok egyéb követelményt is tartalmaznak (pl. az ár feltűntetése). (Forrás: EU-Hírlevél) 2004. januárjától lapunk - lehetőségeihez képest - igyekszik tájékoztatókkal segíteni a felkészülést az európai uniós csatlakozásra. Kérjük, írják meg, miről szeretnének olvasni a Hírhozóban.