Hírhozó, 2003 (13. évfolyam, 1-11. szám)
2003. július-augusztus / 7. szám
KÖZÉLET 37 Strandolni jó Már túl vagyunk az idei első kánikulai időszakon, pedig a nyár csak most kezdődik. Ebből az alkalomból kérdeztük Füzesi Gyulát az önkormányzat fenntartásában működő Újlak utcai uszoda és strand igazgatóját az eddigi tapasztalatokról.- Szeretnek a kerületiek ide járni?- Szeretnek, sőt többen is jönnének, de a strand kapacitása kicsi a nyolcvanezres lakossághoz képest.- Hány medencében hűsöl- hetnek jelenleg a strandolók?- A legnagyobb a fedett uszodai, 25 m-es 4 pályás, 1,8 m mély medencénk. A szabadban van egy 6 m átmérőjű gyermek medence, valamint egy 22x12- es 1 m mélységű medence.- Milyen medencére lenne még szükség ?- 1989-ben elkészült a strand fejlesztési terve, amelyben egy 50 m-es, négyfunkciós medencéről volt sző, de az ismert anyagi okok miatt eddig erre nem került sor.- Több halálos gyermekbaleset történt mostanában a strandokon, hogyan zajlik itt a medencék ürítése és milyen a biztonság?- Mi éjszaka, zárás után végezzük a medencék ürítését, amikor vendég már nem tartózkodik a strand területén. A víz forgatása a feszített víztükörnek köszönhetően a felszínen történik. Mindegyik lefolyónkon van rács a mi medencéinkben. Ennek ellenére a strand fokozottan veszélyes terület, a strandolók nem mindig veszik figyelembe a szabályokat, a táblák utasításait. Itt két úszómester van egyszerre szolgálatban, egyik a mélyvizes medencénél ügyel a rendre, a másik, pedig úgynevezett mozgó felügyeletet lát el a többi medencénél.- Az ÁNTSZ milyen időközönként ellenőrzi a strandot?- A kerületiek hetente végeznek ellenőrzést, úgynevezett gyors teszt segítségével, a fővárosiak kéthavonta ellenőriznek, ők a vízmintát laboratóriumban vetik komoly ellenőrzés alá. Mint ismeretes, ivóvíz minőségű vízre van szükség a megfelelő ellenőrzési eredmény érdekében. K. CS. (Sajnálatos, hogy a bekerített - kihasználva a nem megfelelően zárt! - uszoda melletti zöld területet sokan kutyasétáltatásra használják, amely egyébként nyaranta hatalmas gaztengerré változik. Milyen jó lenne, ha gaz helyett pázsit lenne itt, fákkal, bokrokkal, virágokkal, padokkal, játszószerekkel. Mint azt sokan tudják, a madár-dombiak nemhogy játszótérrel, egy hintával, de még egy homokozóval sem büszkélkedhetnek, pte) Lejárt a határidő A fővárosi adózóknak összesen 207 ezer bevallási csomagot küldött ki a fővárosi önkormányzat adóügyosztálya, ebből eddig 160 ezer darab érkezett vissza. (Az iparűzési adó bevallásának határideje május 31-én járt le.) A végleges összesítések július közepére készülhetnek el. Egyelőre annyi tudható, hogy június elejéig a főváros helyi adóbevétele elérte a 48 milliárd forintot, ez időarányosan jónak tekinthető az egész évre tervezett 127 milliárdhoz képest. (Forrás: Népszabadság) Tájékoztató Az APEH Kelet-budapesti Igazgatósága tájékoztatja az egyéni vállalkozókat, hogy amennyiben az ÉVA törvény hatálya alól kikerült egyéni vállalkozó a 0343-as számú bevallásában közölt adó, járulék- és egészségügyi hozzájárulás kötelezettségeit tévesen állapította meg, a bevallását önellenőrzéssel helyesbítheti. Az önellenőrzés elvégzésére az egyszerűsített vállalkozói adó tekintetében a 0331-es, az egyéni vállalkozó saját járulék- és egészségügyi hozzájárulása vonatkozásában a 0335-ös számú nyomtatványokat kell használni. Álláspályázat A XVII. kerületi Békésy György Szakközépiskola igazgatója magyar-történelem szakos középiskolai tanári állást hirdet mindkét tárgy tanítására 2003. augusztusi belépéssel. Érdeklődni lehet a 253-6125-ös telefonszámon. CIVIL SZERVEZETEINK Az állatok védelmében A Rex Kutyaotthon Alapítvány hazai és külföldi állatvédő szervezetekkel karöltve 2002. tavaszán megkezdte egy európai színvonalú állatotthon és oktatóközpont megépítését Budapesten. Az állatsziget névre keresztelt létesítmény első egységeként jelenleg épülő Állat örökbefogadási központ gazdátlan kutyák és macskák százainak fog esélyt adni arra, hogy szerető gazdára leljenek. Honi állatbarátok jóindulatú adományai, az szja 1%-okból befolyt nagyvonalú támogatás és külföldi pályázatok elnyerése révén az anyagi feltételek biztosítottak a központ megnyitásához az idén. A központ további egységeinek (oktatóközpont, parasztudvar, vizes élőhely) kivitelezése és az Állatsziget későbbi fenntartása azonban - állami támogatás híján - csak kiterjedt társadalmi összefogással képzelhető el. További információ: 1046 Bp., Külső Szilágyi u. 104. T.: 230-4080, 435-0533. www.rex.hu. A Rákosmenti Noé Bárkája Állatotthon Alapítvány 2000-ben alakult. A több mint másfél hektáros területen nemcsak kutyák és cicák, hanem juhok, kecskék, malacok, megunt húsvéti nyuszik és levágásuk elől menekített szárnyasok is átmeneti’vagy végleges otthonra találhatnak. Ők nem „altatnak” ezért kialakítottak egy úgynevezett „nyugdíjas részleg”-et is, ahol az öreg, vak, esetenként testi fogyatékos állatok élhetnek teljes értékű életet. Állatmentő szolgálatuk a hét minden napján hívható, az utak mentén elütött, balesetet szenvedett állatok mielőbbi állatorvosi ellátásban való részesítésük érdekében. Elérhetőségük: 1108 Hang u. 2. T.: 06-30-221-1299. Honlap: www.allatott- hon.com.