Hírhozó, 2002 (12. évfolyam, 1-11. szám)

2002. március / 3. szám

4 VÁROSHÁZA A testület napirendjén Tájékoztató a képviselő-testü­let 2002. február 21-én meg­tartott üléséről A képviselők a rendeletek tárgyalásakor módosították a városrészi dijak alapításáról és adományozásáról szóló, a la­kások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó, a képviselő-testület Szervezeti és Működési Sza­bályzatáról szóló, a 2002. évi költségvetésről szóló rendele­tet (a 2002. évi költségvetésben Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány részére biztosí­tott 1 M Ft összegű támogatás terhére átvállalnak a Cse­kovszky Árpád életművét be­mutató katalógus elkészítésé­vel kapcsolatban felvett köl­csönből 1 M Ft-ot.). (A rendeleteket a Rendelet­tár következő száma közli, mely a Városházán és az Ügy­félszolgálati és Okmányirodán szerezhető majd be.) A képviselő-testület egy­hangú szavazatával elfogadta a XVII. kerületi rendőrkapitány­ság 2001. évi tevékenységét ér­tékelő beszámolót, valamint a XVII. kerületi tűzoltóparancs­nokság 2001. évi tevékenysé­gére vonatkozó tájékoztatót. Az óvodai tornaszobák ki­alakításáról szóló tavaly ősszel hozott testületi határozat cím­jegyzéke dr. Dombóvári Csaba képviselő (Fidesz frakció) ja­vaslatára egyhangú döntéssel kiegészült a Gesztenyés Óvo­dával, továbbá határoztak a képviselők arról is, hogy a Százszorszép Óvoda tornaszo­bájának tervezésekor a tervező megvizsgálja annak a lehetősé­gét is, hogyan alakítható ki egy foglalkoztató és egy szociális helyiség is. cs> A testület hozzájárult, hogy dr. Dobó Éva háziorvosi tevékenységét 2002. március 1-től az Uno-Med Egészség- ügyi Szolgáltató Betéti Társa­ság keretein belül vállalkozási formában láthassa el. Továbbá dr. Szabó Péter egyéni vállal­kozó fogorvos kérelmének helyt adva úgy döntöttek, hogy a fogorvos a jövőben a Keresztúr-Dent Orvosi Szol­gáltató Bt. keretein belül látja el hivatását. A testület kinyilvánította, hogy a türelmi zóna kijelölése, valamint a budapesti prostitú­ció szabályozása tárgyában el­készített, a Főváros nyilatkoza­tával egyetért, miszerint a fő­városban nem lehet kijelölni türelmi zónát és az erre vonat­kozó jogszabályok módosítását fogják szorgalmazni. c$> A képviselők úgy döntöt­tek, hogy az önkormányzat 26 millió Ft vételáron megvásá­rolja a Pesti út 161-163. szám alatt található ingatlant a Stratus Kereskedelmi és Szol- gálgató Kft. által tulajdonolt, az Ügyfélszolgálati és Ok­mányirodán keresztül megkö­zelíthető 198 m2 alapterületű ingatlan tetőtéri részét. A testület határozott arról, hogy a szabálysértési eljárás­ban felelősségre vont, pénzbír­sággal sújtott, elkövető szemé­lyek esetében lehetőséget biz­tosít a kerületben a közérdekű munka végzésére. A szabály- sértést elkövető személyek munkára való egészségügyi al­kalmassági állapotát, valamint munkára való alkalmasságát fi­gyelme véve a közérdekű mun­kavégzés helyéül a Lakás 17. Vagyonkezelő Kft.-t, az ÉP-17. Kft.-t, az Egyesített Szolgáltató Központot jelölte ki. A képviselők elfogadták a testület tavaszi ülésszakának munkatervét. Testületi ülésre március 21-én, április 18-án, május 16-án, június 20-án és augusztus 29-én kerül sor. Elfogadták a zöldfelület­fejlesztésre vonatkozó 2002. évi 25 millió Ft pályázati ön­rész felhasználására tett javas­latot. Döntöttek arról, hogy a Derkovits tér parkfelújítására 5 M Ft-ot, a Fackh Károly tér parkfelújítására 4,1 M Ft-ot, a Hősök tere parkfelújítására 2,7 M Ft-ot, a Kegyeleti park fel­újítására 3, 8 M Ft-ot, a Köszö­rűs tér parkfelújítására 2,8 M Ft-ot, a Tiszaörs tér parkfelújí­tására 4,1 M Ft-ot biztosítanak. cs> A Pesti út 155., 157. és 159. sz. alatti ingatlanok elide­genítésére a testület úgy dön­tött, hogy a Ráfész-Coop Rt. ré­szére értékesíti azokat össze­sen 44.925 E Ft vételárért. Az önkormányzat és a Rákoscsaba-Újtelepért Egye­sület között 1994-ben megkö­tött együttműködési megálla­podása kapcsán a képviselők tudomásul vették, hogy a meg­állapodás 2. pontja él, misze- riút az önkormányzat az egye­sület számára a működéshez helyiséget biztosít. A testület elviekben egyetértett Edelényi-Szabó Ákos képviselő (Fidesz frak­ció) javaslatával, a XVII. kerü­letben komposztáló telep léte­sítésével. Felkérték a Jogi Bi­zottságot, hogy vizsgálja meg a telep megvalósítására benyúj­tott vállalkozói konstrukciót. cs> A testület egyhangúlag egyetértett Kiss Lajos alpol­gármester (MSZP) javaslatá­val, a Fővárosi Önkormányzat­tal közös beruházásban megva­lósuló, 10 millió Ft becsült költségen a Baross utca 28. szám előtti gyalogos átkelő át­helyezésével és nyomógomb­bal szabályozott új jelzőlámpa létesítésével a tér közepén. Sa­ját forrásként 5 millió Ft-ot biztosítanak a megvalósításra. Javasolták továbbá, hogy az új gyalogos átkelőnél az Ady End­re u. és a Szilárd u. között ké­szüljön záróvonal, s ezt erősít­se meg „előzni tilos” tábla mindkét irányban. A Baross ut­ca legforgalmasabb szakaszán (a Szabadság utca és a Szabad Május tér között) 40 km/óra se­bességkorlátozás legyen elren­delve. cs> A Rákosmente Rádió Kht. tulajdonosi érdekeinek képvi­seletére 2002. április 1-jétől a Rákosmente Rádió 17 Kft. Fel­ügyelő Bizottsága tagjának megválasztották Martonosiné Orosz Mártát. A testület úgy döntött, hogy előszerződést köt a csalá­dok átmeneti otthonának ellá­tási szerződés keretében törté­nő létrehozása és működtetése érdekében a Support Humán Segítő és Szolgáltató Alapít­vánnyal, a pszichiátriai bete­gek nappali ellátásának és át­meneti otthonának ellátási szerződés keretében történő létrehozása és működtetése ér­dekében a Félúton Alapítvány­nyal. A megvalósításhoz mind­két esetben pályázatot nyújt be az önkormányzat a Fővárosi Közgyűlés Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottságához. =s> A testület elfogadta a kö­tött felhasználású, normatív tá­mogatásból megvalósuló kerü­leti földutak szilád burkolattal való ellátásának 2001. évi vég­rehajtásáról szóló, Kiss Lajos alpolgármester által írt beszá­molóját, valamint a Hírhozó cí­mű lap tavalyi tevékenységéről szóló írásos beszámolót. A képviselők tárgyaltak továbbá dr. Dombóvári Csaba (Fidesz) képviselő két, a polgármesterhez benyújtott inerpellációjáról is. o» Késő este a testület úgy döntött, hogy a Légügyi Igaz­gatóság (új neve: Polgári Légiközlekedési Hatóság) által a repülőterek környezetében létesítendő zajgátló védőöveze­tek kijelölésének, hasznosítá­sának és megszüntetésének szabályairól szóló 176/1997. (X. 11.) Korm. rendelet értel­mében készíttetett, s az önkor­mányzat részére megküldött zajgátló védőövezet-határral egyetért, amennyiben az annak elkészítéséhez feltételként szolgáló, 11/1984. (Közi. Ért. 12) KM utasítás mellékletében szereplő rendelkezés - szükség esetén más jogi keretek között - továbbra is hatályos marad. Amennyiben 30 napon belül a Polgári Légiközlekedési Ható­ság nem szünteti meg a II.-es futópálya Rákoshegy felőli tör­vénysértő használatát, a képvi­selő-testület pert indít a lakos­ság védelmében. Felkérték a polgármestert, hogy a Közleke­dési és Vízügyi Miniszterhez írt levelében kérje a miniszter­től a Ferihegyi Nemzetközi Re­pülőtér 2. számú futópályájá­nak használatára vonatkozó 11/1984. (Közi. Ért. 12) KM utasítás szerinti előírások be­tartását addig is, amíg az erre vonatkozó új rendelkezés ha­tályba lép, az éjszakai (23-5 óra között) repülőtéri zajos műve­letek tilalmának elrendelését, a repülőterek környezetében létesítendő zajgátló védőöveze­tek kijelölésének, hasznosítá­sának és megszüntetésének részletes műszaki szabályairól szóló 18/1997. (X. 11.) KHVM- KTM együttes rendelet módo­sítását, mert véleménye sze­rint a rendelet által definiált mértékadó zajterhelés kiszá­mításának képlete átlagoló módszerével „elkeni” a rövid ideig tartó, az alapzajtól jelen­tősen eltérő zajcsúcsok élettani hatását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom