Hírhozó, 2002 (12. évfolyam, 1-11. szám)
2002. január / 1. szám
A BTC-sztori Véget ért az NB III-as labdarúgó bajnokság őszi idénye. Az utolsó fordulóban mindkét kerületi csapat győzött. A Rojik- Törekvés a Pesti úton nyert 32-re a Gázművek gárdája ellen, így a 13.helyen végzett. A BTC- Rákosmente pedig Dömsödön 5- 1 arányban diadalmaskodott, s ezzel a sikerrel fél távnál 3 pontos előnnyel vezeti a tabellát. A részsiker kapcsán beszélgettem dr. Ujj Péterrel a BTC elnökével, hogy miként ítéli meg a BTC helyzetét a kerületünkben, és hogyan értékeli csapata teljesítményét.- Honnan jött az ötlet, hogy egy labdarúgó klubot alapít?- Bár én nem voltam labdarúgó -17 évig vívtam -, de nagyon szeretem ezt a sportágat. Szenvedélyes Honvéd szurkoló voltam. A 90-es évek elején kispályás csapatokat támogattam, bajnokságokat szerveztem. Ekkor nagyon sok, ma már élvonalbeli játékost is megismertem. 1999-ben, miután sikerült megteremteni ennek az anyagi feltételeit, úgy döntöttem, hogy beszállok a foci bizniszbe. Ez akkoriban, és még egy kicsit Ismét sikerek Rákosligeten! December 1-2-án mászóversenyt rendeztek Rákosligeten, a Magyar Sportmászó Versenysorozat 2. fordulójaként. A száznégy induló között itt volt a teljes magyar élmezőny. A versenyzőkre váró harminc éremből tizet RLSE versenyzők nyertek el - öt arany, négy ezüst és egy bronz. Dr. • Dombóvári Csaba önkormányzati képviselő évek óta külön jutalomban részesíti a legjobb rákosligeti versenyzőket. E hétvégén két arany és egy ezüst érmével Burucs Bálint volt a legeredményesebb versenyző, így ő kapta a különjutalmak legértékesebb darabját, egy hátizsákot. Természetesen kapott ajándékot a többi dobogós RLSE versenyző is. Az iskola volt tanulója, egy helyi vállalkozó, Katona Tibor továbbá értékes SPORT 33 most is kétes üzletnek számított, hiszen nem lehet előre tudni, hogy pozitív vagy negatív lesz-e a végkifejlete. Először Diósgyőrben próbálkoztam, de az ottani viszonyok nagyon kuszák voltak, hatalmas tartozása volt a klubnak. HE tárgyalások közepette kerestek meg Kispestről. 1999 októberében egy rendkívüli közgyűlést hívtak össze, amelyen a tagok közül sokan engem szerettek volna megválasztani elnöknek. Miután az akkori vezetőség ezt megvétózta, így ez nem sikerülhetett. Ezek után úgy döntöttem, hogy a nulláról kezdem, és magam hozok létre egy új futballcsapatot. könyvekkel ajándékozta meg a legjobb rákosligeti versenyzőket. A 18 év feletti nyílt, a 15 év feletti nő és a 15-18 év közötti fiú kategóriában a dobogósok külön díjat kaptak Nagy (Stalone) Jánostól, a Hold- Shivers Sportszergyártó cég tulajdonosától. Rákosligeti eredmények: 12 év alatti lányok: I. Bíró Nikolett, III. Szalai Sára. 12 év alatti fiúk: II. Gál Bence, VI. Gál Máté. 12-15 év közötti fiúk: II. Burucs Bálint, IV. Gál Bence. 15-18 év közötti fiúk: I. Burucs Bálint, II. Scharnitzky Ádám, VI. Szalai Dávid. 15 év feletti nők: I: Gilányi Dóra. 18 év feletti nyílt: I. Rákosy László, VI. Gilányi Dóra, VII. Scharnitzky Ádám, X. Bozsik Richárd. Gyorsasági verseny: 15 év alatti lányok: II. Szalai Sára, 15 év alatti fiúk: I. Burucs Bálint. A Magyar Sportmászó Versenysorozat következő fordulója december 15-16-án Veszprémben volt, míg a legközelebbi rákosligeti verseny 2002. február 23-24-én lesz. (Sz.)- Miért pont BTC, miért a XVII. kerület?- Sokat gondolkoztam, hogy vidék vagy főváros, hiszen a központi sportvezetés egyértelmű akarata, hogy csökkentse az élvonalban a budapesti csapatok számát. Végül is miután én is pesti vagyok, úgy gondoltam könnyebb lesz a csapatot irányítani, ha a fővárosban marad. Egy olyan régiót kellett keresni, ahol elsősorban a lokálpatriotizmus folytán, és a foci szeretete miatt nagyobb tömegeket is meg lehet mozgatni. Minden amellett szólt, hogy a XVII. kerület erre a legalkalmasabb, és itt egy olyan klub is létrejöhet, amely néhány éven belül akár az NBI- be is kerülhet. Miután hosszú távon olyan nagy tradí- ciójú budapesti egyesületekkel kell felvenni a versenyt, amelyek múltjuk és nevük miatt állandó közérdeklődésre tarthatnak számot, ezért csak egy nagy múltú patinás egylet újraalapításával lehet velük felvenni a versenyt. így került a képbe a 2-szeres magyar bajnok Budapesti Torna Club, vagyis a BTC. 2000 januárjában a XVII. kerület egyik vendéglőjében ültünk össze Szilágyi György, Trittremmel Gyula és jómagam és véglegesítettük, hogy megalapítjuk a BTC-Rákosmente csapatát, mely a fekete-fehér színeket viseli majd.- Az eltelt 1,5-2 év után mit gondol befogadta-e a városrész a csapatot?- Bár egyelőre még a lábmegvetés időszakát éljük, úgy érzem jó úton haladunk. Amikor az RTK 2000 nyarára működésképtelenné vált, megszűnt, a klub elnöksége beleegyezett abba, hogy a BTC játsszon a Péceli úti sporttelepen. Itt a Bu- dapest-bajnokság rajtján már 200 néző fogadta a csapatot, és a nézőszám most az NB Ill-ban már 350-450 között mozog. Mivel kíváncsiak voltunk arra, hogy a szurkolóink hajlandóak- e áldozni a csapatért drága idejükből, ezért a vidéki mérkőzéseinkre buszt indítottunk egy jelképes összeget kérve. E téren is pozitív tapasztalatokat szereztünk. Tavaly novemberében létrehoztunk egy szurkolói újságot is, aminek szintén óriási sikere van lelkes szurkolóink körében.- A sporttelep viszont igen rossz állapotban van!- A stadion és a hozzá kapcsolódó terület a magyar állam tulajdonában van, amely kezelésre átadta azt az RTK- nak 15 évre. Mi béreljük ezt a pályát az RTK-tól. Nemrég viszont kaptunk 200 ezer forintot a kerületi önkormányzattól, s ezt teljes egészében a felújításra fordítottuk.- Az, hogy a csctpat most 3 ponttal vezeti a bajnokságot, és magabiztosan menetel az NB II felé, megnyugvással töl- ti-e el?- Elsősorban arra vagyok büszke, hogy immár 43 bajnoki mérkőzés óta veretlen a- csapat. A 2001-es esztendőben csak az NB I B-s Kaposvár elleni Magyar Kupa találkozón szenvedtünk vereséget, és ezt a győzelmi sorozatot úgy értük el, hogy közben rengeteg sérülés nehezítette a munkát. De még nem nyertük meg a bajnokságot. A közvetlen riválisaink, a Mezőfalva, az Ercsi és az Ipolyvece is szeretnének az NBII-be jutni, s ezért mindig figyelni kell, hogy a maximumot hozza ki magából a csapat a tavasz folyamán. A télen több változás is várható a csapat életében, de erről még nem szeretnék beszélni. Tárgyalást folytattam már lehetséges szponzorokkal is, s van olyan ígéret miszerint egy esetleges NB Il-es szereplést szívesen támogatnának.- Régebben beszéltünk arról, hogy több szakosztály is alakulna a BTC keretein belül. Van-e előrelépés ez ügyben?- Nem tettem le erről a tervemről. Beszéltem az önkormányzat illetékeseivel ez ügyben, és részükről is azt éreztem, hogy szívesen vennék, ha ez megvalósulna. Elképzeléseim vannak, de konkrétumokról még nem tudok beszámolni. Kohári Attila i