Hírhozó, 2002 (12. évfolyam, 1-11. szám)

2002. október / 9. szám

KRÓNIKA 3 Számos fejlesztés történt... Beszélgetés a leköszönő polgármesterrel Devánszkiné dr. Molnár Katalin polgármester május óta a XVII. kerület parlamenti képviselője is. Polgármesteri tisztségétől azonban október 20-án megválik. Az elmúlt évek gonctjairól, eredményeiről beszélgettünk hivatalában.- Kezdjük az infrastrukturális fejlesztésekkel. 1998-ban a ke­rületnek több mint 40%-a még nem volt csatornázott. Az el­múlt négy év során milyen fej­lesztéseket sikerült megvalósí­tani, illetve melyek a közelebbi tervek a szennyvízelvezetők ki­építésével kapcsolatban?- A főgyűjtő kapacitása nem volt elegendő a csatorna bővíté­séhez, ezért első lépésben meg kellett építeni az elkerülő fő­gyűjtőt, mégpedig úgy, hogy a Pesti utat ne kelljen felbontani. Állami támogatás nélkül, a Fő­városi Stratégiai Alap igénybe­vételével, és 10% önrésszel tör­tént meg a fejlesztés. Elkészült a csatornahálózat Rákoscsaba és Rákoscsaba-Újtelep egyes utcáiban, Rákoshegyen, a Zsu­zsanna telepen. Jelenleg folyik a kiépítés a Rákoshegy és Rákoskereszúr határában lévő területen, és Rákoskerten. A Péceli úton gerincvezetéket fektetnek le a főváros határáig. Novemberben három csatorna- építési munka indul. A tervek szerint 2006-ra a kerület min­den utcája csatornázott lesz.- Gyors ütemben folynak az útépítések is. Milyen források teremtették meg a szükséges fejlesztések elvégzésének lehe­tőségét, és milyen akadályok nehezítik a munkát?- A ciklus első két évében kö­zel annyi utat építettünk, mint azt megelőzően négy év alatt. 1999-2000-ben a lakóközössé­gek helyi útépítési pályázato­kat nyertek, melyekhez az ön- kormányzat tetemes támogatást biztosított. 2001-2002-ben a földutak felszámolására több mint 2 milliárd forintos állami támogatást kaptunk. Ez nagy lö­kést adott a kerületnek. Gondot okozott azonban az, hogy a dom­borzati viszonyok miatt hatal­mas vízelvezető-rendszereket kellett kiépíteni. Rákoscsaba csatornázott területeinek aszfaltozásánál pl. azért kellett árkot és átvezetéseket építeni a Péceli úton, hogy a csapadékot a Rákos patakba vezethessék. A jelenleg folyó aszfaltozási mun­kálatok során is jelentős problé­mák adódnak a vízelvezetésből adódóan. A főváros tulajdoná­ban lévő utakon is különböző beruházások folynak. A fővá­rossal közösen készül a Péceli és Csabai út aszfal­tozása és csapadék­víz-elvezetésének kiépítése, megépült a lámpás csomópont a Péceli út - Sza­badság sgt. keresz­teződésében, de fo­lyik a Zrínyi út fel­újítása is.- Közbiztonság? Úgy hallottam, jobb, mint általában a többi kerületben.- Az iskolák kör­nyékén sárga villo- gókat helyeztettünk el, de to­vábbi fejlesztésekre van szük­ség, elsősorban a gyermekek védelmében. Az önkormányzat minden évben jelentős összeg­gel támogatja a rendőrség mun­káját, és kezdeményezésünkre tavasztól őszig lovas járőr is se­gíti a külső területek biztosítá­sát.- Említette az iskolákat. A legtöbb oktatási intézmény zsú­folt, helyhiánnyal küzd, és sok esetben az épület is balesetve­szélyes.- 1998-ban az egész oktatási intézmény hálózat romokban hevert. Az első évben költség- vetés módosítással közel 70 mil­lió forintot csoportosítottunk át azonnal a felújításokra, de ez sem volt elég. Az elmúlt négy év alatt elkészült a Jókai Mór Álta­lános Iskola ebédlője, négy tan­terem és orvosi szoba épült a Szabadság sugárúton, két tante­rem épült á Diadal úti iskolában és sor került a konyha teljes fel­újítására, hamarosan átadjuk az Újlak utcai iskola felújított sportudvarát, védőtetőt kapott a Hősök terei iskola, felújítottuk a Zrínyi iskola homlokzatát 120 milliós költséggel, és rendbe hoztuk az Akácvirág utcai isko­lát a tűz után. A Kossuth Lajos Általános Iskola nyolc tante­remmel bővül, és megkezdőd­tek a Hősök terén is a két köz­oktatásra alkalmatlan épület ki­váltására irányuló tervezések. Az óvodák épületeinek renová­lására is sokat költöttünk. Fel kellett újítani több helyütt a vi­zesblokkokat és a csoportszo­bák padozatát. Új előírás sze­rint a jövőben óvodai tornaszo­bákat is ki kell alakítani.- Az egészségügyi intézmé­nyek állagával elégedett?- Alapvető tulajdonságom, hogy igazán semmivel sem va­gyok elégedett. Bár számos fej­lesztés történt ezekben az intéz­ményekben, a há­ziorvosi rendelők alapos felújításra szorulnak. Sok esz­közt, így például nőgyógyászati ult­rahangos készülé­ket, labor felszere­lést vásároltunk a Bajcsy-Zsilinszky Kórház kezelésé­ben lévő Ferihegyi úti szakrendelő számára, ahol már a régen áhított lif­tet is használhat­ják a betegek. Megújult továbbá a Csongrád utcai orvosi rende­lő, átadtuk a fogászati centru­mot az Egészségház utcában, több intézményben átalakíttat­tuk a mosdókat, hogy mozgás- korlátozottak is használni tud­ják.- Több közművelődési létesít­mény is található a kerületben. Történtek-e fejlesztések ezen a téren?- Sokat költöttünk a közműve­lődési hálózat fenntartására és működtetésére. Megújult az Er­dős Renée Ház, amely teljes eredeti pompájában várja a lá­togatókat, megszépült a Dózsa Művelődési Ház színházterme. Felújítjuk a Népkertet, s fo­lyamatosan cserélik a baleset- veszélyes játszóeszközöket, és a hinták alatti burkolatot. Támo­gattuk az egyházak tevékenysé­gét is. Sok templom felújításá­ra, környezetének rendbetéte­lére nyújtottunk támogatást, és több egyházi nyári tábort segí­tettünk nagyobb összegekkel.- Dinamikusan nő a lakásépí­tések száma, és számos új lakó­övezet létesült a kerületben.- Az elmúlt időszakban több önkormányzati lakásra kötöttük meg a szerződést, és jelenleg is folynak építési munkálatok. A Széchenyi-terv keretében to­vábbi tíz önkormányzati lakás építésére is pályáztunk, de azt az idén elutasították. Szomorú­an tapasztalom, hogy a Széche- nyi-tervnek megfelelő össze­gért ebben a kerületben nem le­het lakást építeni. De ennek el­lenére továbbra is pályázni fo­gunk a központi forrásokra. Je­lentős továbbá a magánerős la­kásépítés a kerületben lakópar­kokban, de a szórvány területe­ken is. Még mindig nagy gon­dunk viszont, hogy a kerület rosszul megközelíthető a belvá­rosból mind közúton, mind a BKV járataival. Húzódik az M0- ás autóút építése, és hiányzik az észak-déli, haránt irányú meg­felelő szintű közlekedés is. Re­méljük, hogy a kerületre vonat­kozó közlekedési koncepció megvalósul és belátható időn belül oldódik a feszültség.- Az elmúlt években sikeres nagy beruházások is megvaló­sultak...- Két nagy beruházás is tör­tént a kerületben az elmúlt idő­ben. Nyáron átadták a Tesco-t, és nemrégiben a Home Centert, amely Közép-Európában egye­dülálló létesítmény. Mindkettő valós lakossági igényeket elégít ki, de sajnos tovább növeli a Pesti út zsúfoltságát.- Hol tart a Flamingó?- Hosszú szenvedés után fel­gyorsult a Flamingo beruházása is. Reméljük, hogy az önkor­mányzati tulajdonba kerülő közművek az új határidő sze­rint, november végére elkészül­nek.- Egy interjúban megjegyez­te, hogy a forráselosztások so­rán a külső kerületek kevésbé kedvezményezettek...- Az 1999-es év szégyenletes forrásmegosztása után sikerült kiharcolni egy sokkal igazságo­sabb rendszert a következő két évre, de 2002-ben már igen te­temes hátrányt szenvedett ke­rületünk. Az állami támoga­tások a fővárosi forrásmegosz­tásból kapott összegek egyre kevésbé fedezik a működési kiadásokat és a fejlesztésre fordítható keretet, ezért a kerület ebben az évben közel egy milliárd forintos hitelfelvé­teli előirányzattal számolt. Optimizmusra adhat okot az, hogy az első kilenc hónapban nem kellett hitelt felvennünk. Bizony nehéz egy olyan kerület gazdálkodását irányítani, amely csekély mértékben rendelkezik saját bevétellel, kiszolgáltatott a központi költségvetésnek és a fővárosi forrásmegosztásnak. Budai Klára

Next

/
Oldalképek
Tartalom