Hírhozó, 2003 (13. évfolyam, 1-11. szám)
2003. szeptember / 8. szám
33 OTTHON RECEPT Cukkinis sonkabatyu Hozzávalók: 1 nagyobb hosz- szúkás cukkini, 4 evőkanál finom olaj, 2 szál újhagyma, só, őrölt bors, 1 mokkáskanál pirospaprika, néhány csepp Worchester- mártás, 12 dkg kecskesajt, 1 evőkanál tej, 16 vékony szelet füstölt sonka, 1 mokkáskanál tárkonyecet, a tálaláshoz: zöldsaláta. Elkészítés: A cukkinit megmossuk, hasábokra vágjuk és az olajon megfuttatjuk. Közben megsózzuk, megborsozzuk, a pirospaprikával meg a worchester- mártással ízesítjük. A hagyma zöld szárát levágjuk és félretesz- szük. A fejét finomra aprítjuk, a cukkinira szórjuk, 2-3 percig még pároljuk. A sajtot villával összetörjük, a tejjel összekeverjük. A sonkaszeleteket megkenjük a sajtos krémmel, majd ráhalmozzuk a párolt cukkinit. Batyu formájúra hajtjuk és az újhagyma leforrázott zöldjével ösz- szekötözzük. Salátával bélelt tálra rakva kínáljuk. Egy kevés olajjal és ecettel, esetleg néhány csepp citromlével is meglocsolhatjuk. Szezámos sült alma Hozzávalók: 4 nagy alma, 2 tojásfehérje, 10 dkg szezámmag, a sütéshez margarin, a tetejére méz. Elkészítés: Az almákat megmossuk, leszárogatjuk, majd kis- ujjnyi vastagra fölszeleteljük. Az így kapott gyümölcskarikákat - miután magházukat kiszúrtuk - kissé felvert tojásfehérjébe mártjuk, majd szezámmagban megforgatjuk, enyhén rá is nyomkodjuk. Forró margarinon oldalanként 2-3 perc alatt megsütjük. Lecsöpögtetve, meglan- gyosított mézzel locsolva kínáljuk. (Forrás: Konyha Magazin) KERT Őszi teendők A szeptember nem csak a termés begyűjtésének hónapja! A következő év tavaszi virágpompájához most kerülnek földbe a nárcisz, krókusz, tulipán, jácint hagymái. Az ültetés mélysége a hagymák nagyságának két-, háromszorosa legyen. Évelő virágok szaporítására, tőosztására, újabb fajok telepítésére, de földlabdás örökzöldek, fenyőfélék ültetésére is alkalmas ez a hónap. A fűszerkertből származó, a növényekről levágott, illatos hajtásokat szárítás után szellős zacskókban tároljuk. Mélyhű- téssel még jobban megőrizhető az aromájuk. A másodvetésből származó termények (bab, borsó, káposztafélék) leszedése után a veteményest rendbe kell tenni, fel kell ásni. A hidegtűrő zöldségféléket nyugodtan a helyükön lehet hagyni, a petrezselyem és a zeller zöldje egész télen szedhető, ha egy kis lombbal betakarjuk. A folyamatos termésbetakarítás mellett még mindig elvethető a hónapos retek és az átteleltethető sóska is. A téli saija- dékhagyma szárán fejlődött sarjhagymák elültetéséből tavaszra zsenge zöldhagymánk lesz. A kiürített ágyásokat terítsük be érett komposzttal. Készítsük elő a tároló helyeket, takarítsuk ki, fertőtlenítsük. A csemegeszőlő szüretelésekor tegyük külön ládába a tárolásra szánt fürtöket. Csak a hibátlan, laza fürtöket rakjuk el. A felkötözéskor ügyeljünk arra, hogy a bogyók ne érjenek egymáshoz. ÁLLATKLINIKA Kell-e félnünk a kutyáktól? A címben szereplő fölvetésre az elmúlt években mind gyakoribbá váló kutyatámadások adnak okot. Tényleg egyre több ebmarás történik vagy csak a média fokozott érdeklődésének köszönhetően látnak napvilágot kutyatámadásról szóló tudósítások? Tény, hogy Magyarországon a nyugat-európai átlaghoz képest jóval magasabb a 100 lakosra jutó ebek száma és jóval több a kutyapopuláción belül az úgynevezett őrző-védő fajtájú ebek aránya. A rendszerváltozást követő évek romló közbiztonsága egyre több embert késztetett arra, hogy javait és saját biztonságát kutyákkal védje. Ennek megfelelően mind népszerűbbé váltak a rottweiler, kaukázusi juhász, jugoszláv farkasölő, német juhász, Staffordshire terrier és egyéb őrző-védő fajták. Igen ám, de ezeknek a kemény jellemű, karakteres kutyáknak a tartása némi szakértelmet és előképzettséget igényel, egyes országokban tartásuk vizsgához kötött, a lőfegyverekhez hasonlóan. Nálunk bárki tarthat ilyen ebet. A baj általában akkor következik be, amikor a tapasztalatlan gazdi nem ismeri föl a veszély első jeleit, illetve nem megfelelően reagál a kutya reakcióira. Ilyen jel például, amikor a kamaszkutya csontját, ételét féltve rámorog a közeledő gazdájára, azt jelezve „ne tovább, ne közelíts, mert baj lesz!” Ha ezt a gazdi ráhagyja, a kutya számára az lesz a tanulság, hogy: „lám, lám, fél tőlem, azt csinálja, amire utasítom.” A kutya többé nem tiszteli falkavezérként a gazdáját, vagy annak családtagjait és a harapás veszélye sajnos bármikor fennáll, ha valami olyasmi történik, ami nem tetszik a kutyusnak. Az ebmarások áldozatai többnyire gyermekek, vagy idős, magatehetetlen emberek, akik nem ismerik fel időben a kutya jelzéseit, esetleges figyelmeztető morgását. Hangsúlyozni szeretném, hogy harapni nemcsak az őrző-védő fajták egyedei tudnak, bármilyen rosszul nevelt, fegyelmezetlen kutya esetében számíthatunk ebmarásra a tacskótól a spánielen át a csivaváig! Mi a megoldás? Legyünk körültekintőek a fajtaválasztásnál, mérjük föl reálisan saját lelki alkatunkat, ismereteinket a kutyákról, családtagjaink hozzáállását, és hogy mennyi időnk lesz foglalkozni az új ku- tyussal! Kétség esetén konzultáljunk szakemberekkel, az állatorvos, tenyésztő, kutyakiképző véleménye segíthet a döntésben. „Első kutyás gazdinak” valamilyen jámborabb fajta tanácsolható, a fajtán belül a szukák általában könnyebben kezelhetők. Amennyiben agresszivitást tapasztalunk a kutya részéről, ne várjuk meg, míg esetleg súlyos sérülés származik a dologból, hanem konzultáljunk kiképzővel vagy keressük föl valamelyik kutyaiskolát, ahol szakember segít megzabolázni rakoncátlan ebünket. Dr. Zöldi Tamás (kisállatgyógyász szakállatorvos) Mozgáskorlátozott fiatalok támogatására A prof. Dr. Kováts István Alapítvány budapesti illetőségű súlyos mozgáskorlátozott fiatalok támogatására pályázatot hirdet, amely tanulmányok folytatásához, közlekedéshez, lakhatási illetve munkavállalási feltételek megteremtéséhez szükséges tárgyak vásárlásához hozzájárulásként igényelhető. Az alapítványtól pályázható összeg nem lehet több a pályázati cél költségének 25%-ánál, de legfeljebb 45.000 Ft. Pályázni a 40. életév betöltéséig lehet. A pályázathoz mellékelni szükséges a súlyos mozgáskorlátozottságról szóló orvosi igazolásokat, valamint a családban együtt élők jövedelemnyilatkozatait. A névvel, címmel (és telefonszámmal) ellátott pályázatokat prof. Dr. Kováts István Alapítvány, 1052 Budapest, Városház u. 9-11. címre kell beküldeni 2003. szeptember 30-ig. Minden pályázó 2003. október 31-ig kap értesítést a kuratórium döntéséről, a nyertes pályázók a Fogyatékosok Napja Fővárosi rendezvénye keretében vehetik át a díjakat. SZ€nTB€RnrtT