Hírhozó, 2003 (13. évfolyam, 1-11. szám)

2003. szeptember / 8. szám

TÁJÉKOZTATÓ 6 Felhívás a Rákoscsabáért Díj elismerésére Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-tes- tülete a 27/1999. (V. 21.) számú rendeletével a magyar államalapítás 1000. évfordulója alkalmából, Rákoscsaba városrész Árpád-kori ere­detére tekintettel „Rákoscsabáért Díj” elnevezéssel elismerő címet alapított. Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képvi- selő-testülete a városrészi díjak adományozásával kifejezi elismerését azon polgárok iránt, akik példamutatásukkal, maradandó alkotásaik­kal, munkásságukkal jelentős mértékben hozzájárultak a városrész szellemi és anyagi gyarapodásához, és kivívták egy-egy városrész megbecsülését. A városrészi díjakat a képviselő-testület évente legfel­jebb kettő, élő vagy elhunyt magyar vagy külföldi állampolgárnak adományozhatja. A díj adományozására ünnepélyes keretek között ke­rül sor, minden év március 14. napján a Rákoscsabai Közösségi Ház­ban. Az elismerésre történt jelöléseket a képviselő-testület döntése előtt a Művelődési és Tájékoztatási Bizottság, valamint egy erre a cél­ra létrehozandó kollégium véleményezi, melynek elnöke a polgármes­ter, tagjai: a városrészben működő társadalmi szervezetiek) képvise- lője(i), a városrészben élő díszpolgár (ok), a városrész mindenkori ön- kormányzati képviselői, valamint a helyi intézmények és egyesületek és polgárok által jelölt személyek közül a polgármester által felkért személyek. A felkért személyek száma az állandó tagok számánál leg­feljebb egy fővel lehet több. Az elismerő címre és a kollégiumi tagságra javaslatot tehet bármely rákoscsabai polgár, bármely települési képviselő és a polgármester. A 2004. évi „Rákoscsabáért Díj”-ra vonatkozó javaslatokat a polgármes­teri hivatal Művelődési és Tájékoztatási Csoportjának 2003. október 16-ig kizárólag postai úton lehet megküldeni. (Levelezési cím: 1173 Budapest, Pesti út 165.) A javaslatot csak az alábbi adatok birtokában tudják elfogadni: a javasolt személy neve, születési helye, ideje, mun­kahelye, beosztása, lakcíme (telefonszám), posztumusz javaslat ese­tén legközelebbi hozzátartozó utolérhetősége. A javaslat részletes in­doklása: minimum 10, maximum 20 gépelt sor. Új buszmenetrend Június 16-ától kerületünk­ben új térségi menetrendet ve­zettek be, az egymás közötti összehangolási rendszert to­vábbfejlesztve, a korábbinál ütemesebb, áttekinthetőbb me­netrendet alkalmazva. Az azo­nos irányban közlekedő 69A, 97-es és 297-es, 161-es és 162- es járatokon a reggeli és a dél­utáni csúcsforgalmi időszak­ban is teljes körű összehango­lását biztosítja a BKV, így a hosszabb szakaszon közös út­vonalon közlekedő autóbuszok együttes futása elkerülhető - tudatta lapunkkal a Budapesti Közlekedési Rt. Forgalmi és Kereskedelmi Igazgatóságá­nak Közlekedési Főosztálya. A változással egyidejűleg megoldódik a 161-es és a 162- es autóbuszok végállomási problémája is, lehetővé válik a felszállás a végállomás terüle­tén az eddigi leszállóhelyeken. A jelenlegi felszállóhely a Plus üzlet felőli járdaszakaszon a to­vábbiakban Ferihegyi út néven megállóhelyként működik. A Pesti út szélén lévő új le- és felszállóhelyet az autóbu­szok csak a Ferihegyi úti cso­mópont felől tudják megközelí­teni. A járművezetőknek a vo­natkozó előírás szerint pihenő­időket kell biztosítani, amikor járművükkel a végállomás te­rületén félreállnak. A pihenő letöltését követően az új le- és felszállóhelyre szabályosan nem tudnak beállni, ezért ilyen esetekben utast csak a Ferihe­gyi úti megállóban vehetnek fel. A végállomáson az utasok tájékoztatását ennek megfele­lően végzik el a helyi indulások meghirdetésével. Drágul a távfűtés A Főtáv Rt. 13,69%-os díjnövelési javaslatával szemben a Fővárosi Közgyűlés augusztus 28-i ülésén 9,12%-os távhő díjeme­lést támogatott. Az új díjak 2003. október 1-jétől lesznek érvényben. Tájékoztatás a kerületben elfogadás előtt álló, illetve készülő szabályozási tervekről Elfogadás előtt áll a Rákoscsaba alköz­pont és környékére vonatkozó (Zrínyi ut­ca - Rákoscsaba utca- Fűzkút utca - Czeglédi Mihály utca- Lajosház utca - Dé- des köz - Temető ut­ca - Szánthó Géza ut­ca által határolt terü­let) helyi építési sza­bályzata és szabályo­zási terve. A terv a területre hatályos rendezési terv által javasolt telekosztásokat, telekalakításokat a lakosság kérésének megfele­lően törli. Az úgynevezett Rákoscsabai Piac területének nagy ré­szén kereskedelmi-szolgáltató funkciók lesznek elhelyezhetők, míg a fennmaradó területen lakóépület(ek) is helyet kaphat(nak). A Patak utca folytatásába eső ingatlanok hátsó telek­részein lakások építésére nyílik lehetőség. Szintén elfogadás előtt áll a Nemesbükk utca - Gombosi utca - Mezőőr ut­ca - ízbég utca által hatá­rolt terület helyi építési szabályzata és szabályozási terve. A terv az Emlék ut­cát 12 méteresre szélesíti és tőle északra még két ut­ca nyitását tartalmazza az ízbég u. és a Gombosi u. között. A tel­kek beépítésének feltétele, hogy az ingatlanok szélessége mini­mum 14 m legyen, közterületről meg lehessen közelíteni, vala­mint közművel ellátható legyen. A telkek megengedett legna­gyobb beépítési mértéke 25%, az épületek szabadon álló vagy ol­dalhatáron álló módon, maximum 6,5 m építménymagassággal helyezhetők el az ingatlanokon. A Nemesbükk utcai forrás miatt az utcában lévő telkek egy része a Nemesbükk u. felöl 15 m széles sávban nem építhető be. A terveket és a szabályzatokat kifüggesztik a polgármesteri hi­vatal portáján (Pesti út 165.), ahol 2003. szeptember 15-október 16. között tekinthetők meg. Módosításra kerül a Budapest Főváros XVII. kerület Önkor­mányzata 66/2001. (XII.21.) sz. rendeletével elfogadott Ferihegyi út - Malomárok - (128476/5) hrsz-ú út - Kaszáló utca által hatá­rolt terület Helyi Építési Szabályzatáról szóló rendelet mellékle­tét képező szabályozási terv. A rendelet 8.§ a) pontjában a maxi­mális építménymagasság 12 m, míg az a szabályozási terven az előző változat szerinti 9 m építménymagasság szerepel. A szabály­zat és a szabályozási terv összhangjának megteremtése érdekében a szabályozás terven szereplő 9 m építménymagasság 12 m-re va­ló cserélése szükséges. A javított szabályozási terv megtekinthető 2003. október 16-ig a polgármesteri hivatal portáján. Új szabályozási terv készül az Újlak u. - Borsó u. - (121344/117) hrsz-ú út - Uszoda u. által határolt területre. A tervkészítés célja a 121344/880 hrsz-ú ingatlanon (jelenleg beépítetlen terület) és a 121453 hrsz-ú ingatlanon (családi házzal beépített) többlakásos társasház (ak) elhelyezésének biztosítása. A tervekkel kapcsolatos esetleges véleményeket várják a XVII. kerületi polgármesteri hi­vatal címére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom