Hírhozó, 2003 (13. évfolyam, 1-11. szám)
2003. szeptember / 8. szám
I SPORT sím 3.5 Rajtol a Laki az NB I/B-ben Az RTBK és az RVSE az NB Ill-ban már elkezdte A felkészülés augusztus utolsó szombatján a Mészáros András Emlékversennyel fejeződik be a kerület NB III-as férfi tekézői számára. Mind a Rákoskerti TBK, mind pedig a Rákoshegyi VSE részt vesz sportolóival az egy héttel később rajtoló bajnoki pontvadászat előtt ezen a tekeviadalon a BKV Előre hatsávos csarnokában. Szükség van egy erőfelmérésre az amúgy is idejekorán kezdődő NB III. küzdelmei előtt. Az NB III-as férfibajnokság szeptember 1-től december 14- ig tart hivatalosan. A bajnokságot szeptember 4-én a rákoskertiek kezdik, a Pesti úti pálya vendége a Pénzügyőr SE lesz. Másnap, a másik kerületi gárda kezd rákoshegyen, a MÁV állomás melletti csarnokban a Dreher Sörgyár SE ellenében. Az RVSE második ellenfele is az NB II-ből Jött”, hiszen a Dreher Sörgyár és a Pannonplast is egyaránt kieső a felsőbb osztályból. Mind az idei ezüstérmes RTBK, mind pedig a tavalyi második helyezett Rákoshegyi VSE dobogós helyen tervezi befejezni a 2003/2004. évi NB III. férfi csapatbajnokságot. Lényegesen könnyebb sorsolása van a rákoskertieknek, ám ez nem jelenti azt, hogy alacsonyabb színvonalon is lehet bárki ellen győzni... Az NB I. Budapesti csoportban szereplő kerületi női csapatok mindkét klub részéről két-két együttest szerepeltetnek az idei bajnoki évben is, amely szeptember 22-től december 9-ig tart majd. Az RTBK csapatából az RVSE gárdájába igazolt Palotai Jó- zsefné. Ezzel ismét dobogós esélyei lesznek a rákoshegyieknek, amely gárda az eddigi hat esztendő során háromszor ezüstérmes, egy- szer-egyszer pedig harmadik, negyedik, illetve ötödik volt. Szerk. Az NB I/B. női kézilabda bajnokság szeptember 20-án kezdődik a XVII. Kerület Lakóhelyi SE lányai számára. Az első fordulóban az Újlak utcai iskola tornatermében 16 órakor a VÁC II. gárdája lesz a vendég. A felnőttek után az ifjúsági női együttesek mérkőznek meg az első bajnoki pontokért. Csönge Béla edző lapunknak elmondta, hogy a bajnoki rajt előtt három nappal az NB I/B-s női együttes a Magyar Köztársasági Kupában is - kötelezően - indul, Szentendrén a helyi csapat ellenfeleként 17-én 17 órai kezdettel. Az edző beszámolt arról, hogy a régi játékosok alkotják a tavaszi NB Il-es bajnokcsapat gerincét - Varga Tímea, Megyeri Krisztina, Zsarnóczay Márta, Hidegh Mariann, Tornai Mária, Herendi Csilla, Kiss Éva, Albertné Bende Ildikó, Gál Krisztina, Csala Krisztina és Varga Edit. Feltétlenül erősíteni kellett a megnövekedett színvonal miatt a csapaton, ráadásul régi kapus nem vállalta ezt az osztályt. Dominkó Ági helyére most hárman is pályáznak - Szabó Noémi a Postásból, Gál Gyöngyi a Kinizsiből, valamint Tamás- kovics Gabriella a Bp. Sparta- cusból. A mezőnyjátékosok közé került friss igazolások - Visnyei Ágnes (Kinizsi), Benczik Julianna (Solymár), Klucsó Andrea (Postás) és Rátkai Szilvia (Postás). Lapunk következő megjelenéséig a már említett első fordulón kívül a XVII. Kerület Lakóhelyi SE NB I/B-s szereplése szeptember 28-án Gyulán, október 5-én és 11-én mindkétszer az Újlak utcában a Mátészalkai MTK, illetve a Szegedi KKE érkezik hozzánk. A második forduló kivételével tehát háromszor hazai környezetben próbálhatnak pontot vagy pontokat szerezni a női kézilabda élvonalában eddig is lelkes lányaink. K. J. Diákfoci kupasiker Münchenben - hatodszorra Az RTK-ból kivált focisták, a Zrínyi iskola növendékei alkotta Viktória Diák Labdarugó Egyesület júliusi sikerétől lehet hangos a szeptemberi iskolakezdés!... Mint arról Tverdo- la Tamás alelnök beszámolt, július első hétvégéjén a Viktória DLE Budapest két korosztályban két nemzetközi labdarugó tornán vett részt, Planeggben és Sendlingben. Az 1994-es és az 1992-es korosztályú csapatok nyolc együttest számláló tornán szerepeltek immár hatodszor, ezúttal kitűnően. A fiatalabbak Planeggben harmadik, Sendlingben negyedik helyen végeztek. Meg kell jegyezni, hogy a tornagyőzelmeket eddig általában német együttesek, főként a Bayern München, illetve az 1860 München nyerték... Mesebelinek tűnik a történet, de igaz! Az 1992-es korosztály óriási szenzációt keltett azzal, hogy mindkét tornát megnyerte! Az értékesebb győzelem - a torna magasabb színvonala miatt a sendlingi. A sorrend: 1. Viktória DLE Budapest, 2. FC 1860 München, 3. Bayern München... Mindkét kupát hazahozta a csapat. Sendlingben természetesen a ceremónia is nagyobb volt. A kupát Tötök Attila csapat- kapitány dr. Gertraud Burkert asszonytól, München alpolgármesterétől vehette át. Az eredmény a vendéglátóknál is óriási meglepetést okozott, hiszen a Németországban élő, egyébként a csapatot menedzselő Monori István szerint a kupa első kiírásától - 15 éve - kezdve Münchenből a legnevesebb csapatoknak sem sikerült elhódítania a kupát! Ezért is lehet joggal büszke Németh József edző és valamennyi játékosa - Váradi János, Takács Attila, Dobai Attila, Pájer Róbert, Orbán Ákos, Rédl Tamás, Borsi Márton, Tötök Attila, Jakab Dávid, Szabó Zsolt, Győr Csaba, Balsai Szilveszter és Vajnági Richárd. Krémer J. Négy focicsapat a Budapest-bajnokságban Augusztus 16-án megkezdődött a Budapest-bajnokság a kerületi labdarúgócsapatok számára is. Az I. osztályban remek rajtot vett a Rákoscsabai KSK, hiszen a Jakab Ferenc vezette gárda a Sport téri otthonában verte meg a Duna SK csapatát. A győzelem értékét növeli, hogy a 17. perctől kezdve (Síján kiállítása miatt) ember- hátrányban játszottak a csabaiak. A gólokon Sulyok (kettőt) és Juhász osztoztak. A második fordulóban a Vízművek vendége volt egy hét múltán a RKSK. A mérkőzésről lapzárta után kaptunk tudósítást. Idegenben nyert a Rákoscsaba 4:2 arányban. A Budapest-bajnokság II. osztályában három kerületi együttesből csak a rákosligetiek játszottak, az első fordulóban a Főnix AFC-KISE vendégeként. Gól nélküli első játékrész után a Népligetből, Az Építők-pályáról sikerült három pontot elhozni. Kovács F. és Bubcsó 11-esből lőtt góljai révén lett 2:1 a Rákosligeti ACF javára. Az RTK-Rákos- hegy kerületi rangadó mérkőzés elmaradt. A második fordulóban aztán egy újabb rangadóra került sor a Péceli úton, a Rákosligeti AC-Rákosmenti TK házi viadalé. A mindkét csapat hazainak számító pályáján 4:2 arányban nyert a RÁC úgy, hogy félidőben még az RTK vezetett 2:1- re. A rákosligetiek góljait Papp, Sajó, Kovács F. és Molnár Zoltán, a Rákosmenti TK mindkét találatát Csajka érte el. Elkezdte az őszi szezont a Rákoshegy is a Bányaparkban, hazai környezetben fogadta Pestszentimre csapatát. Az eredmény 7:0. A rákoshegyiek góljait Zsuk György (hármat), Dzurják (kettőt), Balogh és Tóth András szerezték. Új edzője van a Rákoshegy csapatának Korcsmáros Tamás személyében. Krémer József