Hírhozó, 2003 (13. évfolyam, 1-11. szám)

2003. február / 2. szám

KÖZÉLET 35 UM 80 nap alatt drótszamáron Még keresik a szponzorokat Egy kerületi fiatalember (a Madárdombról), ifj. Zsiga György egyetemista az expedíció vezetője, és társa Hárshegyi Elek nem kevesebbre vállalkoznak, minthogy március elsejétől 100 napon át, napi 200 kilométeres távokkal körbekerékpározzák a Földkö­zi-tengert. Mindezt azért, hogy felhívják a figyelmet a környezet- védelem fontosságára, és hogy népszerűsítsék a kerékpározást, a környezetbarát közlekedést. A részletekről ifj. Zsiga György tájé­koztatta a Hírhozót.- Honnan jött ennek az expe­díciónak az ötlete?- Tavaly tavasszal jött az öt­let, amikor egy cégnél térké­pészként dolgoztam. Munka közben jött ez az elképzelés. Még aznap este elkezd­tem öszszeál- lítani az útvo­naltervet.- Emellett hogy vanlvolt ideje még az egyetemre is?- Az őszi félévet úgy néz ki, hogy sikeresen be tudjuk fejez­ni, bár még van egy-két vizsga hátra. Utána pedig már teljesen koncentrálni tudunk a túrára, a felkészülésre. A tavaszi félévet természetesen halasztanunk kell.- Ahhoz, hogy a napi 200 ki­lométert le tudják tekerni, elég sokat kell edzeni nem?- Január eleje óta személyi tréner segítségével készülünk az útra. Annak ellenére szüksé­günk van az igen kemény napi edzésekre, hogy mindketten évek óta rendszeresen kerék­pározunk. De ez csak a felké­szülés fizikai része.- Melyik a nem fizikai része a felkészülésnek?- Na ez már a nehezebb, bár­mennyire is furcsának tűnik. Egyrészt pszichikailag nagyon nehéz felkészülni.- Ez mennyivel több egy „szimpla” kerékpártúránál?- Annyival, hogy mi nem „csak” végigtekerjük a távot, hanem ezen kívül felvállaltunk néhány egyéb, ugyanakkor sze­rintem nagyon fontos célkitű­zést, feladatot.- Mik ezek?- Először is, a legfontosabb a környezetvédelemre való fi­gyelemfelhívás. Célunk, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a Földközi-tenger védelmének fontosságára, és arra, hogy ezt csak közös összefogással érhet­jük el. Az elmúlt idők környe­zetszennyezési katasztrófái sajnos aktualitást adnak tú­ránk célkitűzésének. További célunk továbbá, hogy itthon népszerűsítsük az Európai Unióhoz való csatlakozást, külföldön pedig minél több emberhez eljuttassuk, hogy Magyarország kiemelten keze­li a környezetvédelem kérdését a csatlakozásnál. Természete­sen a kerékpársportot, és az egészséges közlekedési formá­kat is szeretnénk népszerűsíte­ni, hisz mindketten a Magyar Kerékpáros Klub tagjaiként vágunk neki a túrának.- Mindezt, hogyan tervezik megvalósítani?- Annak, hogy túránk céljai megvalósuljanak, elengedhe­tetlen feltétele, hogy minél több emberhez eljusson üzene­tünk. Ebben segít weboldalunk is, a www.80nap.hu. Mészáros Lívia kerületünk­ben élő orvos-egyetemista (Semmelweis Egyetem) diák­lány. Ő az a magyar fiatal, aki idén hazánkat képviselte a Fi­atal Tudósok Nemzetközi Sze­mináriumán (SYISS) vagyis az iijúsági Nobel-héten Stock­holmban. Mészáros Lívia a Balassi gimnáziumban kezdte meg ta­nulmányait, majd az Apáczai Csere János Gimnáziumban folytatta, ahol az érdeklődésé­nek inkább megfelelő komplex természettudományi szakon ta­nulhatott. Számos iskolai ver­senyen ért el más területen is sikereket (történelem, latin nyelv, filozófia). Elmondása szerint mindig orvosnak ké­szült, mert szeretne segíteni az Embereken, s kutatóorvosként erre még tágabb lehetősége nyílhat. A Magyar Innovációs Szövet­ség által rendezett XI. Orszá­gos Ifjúsági Tudományos és In­novációs Verseny győztese a Semmelweis Egyetem elsőéves orvostanhallgatója. Különdíj- ként 2002. december 4. és 11. között részt vehetett a Fiatal Tudósok Nemzetközi Szeminá­riumán Stockholmban. A világ 16 országából 24 fiatalt hívtak meg a szervezők az Ifjúsági Nobel-hétre.- Mindez mennyibe fog ke­rülni?- A túra költségvetése két részre osztható. Az egyik fele a nem anyagi támogatás. Ilyen például a Caprine Magyaror­szág cég által adott két kerékpár is, valamint ilyenek a laptop, a digitális fényképezőgép, a fel­szerelés egy része, a GPS-tele- fon, valamint a mobilkommuni­káció költségei, amit terveink szerint az egyik hazai mobilszol­gáltató fog átvállalni. A másik része a költségvetésnek a szál­lás és étkezés valamint a vízu­mok költsége. Ez fejenként kö­rülbelül 3 millió forintot tesz ki, és ez az a költség, amit minden­képpen készpénzben kell meg­kapnunk. Ennek egy részére még keressük a szponzorokat. Szerk. Hogyan kerülhet valaki a Nobel díjasok társaságába (s ami ezzel jár, előadásaikra, a díjkiosztásra a nagy Nobel va­csorára és bálra)? Saját tudo­mányos eredmények, verseny- eredmények, akadémikusok, egyetemi tanárok előtti komoly megmérettetés és kiváló nyelv­tudás kellett hozzá. Lívia kö­zépiskolásként kezdett el rák­kutatással foglalkozni a Kutató Diákok Országos Szövetsége által fémjelezett mozgalom ke­retében. Ez egy olyan szerve­zet, amely középiskolás diákok számára szinte minden tudo­mányterületen segítséget nyújt az ilyen érdeklődésű fiatalok számára. Líviát az Országos Onkológiai Intézet Tumor- progressziós Osztálya fogadta „munkatársává”. Az eredmény a Tudományos Diákkörök Or­szágos Konferenciáján elért ki­emelt első hely, majd a Magyar Innovációs Szövetség által ren­dezett versenyen elért első hely lett. Mindezek alapján ku­tatási ösztöndíjat nyert a világ talán legjelentősebb kutatóin­tézetébe Washingtonba. Mindezek alapján esett rá a választás, hogy saját előadásá­ban foglalhatta össze eredmé­nyeit és a Nobel-díj kiosztáson találkozott a frissen díjazott Kertész Imrével. Kohári Attila Változnak a hitelkamatok A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány tájékoztatója szerint hiteleinek kamata lényegesen változik. Az alapítvány által nyújtott hitelrész kamata 6,5%, míg a Polgári Takarékszövetkezet által nyújtott hitelrész kamata 13%-ra csökken. A hitelekről részletesen a közalapítványnál személyesen (Budapest, VII., Rákóczi út 18.), illetve honlapjukon www.bvk.hu címen keresztül lehet érdeklődni. k Kerületi diák a Nobel-díj átadásán

Next

/
Oldalképek
Tartalom