Hírhozó, 2002 (12. évfolyam, 1-11. szám)
2002. május / 5. szám
KKOMKA 3 ms Ünneplő óvodák a kerületben A gyermekzsiv^j még behallatszódott a Bulyovszky utcai óvoda igazgatói irodájába, ahová Hangai Gáborné óvodavezetővel és Szabó Bálintné tagozatvezetővel ültünk le beszélgetni. Találkozásunk apropóját a patinás óvoda 45. és a fiatalnak mondható Gyökér utcai intézmény 20. születésnapi évfordulója adta. Két jelentős születésnapra készülhettünk az idén - kezdte az óvodavezető-asszony -, hiszen a Gyökér utcai óvoda március 8-án ünnepelte 20., a Bulyovszky utcai óvoda pedig április 5-én alapításának 45. évét. A Bulyovszky utcai óvoda épülete a múlt század elején épült családi háznak, később általános- és zeneiskolaként is működött. 1957. április 1-től szolgálja a helybéli óvodáskorú gyermekek testi, lelki, szellemi fejlődését. A „Bulyovszky” kedves, családias jellegű óvoda, ahol hagyománnyá vált, hogy a régi óvodások közül sokan íratják be ide gyermekeiket, elismerésül az itt dolgozóknak. Az oviba 106 gyermek jár, 4 különböző (kis, kis-középsős, nagy közép- sős, nagy) csoportba osztva. Az ünnepségekre minden csoport külön műsorral készült, a kicsik énekeltek és verset mondtak, a nagyobbak táncoltak. Az óvoda vezetése nyitott ünnepek (farsang, évzáró) szervezésével igyekszik bevonni a szülőket a közösségi életbe, lehetőséget teremtve ezáltal, hogy szülő és gyermek együtt ünnepelhessen. A Gyökér utcai óvoda a lakótelep árnyékában egy virágos kis szigetnek tűnik. Már itt is megfigyelhető - mondta az óvodavezető-asszony -, hogy sok egykori óvodásuk hozza ide a gyermekét. A március 8-i ünnepségre a dolgozók és a gyerekek egyaránt lázasan készültek, előkerült többek közt sok régi fénykép, melyekből az óvónők egy kis kiállítást rendeztek be. A szülők nosztalgiával keresték egykori önmagukat a képeken és mondogatták is csemetéiknek: „nézd, itt van anya, nézd, itt van apa”. Az ünnepségekre a szülőkön és más kerületi óvodák vezetőin kívül a területi képviselőket is meghívták, akiktől az Eszterlánc- óvoda emblémájával díszített pólókat kaptak ajándékba a gyerekek. A Gyökér utcában Lengyel Zsolt, a Bulyovszky utcaiban dr. Hájer Emília önkormányzati képviselők és dr. Péczely Terézia alpolgármester ajándékozta meg a gyerekeket. Mindkét óvodában 100 személyes torta várta a kicsiket, akik maguk készítette ajándékokkal és vidám műsorral hálálták meg a meglepetést. Epress József Megszépül a Népkert Csökken a földutak száma A Pesti út melletti Népkertet egykor a Podmaniczky család adományozta a köz javára. Az óriás fák között régen szép játszótér és labdapályák voltak. Elhanyagoltságuk miatt azonban nem igen használják. Óriás kőrisek, tölgyfa, juharok, nyárfák, szép platáncsoportok vannak itt. Még a 2001. évi költségvetés tárgyalásakor határozott úgy a XVII. kerület képviselő-testüle- te, hogy megkezdi a Népkert felújítását. így a tavaly elkülönített 10 millió forint lehetővé tette, hogy elkezdődjön a park rekonstrukciója. Ebből a pénzből először a Pesti út melletti Kisfaludy Strobl Zsigmond 48-as emlékművének környéke szépült meg, térkővel burkolták az emlékmű környékét, megoldották a vízelvezetést, füvesítettek, sövényt telepítettek. A Népkertet az évek alatt sűrűn benőtték a fák, a nagy lombkoronák miatt nem tudott áttörni a napfény és ennek következtében az aljnövényzet kipusztult. Ezért első teendő volt a ritkítás és a fák koronájának visszametszése. Külön terv szerint történt a fák kezelése és újak telepítése. Ezután kerülhetett sor a földmunkákra és füvesítésre, a balesetveszélyes játszóeszközök bontására. Az esti megvilágításához elektromos- és locsoló hálózatot építettek ki. Az önkormányzat sikeresen pályázott a fővárosi önkormányzat „zöldterület fejlesztési” pályázatára, így az idei költségvetésben eredetileg biztosított 18 M forinton túl még 12,5 M, összesen 30,5 M forint fordítható a parkfelújítás munkálataira. Most tavasszal kezdik a munkákat és várhatóan szeptemberben befejeződik a második ütem. Újabb lámpákat helyeznek ki, 300 méter sétálóút épülhet. Folytatódik a sérült, beteg, fertőzött fák kezelése, és emellett 1100 új fát telepítenek. Teljesen felújítják a sportpályákat, 4200 négyzetméteren füvesítenek. Nagyon lényeges, hogy a lépcsőlejárók felújítása során biztosítják az akadálymentes megközelítést, így babakocsival és tolókocsival is látogatható lesz a kert. Pihenő padokat és hulladéktárolókat is kiraknak. Jövőre új játszóteret építenek, tovább nő majd a sétáló utak hossza és tervezik egy szabadtéri színpad is készül. A Népkert felújításával a helyiek régi vágya teljesül. Ismét a nyugalom és a természet kedvelői vehetik majd birtokba az egykor pompás parkot. (Sz.) 15 kilométernyi aszfaltutat és 21 kilométer csapadékvíz-elvezető árkot adtak át április elején a kerületben. Az útépítési programot mind az állami, mind a fővárosi költségvetés jelentős összeggel támogatja. Az átadáson jelen volt Devánszkiné dr. Molnár Katalin polgármester és Koltai Ildikó országgyűlési képviselő, Vajda Pál főpolgármester-helyettes. Az Akadémia-telepen, Rákoscsabán és Rákoskeresztúron felújított utak munkálatai tavaly október óta zajlottak. A központi költségvetéstől két évre elosztva kétmilliárd forint támogatást kapott a XVII. kerület. A fővárosi költségvetés kétéves útprogramjának keretéberj évente 5 milliárd forintot szán a külső kerületek földútjainak felújítására. Ebből a XVII., a maga 209 kilométernyi földútjával évi több mint 1 milliárdot használhat fel. A főváros támogatásával a XVII. kerületben a Péceli űton, a Csabai úton, illetve a Zrínyi utcában lesz útfelújítás 2002-ben. A támogatási összegből mintegy 32 kilométernyi utat tudnak leaszfaltozni, ezért két év alatt 42 utcában további 15 kilométer út épülhet meg. Jelenleg a közbeszerzési eljárás folyik. Az építkezés várhatóan nyáron kezdődik és előreláthatólag októberig tart majd. Az útépítések mellett a negyven százalékban csatornázatlan kerületben folytatják a csatornaépítést is. Az önkormányzat szeretné elérni, hogy 2010-re a fennmaradó 180 kilométernyi földút aszfaltozását is befejeznék. Sz.